Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
1409 tervezetnek a tartalmával, és ellentéte s az EUdirektíva szövegével. Ha mi ezt félreértjük, és ez nem egy kodifikációs hiba, akkor megköszönjük, ha ezt az ellentmondást sikerül a részletes vitában tisztázni. A másik: az ajánlás 3. pontja, amely lényegében a tervezet végrehajtása során az illeté kmentességet engedi meg a társaságoknak. Az általunk benyújtott módosító javaslat ennek a törlésére irányul. Meggyőződésünk szerint a magyar költségvetés és a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében ennek az - egyébként az előterjesztésben közelebbről be nem mutatott, de mindenképpen milliárdos nagyságrendű - illetékfizetési kötelezettségnek az elengedése, úgy gondoljuk, hogy nehezen indokolható. Abbéli aggályra, hogy ezt az elismert költségek között a szolgáltatók úgyis a fogyasztóval fizettetik meg végső so ron, ennek orvoslására mi egy kapcsolódó módosítót nyújtottunk be, amely megtiltja erre való hivatkozással az áremelést. Végezetül, de nem utolsósorban a tervezet, pontosabban az ajánlás 4. pontjával kapcsolatban szeretném módosító indítványunkra felhívni a figyelmet és ahhoz a támogatást kérni, megemlítve, hogy ezen indítványunkat a gazdasági bizottság támogatta. Ez azt írja elő a közüzemi szolgáltató számára, hogy a 2007. július 1jét követő, első, a fogyasztási helyhez tartozó mérőhelyen történő munkavég zés alkalmával kezdeményezze a közüzemi szerződés felülvizsgálatát. Ennek a módosítónak az a lényege, hogy ezekben a törvényekben minden érintett alany sorsát igyekszünk így vagy úgy rendezni, egyedül a fogyasztó jogi státusát nem tisztázzuk. Az indítványu nk megtételekor tisztában voltunk azzal, hogy egy több millió alanyt érintő szerződésmódosítás nyilvánvalóan költségekkel jár, ezért nem a hatálybalépéshez és nem egy végső határidő megjelölésével tettük ezt az indítványt, hanem azzal, hogy az egyébként az elmúlt évtizedekben bevált gyakorlat szerint a közüzemi szolgáltató a július 1jét követő, az első adandó munkavégzés alkalmával, úgyis a helyszínen tartózkodást kihasználva vigye ki a blankettaszerződést, és kösse meg az immáron megváltozott jogszabályi követelményeknek megfelelően a fogyasztó helyzetét tisztázó szerződésmódosítást. Úgy gondoljuk, hogy ez, lévén, hogy több millió alanyt érint, a fogyasztóvédelemnek egy alapvető dokumentuma és kritériuma, úgyhogy tisztelettel kérjük, hogy ennek a támogatás át a tárca szíveskedjen megfontolni. Köszönöm a figyelmet, elnök úr. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Mivel több f elszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Kérdezem Garamhegyi Ábel államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Garamhegyi Ábel bólint.) Úgy látom, hogy igen. Államtitkár úr, öné a szó, parancsoljon! DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elhangzottakhoz talán annyit: biztosíthatom képviselő urat, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat tökéletesen EUkonform, hogy így fejezzem ki ma gam, annak rendelkezései mind az átmeneti időszak tekintetében, mind pedig a piacnyitás utáni időszak tekintetében megfelelnek annak a direktívának, ami a szétválasztást, illetve az ahhoz vezető folyamatot életre hívta, úgyhogy azt gondolom, hogy e tekinte tben megnyugtató lehet a dolog. Más kérdés azonban, hogy az átmeneti időszakban a jelenlegi folyamatos működést is garantálnunk kell. Ez indokolja, hogy bizonyos rövidebb időszakra is alkalmazott törvényi helyet kell a jelenlegi jogszabálymódosító csomagb a beiktatnunk. Az egyéb módosítók kapcsán azt gondolom, hogy az árátruházás, illetve az illetékmentesség tekintetében a kezünk többékevésbé kötve van. Ezzel a jogszabálycsomaggal nem szeretnénk felborítani a teljes korábbi konszenzuson alapuló árelismerés re és árkalkulációra vonatkozó eljárásrendet. E tekintetben, ha ilyen módon nyúlnánk be a jogszabályba, akkor lehetetlenné tennénk