Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 13 (48. szám) - A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
107 Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat a büntető anyagi jog és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról rendelkezik, többek között módosítani kívánja a Be.t, a büntetésvégrehajtással kapcsolatos két alapvető jogszabályt, és kisebb mértékben érintené a szabálysértési törvényt is. A javaslat a Btk. általános és különös részét egyarán t módosítja. A Btk. legutóbbi módosítása 2005. szeptember 1jén lépett hatályba. Az azóta eltelt nagyjából másfél év alatt több háttérjogszabály módosult, több nemzetközi jogi dokumentum, elsősorban uniós jogi aktus lépett hatályba, tehát szükség van puszt án a jog karbantartása miatt is egyes rendelkezések újraszabályozására. Engedjék meg, hogy először az általános részi módosítások közül emeljek ki néhányat. Talán először azt, amelynek alapján megszűnik az eddigi jogszabályi hézagból fakadó lehetőség, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztést enyhébb, azaz börtön fokozatban lehessen végrehajtani, ha az elítélt kifogástalan magatartást tanúsít a büntetés végrehajtása során. A javaslat módosítja továbbá a kiutasítás mellékbüntetésre vonatkozó szabályokat is , és az új idegenrendészeti törvény rendelkezéseihez igazítja hozzá a Btk.ban található szabályozást. További fontos része a javaslatnak az elkobzással kapcsolatos szabályozás kiterjesztése. Az elkobozható dolgok körének bővítése az úgynevezett mozgó bűnö zés visszaszorítása érdekében vált szükségessé, mivel a hatályos szabályok szerint nincs lehetőség elkobzásra abban az esetben, ha az elszállításra használt dolgot a bűncselekmény befejezését követően használják. Ennek érdekében a javaslat úgy módosítja az elkobzásra vonatkozó szabályokat, hogy lehetőség legyen a bűncselekmény elkövetésének befejezését követően az elszállításra használt dolog, tipikusan gépjármű elkobzására. A Btk. különös részi módosításainak jelentős része jogharmonizációs célú, illetve n emzetközi szerződés kihirdetése miatti belső jogszabálymódosítási szükséglet. A gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelem jegyében az Európai Unió kerethatározatot adott ki, és az ennek való megfelelés érdekében a javasla t módosítja a tiltott pornográf felvétellel való visszaélés tényállását, valamint kiegészíti a megrontás bűncselekményi tényállást egy újabb elkövetési magatartással. Nemzetközi kötelezettségünkből fakad továbbá a terrorcselekmény előkészületének újraszabá lyozása, valamint európai uniós kötelezettség miatt szükséges módosítani a nemzetközi gazdasági tilalom megszegését, és újraszabályozni a haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel való visszaélést. A lőfegyverrel, lőszerrel, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés tényállásainak módosítását a fegyvercsempészetnek e tényállásokba történő beépítése indokolja. A nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló nemzetközi egyezmény kihirdetése miatt i Btk.módosítás is a javaslatban kapott helyet, amely alapján büntetendővé válik a radioaktív anyaggal, illetőleg a nukleáris létesítmény üzemeltetésével visszaélés bűncselekményeinek már az előkészülete is. További meghatározó része az önök előtt fekvő j avaslatnak a gazdasági bűncselekmények részbeni felülvizsgálata, amelyet az indokol, hogy tavaly nyáron hatályba lépett az új Gt., valamint az új cégtörvény, illetve jelentős mértékben módosult a csődtörvény is. Az újraalkotott gazdasági joganyag számos ol yan rendelkezést vezetett be, amelyek célja a gazdasági élet tisztaságának és átláthatóságának, valamint a hitelezői érdekek biztosításának az erősítése. A javaslat a megváltozott jogi környezethez igazodva és a gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével jelentős mértékben újrafogalmazza többek között a csődbűntett tényállását, és a módosítás következtében megváltoztatja annak elnevezését is. A javaslat kibővíti a gt. vagy szövetkezet vezető tisztségviselőinek visszaélése kapcsán a tényállással érintett s zervezetek,