Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 24 (24. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - BABÁK MIHÁLY, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
743 Egyéb ké rdésekben is állást foglalt a bizottság: az RTL, a TV2 jogosultságának meghosszabbítására vonatkozó ORTTálláspontot a bizottság többsége elfogadta, a választási kampány témájából helyesen emelte ki az ORTT a kérdést, és ezzel is védte a műsorszolgáltatók függetlenségét. A bizottsági vitában érintettük a műsorszolgáltatási díj emelésének a kérdését, amiről az elnök úr is beszélt az expozéban. A többség megnyugtatónak találta, hogy az ORTT erről a kérdésről hatástanulmány alapján döntött, és ebbő l a szempontból is indokoltnak tartjuk egyébként a médiatörvény módosítását. A szerződésmódosításoknál az ismételt és súlyos jogsértést a törvénynek sokkal jobban körül kellene írni, mint ahogy azt eddig megtette. Azzal is egyetértettünk, hogy az ORTT a sz erződések meghosszabbításánál nem lépett fel úgymond zsaroló pozícióban, amit egyes ellenzéki képviselők szorgalmaztak volna, hogy miért nem volt sokkal erőszakosabb a szerződések meghosszabbításánál. Fontosnak tartottuk a vitában kiemelni, hogy az ORTT kö vetkezetes fellépésének eredményeként a jogsértések típusa szűkült, egyesek eltűntek a médiarendszerből. Az Országgyűlésnek tovább kell gondolnia, milyen törvényi szankciórendszert tud megfogalmazni; persze sok mindent végig kell még gondolni, de többek kö zt a szankciórendszert is. Látni kell, hogy a jogsértéssel elért gazdasági előny bizonyos esetekben meghatározó lehet a műsorszolgáltatók esetén, és éppen ezért nagyon nehéz megfelelően szankcionálni a műsorszolgáltatókat. Bár nem kifejezetten a költségvet ési bizottságnak a kompetenciájába tartozó kérdés a kiskorúakkal kapcsolatos panaszok elemzése, de a vitában ezt a kérdést is érintettük éppen a bizottság elnökének a felvetésére, és a bizottság többsége úgy ítélte meg, hogy az ORTT e tekintetben kellően h atározottan lépett fel ezekkel a kérdésekkel szemben. Kardinális kérdés a digitalizálásra történő áttérés, törvényalkotás szükséges, segíteni kell az átállást, a reklámpiacon a monopolhelyzeteknek az oldását. A bizottság többsége sikeresnek tartja az ORTT genfi tárgyalásait. Egyetértünk azzal, hogy főleg az országos rádiók, televíziók esetén az ORTT aktívabban vizsgálja a kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételeit, a számszaki felmérések mellett szükség van tényszerű, szövegszerű ellenőrzésekre is. Vita volt a műsorszolgáltatási díj csökkentése körül. E tekintetben az a mértékadó, hogy ez nem 2005nek a kérdése, tehát értelmetlen volt az ellenzéki képviselőknek ezen felvetése. Összességében az ORTT több mint háromszáz oldalas beszámolója kiváló szakmai anyag, apró részletekbe menőkig tárgyalja a médiapiac sajátosságait, és éppen ezért általános vitára alkalmasnak tartjuk, és elfogadásra is javasoljuk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Most a kisebbségi vélemény ismerte tésére kerül sor. Megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak. BABÁK MIHÁLY , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Há rom alapos indoka van a kisebbségnek, hogy a J/44. számú döntést ne fogadja el, és ne javasolja a parlamentnek elfogadásra. (18.40) Kezdeném az elején: 1. Nem fogadható el, hogy rendkívüli finanszírozást kap az ORTT irodája, azaz a bevett bevételekből átcs oportosít az iroda működési költségeire. Az ORTT kezdeményezése nyomán az Országgyűlés feles többséggel mégis évről évre felhatalmazza az ORTTt, hogy a Műsorszolgáltatási Alapból a saját működésére pénzt szivattyúzzon át. 2005ben, mélyen tisztelt hölgyek , urak, ez 158