Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 13 (56. szám) - „Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6 autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóút Ból... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BÓKAY ENDRE (MSZP):
1064 mert nem volt akkor országgyűlési képviselő, de 19982002 között valósult meg először, amikor az autópályaépítés ellenőrizhetetlenné vált, akár az Állami Számvevőszék, akár a Közbeszerzések Tanácsa által. Akkor m egkerülték az államháztartási törvényt, és egészen odáig fajult a dolog, hogy az akkori kormánypárti képviselők nem fogadták el a Közbeszerzések Tanácsának beszámolóját azért, mert annak elnöke azt mondta, hogy igenis kellene a közbeszerzés az autópályaép ítéshez. A másik kérdése, amiben mélyen egyetértek Iván László képviselő úrral, képviselő úr, csak egy apróság: mennyit változott pár hónap alatt a hozzáállásunk. Talán ön is emlékszik rá, amikor a költségvetési vitában azt fogalmazták meg, hogy minek költ ünk ennyi pénzt autópályára, minek építünk, kelle nekünk ennyi autópálya. Én most azt szeretném erősíteni, hogy mélyen egyetértek önnel, és az utolsó mondata, amikor azt mondta, hogy nem is tudjuk számszerűsíteni, hogy mennyi kapcsolódó haszna van még ann ak, ha települések közti távolságot egy autópályával tárunk fel, és nyitunk meg lehetőséget a fejlesztésre. Ami nagyon fontos: ez az előterjesztés most arról szól, hogy a koncessziót közbeszerzési eljárásban, közbeszerzési pályázaton hirdetik meg, tehát té nyleg lesz lehetőségünk, még ha nem is közpénzből, de a lehető legoptimálisabbat választani. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Folytatva a kétperces hozzászólásokat, megadom a szót Lengyel Zoltán képviselő úrna k, Fidesz. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Le kell szokjam arról, hogy ha Göndör képviselő úr kétpercest mond, akkor én is megnyomom automatikusan a gombot. Rettentően örülök az ismételt történelemórának itt, a Ház falai között. Ön, kép viselő úr nem volt bent akkor, amikor a kormánypárti képviselőket figyelmeztettem arra, hogy a 2003. évi autópályatörvény alapján - márpedig ha jól emlékszem, ezt az önök kormányzása idején hozta meg a parlamenti többség - ez az autópályaszakasz, amiről beszélünk, most, 2007re készen lett volna. Egy másik fontos momentum, hogy nem igazán beszélnek a kormánypárti képviselők arról, hogy pontosan az M6os autópályának az Érdi tetőDunaújváros közötti szakaszának megépítése kapcsán, illetve ahhoz kapcsolódóa n ismerték el önök is, hogy ebben a megoldásban a szükséges költségnél 1,61,9szer többe kerül az autópálya építése 15 éves futamidőt figyelembe véve. Ezzel sem lenne különösképpen baj, csak igazából a „mennyit változott a hozzáállásunk” című félmondatára szeretnék még reagálni. Annyit változott - Göndör képviselő úr, ha nem telefonál itt az ülésteremben - a hozzáállásuk, hogy amit megígértek 2006 tavaszán autópályaépítéseket, amire számítottak a DélDunántúlon, DélFejér megyében élők, azokról az autópál yákról hallani sem akarnak, illetve azoknak az építését decemberben elhalasztották, hozzávetőlegesen tíz esztendővel. Higgye el, hogy ez nagyon rosszul érinti azokat az embereket, akik szeretnék, hogy fejlődjön a településük, akik szeretnének épségben haza érni, és akik azt szeretnék, hogy az elkövetkezendő években élhető maradjon a környékük, és valamikor esetleg vállalkozások is települjenek oda. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Bókay Endre képviselő úrnak, MSZP . BÓKAY ENDRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Hozzászólásomban először szeretnék felvázolni néhány gondolatot, hogy Pécs számára, illetve a déldunántúli régió számára mit jelent az autópálya. Önök előtt is ismert tény, hogy valamikor a 80as é vekben egy meglehetősen fejlett, gazdag iparral és bányászattal rendelkező régió volt a DélDunántúl, benne Baranya, és Pécs városa. Ez a rendszerváltás során megtört, sajnos leépültek az iparágak, több tízezer munkahely szűnt meg, és ez