Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
1233 A másodikat illetően, azaz, hogy kócos a törvényjavaslat, azt tudom mondani, hogy nemcsak a jogalkotásról szóló törvény, hanem a józan ész is azt diktálja, hogy a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelő en, világosan, közérthetően kell megszövegezni. Ez a törvényjavaslat pedig ennek nem tesz eleget. Körülményes, szócséplő, a fogalmakat önmagukkal magyarázó - és sorolhatnám a formainak tűnő, de végeredményben a törvény erejét lerontó hibákat. Kérdezem a ti sztelt Házat, mit mond bárkinek is az a kifejezés, hogy a vízminőség környezetkárosodása. Vízminőség környezetkárosodása? Nyilván a vízminőség károsodására gondoltak, amikor ezt a fogalmat… Ez fordítási pongyolaság, és számos ilyent tudnék felsorolni. Én - szerény csapatommal - 14 ilyet gyűjtöttem össze, ezeket beadtam egy módosító indítványban, és kérem államtitkár urat, hogy úgy tekintsen erre, mint egy abszolút javító csomagra. Egyébként ez az értelmezés számos helyen zavaró is, mert utána egy kormányren deletet kell alkotni, ahol már ezekkel a fogalmakkal kell operálni. Azt gondolom, az egyszerű, beszélt magyar nyelvre kell áttenni ezeket a fogalmakat. Még egy, ami talán már túl is megy a kócosságon; azt lehet mondani, hogy csúsztatás. A környezetvédelmi bizottság ülésén elhangzott, de államtitkár úr is mondta, hogy milyen fontos a környezeti tevékenységet folytatók biztosítékadási kötelezettsége, esetenként a kötelező biztosítás bevezetése és így tovább. Valóban, ez nagyon fontos elem - mi is annak tartju k , de azt el kell mondanom, hogy ez a jogszabály 2005 óta érvényben van, nagyon helyesen ide is átemeljük, itt is megtartjuk. Azt kérdezem, miért nem született meg a végrehajtási kormányrendelet, amire két éve felhatalmazást kapott. Talán úgy is fogalmaz hatnék, hogy a kormánynak két éve meg kellett volna csinálnia, amivel egyébként az elmúlt hónapok ügyeinek egy részét kezelni tudtuk volna. Összességében: a törvényjavaslat fontos, időszerű, tételeinek nagy része tartalmilag támogatandó. Ugyanakkor a törvé nyalkotás folyamata, minősége mind koncepcionálisan, mind formailag messze alulmúlja azt, ami egy komoly kormányzattól elvárható lenne. Ezért a Demokrata Fórum - ha van ilyen - pozitív tartózkodással fog élni az általános vitára bocsátásnál, és mivel itt e lhangzott számos módosítás, nem látom egyébként reménytelennek azt, hogy ezt a törvényjavaslatot módosító indítványokkal úgy helyrehozzuk, hogy aztán akár támogatni is lehessen. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sá ndor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 1010 perces időkeretben. Írásban előzetesen senki nem jelentkezett, a helyszí nen három képviselő úr jelez a monitoron, a jelentkezés sorrendje: Ékes József, Gyenesei István és Bókay Endre képviselő urak. Elsőként tehát megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Szövetség. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót , elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Végighallgatva a vezérszónoki hozzászólásokat, talán az utolsó vezérszónoki hozzászólásnál is megerősítést nyert, mindannyiunk által ismert, hogy ez a törvény önmagában tíz éve létezik Magyaro rszágon, és nagyon keményen szankcionál. Szankcionál, hiszen a Btk.ba, a Ptk.ba és a közigazgatási törvénybe is nagyon sok dolgot lehetne beemelni és helyre tenni, de talán inkább arra szeretnék rávilágítani, hogy 2000 óta valóban élesen foglalkozunk azz al a kérdéssel, hogy a fenntartható fejlődés, a globális felmelegedés önmagában az Európai Unión, az Európa Tanácson belül is egyre nagyobb kihívást jelent az Európai Unió tagországainak, Európának és talán az egész világnak. Nagyon helyesnek tartottam, am ikor Orosz Sándor is úgy közelítette meg, hogy léteznek törvényeink, csak sajnos a végrehajtás területén hibádzik rengeteg dolog. Erre államtitkár úr is megpróbált rávilágítani, ugyan szerényebben, de mégis rávilágított.