Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz):
1408 gondolatot mindenképpen támogatja. Segítünk mi magunk is megtalálni a megfelelő megfogalmazást, és befogadjuk az ehh ez kötődő kapcsolódó módosító indítványokat. Természetes módon azért ebben látni kell, hogy van érdekütközés egyes gazdasági körök és a konkrét környezetvédelmi szabályokat szigorítani készülő szándék között is. Mi mindenképpen fontosnak érezzük ezeket a g ondolatokat, amelyeket Orosz képviselő úr felvetett. Végül tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a T/2425. számú törvényjavaslatot négy bizottság, köztük a környezetvédelmi mint első helyen kijelölt bizottság tárgyalta meg. A 24 szakaszból álló törvényjavasl athoz összesen 28 módosító javaslat érkezett, és tudomásom van számos kapcsolódó módosítóról a már említetteken túl is. A benyújtott módosító, illetve kapcsolódó módosító javaslatok közül szigorúan szakmai szempontok alapján mind kormánypárti, mind ellenzé ki oldalról számosnak az elfogadását támogatni szándékozom. Tisztelt Ház! Egy tisztább Magyarország, a környezeti elemek megóvása és a biológiai sokféleség megőrzése mindannyiunk közös felelőssége. Ezzel a törvényjavaslattal eleget teszünk, ha a Ház jóváha gyja, az uniós tagságból eredő kötelezettségnek, és ezekhez az ügyekhez járulunk hozzá. Kérem ezért, hogy a törvényjavaslatot a szavazásnál támogassák majd. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlé s! A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk. Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Önök az előterjesztést T/2280. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2280/13. számon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a részletes vitát a benyújtott m ódosító javaslatok számára figyelemmel egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. (19.10) Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a javaslatommal. Kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Elsöprő többség. Megá llapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Kérem a felszólalni kívánó képviselőket, hogy felszólalásuk kezdetén jelezzék, hogy a bizottsági ajánlás mely pontjához kívánnak majd hozzászólni. Ezennel megnyitom a részlet es vitát az ajánlás 110. pontjaira. Megadom a szót Fónagy János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőjének, ötperces időkeretben. Parancsoljon! DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 1. pontjával kapcsolatb an módosítót nyújtottunk be. Hozzáteszem mindjárt az elején: lehet, hogy mi rosszul értelmezzük, akkor kérem, hogy most a vita során államtitkár úr segítsen ennek a megértésében. Ugyanis a tervezet szövege, az első szakasz számunkra érthetetlen módon néhán y hónapra, a most tárgyalt törvénytervezet és 2007. július 1je közötti időszakra lehetőséget teremt a villamos elosztó társaságoknak, hogy teljes körű kereskedelmi tevékenységet folytassanak. Ez ellentétes magának a