Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. NAGY ANDOR, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1230 Liberális politikusként - lehet, hogy államtitkár úr sincsen ezzel másként, hiszen ő is az SZDSZ tagja - elsőre a hideg futkos a hátamon, amikor újabb hatóságot hozunk létre, zöldkommandóról beszélün k, amikor arról beszélünk, hogy az államnak milyen testületekkel kell a lehető legszigorúbban ellenőrizni és szankcionálni. De környezetvédelmi vitákban többször elhangzott már többünk szájából - azt hiszem, én is utaltam már erre , hogy természetesen két ség nem fér hozzá, hogy ez például egy olyan terület, ahol a nagyon erős állami jelenlét, ahol az állami eszköztár bővítése… - amire, azt hiszem, talán pont Nagy Andor képviselőtársam utalt a bizottsági ülésen, aki akkor levezette ezt a bizottsági ülést, a mikor tárgyaltuk ezt a javaslatot. Ha jól emlékszem, képviselő úr valami olyasmiről beszélt a hozzászólása elején, hogy az vitán felül áll, hogy indokolt az állami fellépés, az állam fellépése lehetőségének bővítése, az állami mozgástér bővítése és az eszk öztár erősítése. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Miközben így elsőre az én liberális fülemnek nem hangzik túl jól a zöldkommandó elnevezés, természetesen messzemenőkig támogatjuk azt az elképzelést, hogy erre a célra specializálódott és megfelelő jogi háttérrel, reális lehetőség szerint megfelelő infrastrukturális háttérrel rendelkező hatóságok legyenek képesek a megelőzésben és a szankcionálásban megfelelően fellépni és eljárni. Hadd térjek ki még egy olyan dologra, ami viszont mindenképpen újítása a hazai jogi szabályozásnak, ennek a mostani harmonizációnak az eredményeképpen, ez pedig a biztosítékadási kötelezettségnek a megjelenése a szabályozásban. Ha megnézzük ezeket a típusú ügyeket, amikről az imént beszéltem, ahol azt látjuk, hogy valaki folytat valamilyen tevékenységet, valamilyen vállalkozási tevékenységet, aztán otthagy maga után egy meglehetősen komoly környezeti kárt okozó szennyezést, a cég átalakul, megszűnik, csődbe megy, megszűnik az az anyagi erő, ami nek az alapján helyt lehetne állni az okozott kárért, a biztosítékadási kötelezettség megfelelő rendszerének kialakítása ezeket a helyzeteket lehet képes orvosolni. Hadd mondjam itt el, hogy nekem a bizottsági ülésen lefolytatott, nem túlságosan hosszú vit ából talán a legjobban az az analógia maradt meg az emlékezetemben, amit a tárca szakállamtitkára elmondott. Ez pedig az az analógia, hogy ismerünk már hasonló jellegű biztosítékadási kötelezettséget a magyar jogi szabályozásban. Távoli az analógia, de azé rt érdemes felidézni. Az elmúlt években számos nagy botrány volt ezekből az ügyekből, ez az utazási irodák ügye, ahol azt a folyamatot, amit évről évre láttunk, hogy mennek csődbe irodák, és aztán nem tudnak helytállni anyagi értelemben az általuk okozott kárért, azzal lehetett orvosolni, hogy az előzetes biztosítékadási kötelezettség megjelent, illetve több esetben is emelkedett ennek az összege. Távoli ez az analógia, de fontos analógia. Természetesen nem vagyok naiv, pontosan tudom, hogy ezen a területen - ez egy jóval nehezebb terep - jóval nehezebb egy ilyen jellegű szabályozórendszer kialakítása, de biztos vagyok abban, hogy erre nagyon nagy szükség van, és természetesen magam is nagyon kíváncsian várom azokat a kormányrendeleteket, amik csatlakozva ma jd ehhez a mostani törvényjavaslathoz, ezt, illetve számos más területét ennek a mostani salátatörvénynek majd cizellálni, részletesen szabályozni lesznek hivatottak. (11.00) Összefoglalva: a liberális frakció nevé ben azt tudom elmondani, hogy az alapvetően jogharmonizációs célú, a magyar környezetvédelmi jogi szabályozás értékeit megőrző, azokat megvédő, adott esetben ezeket az értékeket bővítő törvényjavaslatot a liberális frakció támogatni fogja. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Nagy Andor, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője következik. Öné a szó, képviselő úr. DR. NAGY ANDOR , a KDNP képviselőcsoportja rés zéről: