Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László):
1289 csábítsák el egymástól a nézőket. Vagyis magyarán: létrejön egy tájékoztatási vagy élettartalomsugallati monopólium, amelyik monopólium ugyan kétháromnégy szervezeti keretben valósul meg, de a sugall at egységessége és monopoljellege nyilvánvaló, különösen akkor, hogy ha tudjuk, hogy a két televízió együttes nézettsége az összes nézettségnek körülbelül 60 százaléka. Az a helyzet, hogy ennek a jelenségnek a visszaszorítására ki kellett volna kényszeríte ni a szerződésekben tett ígéretek betartását, ehelyett az ORTT - nyilvánvalóan jó szándékkal és nyilvánvalóan nagy erőfeszítések árán - egyes műsorok ellen hadakozik, egyes műsorokban próbálja ezt a kérdést visszaszorítani, és nem mutat rá arra, hogy itt e gy általános szerződésszegésről van szó, ígéretszegésről van szó. Szinte azt mondhatom, hogy a fákkal hadakozik, miközben az erdővel nem csinál semmit. A másik dolog pedig, hogy a koncentrációproblémát valahogyan meg kellett volna oldani. Itt egy megszorít ást teszek. Legjobb tudomásom szerint az ORTT műhelyében elkészült médiatörvényjavaslat egy újfajta felfogással próbálja a koncentrációt megoldani, az egy más kérdés, hogy mikor lesz ebből törvény, és más kérdés, hogy vajon ezek az újfajta eszközök alkalm asak leszneke. Az a helyzet, hogy ezek, tehát amit az előbb elmondtam, a szerződésellenőrzés és a szerződésben tett vállalások betartatásának az elmulasztása, illetve a koncentráció elleni harc, ezek az ORTT tevékenységének azon legvitatottabb mozzanatai , amelyekről szerintem ebben az összefüggésben az ORTT beszámolójában nincsen szó; nemcsak a 2006osban, a korábbiakban sem. Jóllehet, és ezt meg kell engedni, hogy ebben a beszámolóban óriási munka van benne, és nemcsak benne, tehát nemcsak arról van szó, hogy megírni egy ilyen beszámolót és összeszedni azt a tudást, ami ebben van, hanem nyilvánvaló, hogy az ORTTnek az emögött lévő tevékenysége is szerteágazó, értékes, az egész médiarendszer szabályozásában valamilyen módon megjelenő tevékenység. Tehát ak ceptálandó volna, de szerintem ez a legfontosabb kérdés, amiről én beszélek, sem az ORTT tevékenységében, és ennek következtében a beszámolójában sincs benne. A következő látszat keletkezik, hogyha az ORTT ezzel a kérdéssel kapcsolatos, és főleg a két nagy kereskedelmi televízióval kapcsolatos akcióit, intézkedéseit sorba vesszük. Az a látszat keletkezik, mintha - és ez egy nagyon rossz látszat - az ORTT nem a nézőket próbálná védeni és az ő pártjukat fogni, hanem mintha a két nagy kereskedelmi televízió pá rtját próbálná fogni. Erre mutat szerintem maga az a tény, amit itt felemlítettem, hogy tudniillik a szerződések betartását nem ellenőrzi, illetve nem kényszeríti ki. Szerintem egy ilyen látszat keltése felé mutat a pornográfia definíciójának kérdése, amir ől itt sok szó volt. Nem azt nézem, hogy hogyan oldódik meg ez a kérdés, azt nézem, hogy az ORTT által proponált definíció a hatályos büntető törvénykönyvi definícióhoz hogyan viszonyul. Enyhít, hatalmas módon enyhít, magyarán szólva: sokkal több filmet be lehet mutatni az ORTT által adott definíció alapján, mint lehetne a hatályos büntető törvénykönyv alapján. Tudunk róla, hogy a panaszbizottságok kompetenciakörét is finoman szűkítette vagy szűkíteni igyekezett az ORTT; itt is elsősorban a kiegyensúlyozott tájékoztatáson túli panaszokra nézve, amelyek például éppen a két nagy kereskedelmi televízió ilyen jellegű műsorait támadhatnák meg. Szerintem egy rejtett jövedelemátcsoportosítás zajlik az ORTT költségvetésén keresztül, amikor ő maga a Műsorszolgáltatás i Alapból állami pénzeket elszív, ugyanakkor elenged műsorszolgáltatási díjakat különböző műsorszolgáltatóknak, és nem utolsósorban - miközben állandóan növekszik a médiaköltés - változatlan feltételek mellett hosszabbítja meg a szerződéseket. (15.40) A két kérdés kezelésének a hiánya számomra elfogadhatatlanná teszi az ORTT tevékenységét és ennek következtében a beszámolót. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (M andur László) :