Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 12 (55. szám) - Egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - FONT SÁNDOR (Fidesz):
1010 Bízom benne, hogy az ágazat szereplői a későbbiek folyamán be fogják látni, és egyezségre jutnak egymással és a minisztériummal abban a vonatkozásban, hogy valamilyen területről, természetesen a költségvetésből is találnak forrásokat a kutatásfejlesztésre és az oktatásra is. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra jelentkezett, és megadom a szót Font Sándornak, a Fidesz képviselőjének. FONT SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az nem kérdéses, hogy a magyar borászatnak szüksége van egy marketingre, sok helyen elvesztette régi jó hír ét, de az sem kérdéses, hogy ha ezen gondolkodunk, akkor nem szabadna egy rögtön nyíltan látszódó igazságtalan rendszert bevezetni. Igazságtalanságot abban látok, hogy a magyarországi borforgalom 8590 százalékát asztali és folyó bor kategóriában hozzák fo rgalomba, és ebből adódóan, mivel literalapra kerül kivetésre a 8 forint, tehát minden liter forgalmazott bor után kell 8 forintot fizetni, nyilvánvaló, hogy ebben az árkategóriában, akik az asztali és tájbort forgalmazzák, tehát, mint említettem, az össze s magyar borforgalom 8590 százalékáról van szó, ebben a kategóriában éles árverseny van, nem pedig marketingszükséglet. (20.00) Ebből adódik, hogy ennek a kategóriának teljesen mindegy egyelő re, hogy milyen marketingelemekkel próbálják majd Magyarország vezető borainak és borászainak hírnevét megalapozni. Ezért azt javasoltam több indítványfordulatban, hogy valamilyen módon arányosításra kerüljön sor, főleg azért, mert az asztali és tájbor kat egóriában - mint említettem - kíméletlen árverseny folyik. Ha most még ezt a kategóriát megterhelem 8 forinttal, ez hihetetlen nagy terhelést jelent nekik. Miért? Azért, mert az asztali és tájbor kategóriában ma az alapbor 80100 forint, esetleg 120, ha el megyünk a vörösborok felé is. Ez azt jelenti, hogy közel 10 százaléka lesz az alapbor egy literjének a marketingadó, ugyanakkor a nevesebb palackos, magas értékű borok árának ez töredékét sem jelenti, hiszen ott 10001500 forinttól indulnak a komolyabb bor ok, könnyedén befizetik a 8 forintot literenként. Tehát itt az a kategória, amely iszonyú éles árversenyt folytat ma, még további 8 forint árterhelést kap, és közvetlenül semmi sem kapcsolódik vissza az ő tevékenységükhöz marketing formájában. De van egy n agyon súlyos probléma, és erre a kormány sem tudott egyértelmű választ adni. Jelenleg nem tudja garantálni, hogy az importborokra is a 8 forintos terhelés kivetésre kerüljön. Ez a legsúlyosabb probléma, hiszen ez az asztali és tájbor kategória, amely most már - mint említettem - aránytalanul nem kap vissza ebből a marketingadóból, kénytelen szembenézni egy olyan mennyiségű importborral, amely az idei évben, már az első negyedévben 100120 ezer hektoliter volt. Ezek nagyon olcsó, nagyon alacsony minőségű, zö mében például Olaszországból behozott olyan borok, ami a bor kategóriának a legalsó szintjét üti meg, de ezek piacdiktáló szereppel léptek fel. Tehát mi is történik a teljes magyar borászat 8590 százalékával? Az történik, hogy egyszer fizet 8 forintot köz ös marketingadóra, amiből ő hasznot nem élvez, mert nem az ő piacát és az ő borát fogja elősegíteni ez az adófajta, ugyanakkor egy nagyon agresszíven törtető versenytárs, a külföldi import megjelenik úgy, hogy nem lesz rá kivetve a 8 forint. Azt mondtam er re, hogy nagyon aránytalan, ezért az indítványaim zöme ezt az aránytalanságot próbálja helyreállítani. Van még egy érdekes dolog, hogy mikor kell hatósági mintavételezést kezdeményezni kötelezően. A javaslat szerint akkor, hogyha valaki 500 hektoliternél n agyobb mennyiségre szeretne forgalombahozatali engedélyt kapni. Megjegyzem, teljesen értelmetlen, hogy miért pont 500 hektó, hiszen néha 50 hektoliter bor sokkal nagyobb, többszörös értékű, mint akár 500 hektoliter bor, tehát egyrészt semmi értelme ilyen a lapon hektószámhoz kötni véleményem szerint. Másrészt le merem