Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (Mandur László): - LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1286 Tehát a médiatörvény azt mondja, hogy a beszámolóban különösen értékelnie kell az ORTTnek a véleményszabadság, a tájékoztatás kiegyensúlyozottságának helyzetét, a műsorszolgáltatók és az azokhoz e törvény szerint kapcsolódó napilapok, hetilapok, l apterjesztők, műsorelosztók tulajdoni helyzetének alakulását, a műsorszolgáltatási szükségletek kielégítésére szolgáló frekvenciagazdálkodás helyzetét, a műsorszolgáltatás gazdasági helyzetét, pénzügyi feltételeinek alakulását, és kezdeményezhetik természe tesen a törvény módosítását is. A törvény a tartalmi elemek között is kiemelt helyen említi a véleményszabadság kérdését az elektronikus médiában. Ez a beszámoló, ami előttünk fekszik, ezen belül is három nagyon fontos kérdésben megfelelő részletességgel é s nagyon jó színvonalon tesz különböző jelentős információt elénk. Ezek a tájékoztatással összefüggő ügyek, az emberi méltóság kérdése és a kiskorúak védelméről szóló ügyek. A tájékoztatás kérdésében, mint ahogy elnök úr is elmondta, 2006ban, mint ahogy á ltalában a választási években a legfőbb feladat az önkormányzati és országgyűlési választással kapcsolatos műsorok értékelése volt. Ezt örömmel hallottuk, hogy kikristályosodott megfelelő módon ez a rendszer már a médiumokban, és nagyobb problémát nem érzé kelt ebben a dologban az ORTT. Ez talán annak is köszönhető, hogy 2005ben módosult az a törvény, a választási eljárásról szóló törvény, ami talán azt a zavart, ami az OVB és az ORTT közötti különböző jogkörökben volt, eloszlatta. Az emberi méltóság védelm ével kapcsolatos ügyekben egy érdekes kezdeményezéssel élt az ORTT ebben az évben, és nekünk, törvényhozóknak, azt gondolom, hogy nem lehet elmenni a mellett a tény mellett, amit leírnak nekünk az ORTT jelentésében. (15.20) Mé gpedig az, hogy az a bírósági gyakorlat alakult ki, hogy az ORTT hiába szerez tudomást arról, hogy valamelyik médium szereplőjével olyan szerződést köt az adott televízió vagy bármely más médium, ami láthatóan és egyértelműen rendkívül egyoldalú, és még sz emélyiségi jogi kérdéseket is felvet, mégis azt mondja a bírósági gyakorlat, hogy csak és kizárólag a sugárzott műsor tartalmából lehet kiindulni. Tehát azt gondolom, hogy nekünk, törvényhozóknak is újra kell gondolni ezt a kérdést, mert természetesen szám on lehet kérni ezeket az ügyeket az ORTTn, de jól láthatóan ezen a törvényi kitételen ők sem tudnak túllépni. Persze a kiskorúak védelméről szóló rész tekintetében már a bizottságban is és itt is a képviselőtársak főleg a pornográfia kérdését vetik fel. D e emellett sem mehetünk el anélkül, hogy meghalljuk az ORTTnek azokat a mondatait, amikor azt mondja, hogy ő persze próbálna tenni ebben az ügyben, de nincsen egyértelmű törvényi szabályozás a kezében, mást mond az általa kialakított szabályozás, és azt i s hallottuk, hogy ellentétben áll ez a Btk.val. Ez megint ránk vonatkozó feladatokat vet fel, és amikor ezeket a törvényeket egyértelművé tettük ebben a Házban, akkor sokkal nagyobb joggal vagy több joggal kérhetjük számon az ORTTn ezen törvények betartá sát. A beszámolóban talán kevesebb szó esik róla, de rendkívül fontos fejezet az úgynevezett digitális átállásról szóló rész. A digitális átállás stratégiájának a javaslatát már tavaly ősszel nyilvánosságra hozta a Miniszterelnöki Hivatal, és egy konzultác iós vitára bocsátotta. Ebben már folynak a pártközi egyeztetések, és ebben rendkívül komoly feladatai lesznek mind a hatóságnak, mind a szolgáltatóknak, de azt gondolom, hogy a parlamenti pártoknak, illetve a parlamentnek is jelentős feladata lesz. Remélem , hogy a végleges stratégia kidolgozásában segítségünkre lesz az a stratégiai tanács, amit ez év elején az ORTT létrehozott és működtet. Hölgyeim és Uraim! Ez a benyújtott beszámoló véleményünk szerint a törvény által előírt kötelezettségeknek eleget tesz. A kulturális és sajtóbizottságban, de máshol is más aspektusból értékelték a képviselők ezt a beszámolót. Voltak viták, és bizonyára itt is lesznek különböző értékelések. A Szocialista Párt véleménye szerint a beszámolóval szemben tartalmi elvárásokat kel l