Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
1218 A megv álasztott Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat testületének alakuló ülését az OVB 2007. március 13ára hívta össze. Ennek törvényes lebonyolítása a kisebbségi önkormányzat saját feladata, amelynek törvényességi ellenőrzését a közigazgatási hivatal látja el. „Feneketlen hataloméhség”, ahogy ön fogalmazott, és ahogy a mostani felszólalása címében jelezte: „hatalmat mindenáron” - erről és az egész eseménysorról leginkább a 2002es országgyűlési választások jutnak eszembe. Ön is akkor esett ki az Országos Ci gány Önkormányzat elnöki tisztségéből, Orbán Viktor úr is azóta nem kormányfő, és hogy is mondjam, nem irigylem azért, mert ön számomra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) , de ezt ön is tudja, mert beszélgettünk erről már néhá nyszor, sokkal szimpatikusabb politikus, mint Orbán Viktor, de nem lenne szerencsés ugyanabba a hibába esni, mint amibe a pártelnök úr, hogy az elvesztett választást követően (Az elnök újból csenget.) léptennyomon a demokrácia megcsúfolását emlegeti. Higg ye el, rá kell bízni ezt önöknél a kisebbségi önkormányzatra, a társadalom egészében pedig a választók közösségére! Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgy űlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Soron kö vetkezik az egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Önök az előterjesztést T/2425. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/2425/2., 3. és 4. számon kapták kézhez. Most megadom a szót Kovács Kálmán államtitkár úrnak, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Államtitkár úr, öné a szó. KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztérium i államtitkár, a napirendi pont előadója : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy az idei tavasz több akciója is a környezetünkről szól. Ha kinyitjuk a televíziót, ha az interneten egy internetes oldalra kapcsolunk, ha újságot olvasunk, sőt talán hogyha csak a közbeszédre odafigyelünk, a klímaváltozás, a felmelegedés, az üvegházhatású gázok kibocsátása, ennek korlátozása, egy volt amerikai alelnök, majdnem elnök mozifilmje, tudósok konferenciasorozata, zöldszervezetek figyelemf elhívó akciói, az Európai Unió soros elnökségének politikai döntése az alternatív energiák legalább 20 százalékos arányának eléréséről, az illegális hulladékok ügye, a külföldről beszállított vagy éppen az itthon elhagyott szeméthegyek, az égetőmű a szomsz édságban, ez mindmind arról szól, hogy környezetünk állapota közös ügyünk, halaszthatatlan feladatunk, és rajtunk múlik. Éppen ezért ezt a figyelemfelhívást az elmúlt időszakban a kormány is minden eszközzel megpróbálta elősegíteni. A napokban zajlik az a zöldkommandósorozat, amelynek az a célja, hogy a kormány, a helyi hatóságok és különböző, intézkedésre jogosult szervek - rendőrség, vám- és pénzügyőrség, polgári védelem - akcióik során összehangoltan, együtt, közösen derítsenek fel illegális vagy szabá lytalan hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatokat, területeket, elhagyott