Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 27 (60. szám) - „Vidékfejlesztés vagy falurombolás?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1435 A területfejlesztési célok megvalósításában és finanszírozásában jelentősen megnőtt az elmúlt években az uniós progr amok szerepe. 2007ben a rendelkezésre álló hazai és uniós források, kiegészülve az önkormányzati szabályozás keretében decentralizált támogatási programokkal, összességükben elérik a 104 milliárd forintot. A decentralizáció a fejlesztési források felhaszn álásában megteremtette a tárcák és a régiók új típusú, egyenrangú partneri kapcsolatokra épülő együttműködésének lehetőségét. A fejlesztési szándékok megvalósítására benyújtott pályázatokról szóló döntés közelebb került a helyi szereplőkhöz, decentralizált körben ma már 44 milliárd forint áll rendelkezésre a regionális versenyképesség növeléséhez, a helyi önkormányzatok fejlesztéséhez, belterületi útjaik felújításához és a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatásához. A fejlesztési források régiók közötti felosztása mind a regionális operatív programok, mind a tisztán hazai finanszírozású területfejlesztési célok tekintetében figyelembe veszi az egyes régiók gazdasági fejlettségét. A gazdaságilag elmaradottabb régiók és hátrányos hel yzetű kistérségek magasabb egy főre jutó támogatásban részesülnek, így például az északmagyarországi régió fajlagos támogatása háromszorosa a középmagyarországi régióénak. Az uniós támogatások 2007ben új lehetőséget nyitottak a régiók számára is az érde mi felzárkózásra. 20072013 között az Új Magyarország fejlesztési terv keretében valamennyi régió önálló operatív programot készített, és ezen regionális operatív programok keretében a hét év alatt mintegy 1370 milliárd forint uniós támogatás igénybevételé re nyílik lehetőség. Ezt 240 milliárd forint hazai társfinanszírozás egészíti ki. A határ menti térségek esetében további 107 milliárd forintos támogatás felhasználására nyílik lehetőség. Ezen túlmenően persze az egyes ágazati operatív programok is tartalm aznak - mint ezt már az előttem felszólalók is mondták - olyan támogatási lehetőségeket, amelyek a vidék, a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatását szolgálják. Nos, tisztelt Országgyűlés, mindezek a források rendelkezésre állnak, mindezek a források d öntően azon célokra állnak rendelkezésre, amelyeket az önkormányzatok, a kistérségek, a régiók fontosnak tartanak. A kormány biztosítja a lehetőségét az ő felzárkóztatásuknak, és igyekszünk segíteni mindenkit abban, hogy élni is tudjanak a felkínált lehető séggel. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Ujhelyi István úrnak, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárának; szűk három perc áll rendelkezésére. DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az államtitkár kollégák azon viccelődnek velem, hogy nekem nem maradt más időben, mint hogy azt mondjam, hogy egyetértek a többi tárca véleményével. Ne m elviccelni akarom, én örülök annak, és itt közben összesúgtunk a Pénzügyminisztérium államtitkárával, mert nekem, aki egy ágazatért felelős, sőt több ágazatért is, nagyon fontos, hogyha a Pénzügyminisztérium szájából hallja a tisztelt Ház, és persze az e llenzéki és a kormánypárti padsorokban ülők is azt, hogy a Magyar Köztársaság kormányának Pénzügyminisztériuma is ugyanúgy gondolkodik, mint mi, képviselők és más tárcák képviselői, akik a magyar vidék sorsáért aggódunk. Valóban csak szűkszavúan, és aztán majd a vitában én is szeretnék részt venni, egykét dologra hadd emlékeztessek. Annál is inkább, mert egyébként optimistán mondom, hogy a mai vitanap, amit az ellenzék kezdeményezett, akár lehet egy nagyon jó szándékú, hasznos vitája a Magyar Országgyűlésn ek. Egy dolgot kell most rögtön az elején megbeszélnünk, hogy a címet, hogy falurombolás vagy vidékfejlesztés, ezt a címet gyorsan alakítsuk át a legelején, és mondjuk azt, hogy falurombolás nem, vidékfejlesztés igen.