Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 16 (21. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter:
352 Országgyűlésben felléphetünk ellenük. Ám akkor, amikor felelős politikusok, ráadásul az adott terület két volt minisztere támadja a titkoss zolgálatot, akkor tényleg baj van. A Nemzetbiztonsági Hivatal sajtóban megjelent felhívása elég világos volt, képviselőtársaim: emberek, vigyázzatok, nehogy puszta jelenlétetekkel segítsétek az államellenes bűncselekményeket. Szó sincs arról, hogy az állam polgárok ne gyakorolhatnák szabad demokratikus alapjogaikat, a véleménynyilvánítási jogukat. Gyakorolhatják, csak legyenek tisztában azokkal a következményekkel, amelyek esetleg ilyen joggyakorlás közben előfordulnak. Jobb ezeket előre megmondani, képvisel őtársaim, mert szerencsére az állampolgárok nagy többsége nem jogász, és főleg nem büntetőjogász. Egy ilyen szöveg átpolitizálása nem hiszem, hogy segít megfékezni a listázási és egyéb őrületet ebben az országban. Tisztelt Képviselőtársaim! Az válhat igazá n jó politikussá, hazája igazi szolgálójává, aki a nyugalmat akarja, és azt segíti elő, és aki nem kérdőjelezi meg demokratikus pártok puszta létjogosultságát. Mára, azt gondolom, talán mindenki kiengedhette a gőzt a fejéből, hagyjuk éppen ezért, képviselő társaim, hogy a rendőr őrizhesse a rendet, a bíró bíráskodjon, a titkosszolga pedig lehetőleg titokban szolgáljon. Nem olyan nagy kérés, igaz? Köszönöm, képviselőtársaim. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakci óvezetőhelyettes asszony. A kormány részéről megadom a szót Petrétei József igazságügyminiszter úrnak. Miniszter úr! DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmány a rendőrség feladatát a közbiztonság és a belső rend védelmében jelöli meg. E feladat legáltalánosabban az állam és a társadalom különböző szervei alkotmányos működési feltételeinek és a közélet zavartalanságának biztosítását, továbbá az állampolgárok személy- és vagy onbiztonságának, alapvető jogainak védelmét jelenti, az azt veszélyeztető és sértő cselekményekkel szemben. A rendőrségi működés hatályos alapjogszabálya a rendőrségről szóló törvény, mely szerint a rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézke dést kezdeményezni, ha olyan tényt vagy körülményt észlel, illetőleg hoznak tudomására, amely rendőri beavatkozást igényel. (14.10) A rendőr köteles a törvény rendelkezésének megfelelően, részrehajlás nélkül intézkedni. Azokra a felvetésekre, amelyek szeri nt a rendőrök feltehetően túlzott erőszakot alkalmaztak az egyébként erőszakos jellegű demonstrációk során, azt felelhetem, hogy a minisztérium és a rendőrség vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendőrség minden körülmények között a hatályos j ogszabályoknak és a nemzetközi elvárásoknak megfelelően járjon el. A túlzott rendőri erőszakra vonatkozó észrevétellel összefüggésben nyomatékosan indokolt rögzíteni, hogy jogrendünk széles körű jogorvoslati lehetőséget biztosít a rendőri intézkedés alá vo nt személyeknek az illetékes rendőri, illetve ügyészi szerv, legvégső esetben a bíróság előtt. Az említett demonstrációkon foganatosított rendőri intézkedések miatt tett bejelentések alapján, az esetleges jogi felelősség megállapítása érdekében az illetéke s ügyészség a szükséges vizsgálatokat lefolytatja, és annak eredménye alapján megteszi a szükséges intézkedéseket. Az elmúlt hetek eseményeinek tükrében is úgy gondolom, hogy a Magyar Köztársaság rendőrségének tagjai esküjükhöz híven teljesítik kötelességü ket, és valóban megérdemlik azt, hogy távol tartsuk őket a napi politikai csatározásoktól, és tevékenységük kizárólag szakmai alapon ítélődjék meg. Igen, hagyjuk a rendőrt, hogy a rendet őrizze, úgy, ahogyan az egy normálisan működő, demokratikus jogállamb an elvárható. A bírák, ügyészek adatainak egyes szélsőséges tartalmú honlapokon történő közzététele kétségtelenül sérelmes az érintettekre nézve. Az igaz, hogy a közhatalom gyakorlóinak demokratikus