Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 16 (21. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KATONA BÉLA (MSZP):
346 kapcsolatba kerülök, akár adófizetőként, akár pedig olyanként, a ki támogatást kap adott esetben a költségvetésből. És pontosan ez a költségvetési pénzzel, a mi pénzünkkel való felelős gazdálkodás az, ami az elmúlt időszakban többször megbicsaklott; igaza van annak, aki azt mondja, hogy az elmúlt négy évben nagyon erőse n, meg annak is igaza van, aki azt mondja, hogy meg az azt megelőző években is. (13.40) Ahhoz viszont, hogy ezzel a gyakorlattal képesek legyünk szakítani, szükség van annak a belátására, hogy ha egy társadalmi csoportot egy adott intézkedéssorozat sért, a kkor lehet, hogy annak viszont egyébként nagyon sok haszonélvezője van, akiknek adott esetben a hangját nem halljuk. Így van ez az egészségügy esetében is, ahol folyamatos vita van arról, hogy rossz a helyzet az egészségügyben, valamit tenni kellene, ugyan akkor viszont másrészt rendre hiányoznak azok a programok, vagy hiányzik a bátorság, amelyek segítségével ezen a helyzeten változtatni lehetne, úrrá lehetne lenni. Hallom, hogy problémák vannak, hogy kevés a pénz a magyar egészségügyben. Helyes, csak persz e a helyzet igazán az, hogy ma még a különböző reformintézkedéseknek semmilyen hatásuk nincsen. Vagyis mindazok a problémák, amelyekkel ma a magyar egészségügyben szembe kell nézniük, a jelenlegi, megváltoztatandó rendszernek a hibái, és pont azért kell ez eket a rendszereket megváltoztatni, mert íme, így vezetnek el a működésképtelenség határára. Elhangzik ugyan, hogy kevesebb a pénz, de mihez képest, tisztelt képviselőtársaim? Ugyanis a beszedett járulékokon bőven felül, több száz milliárd forinttal felül költ a költségvetés az egészségügyre, vagyis maradhatunk abban, hogy amennyit járulék formájában befizetünk, abból a jelenlegi szerkezetben lévő egészségügy nem működtethető. Lehet azt mondani, hogy az átalakításhoz először pénzt kell beletenni, csakhogy h add hívjam fel a figyelmet arra, hogy az előző négyéves kormányzati ciklusban több száz milliárd forintot tettünk be többletként a magyar egészségügybe, attól az semmilyen módon nem lett jobb, semmilyen módon nem változott meg, ebbe a feneketlen kútba pénz t változtatások nélkül betenni nem érdemes, ezért kell érdemi vitákat folytatni az átalakítás, az átalakulás módjáról. Erre lesz lehetőség majd az elkövetkezendő hetekben, hiszen a parlament megkezdi azon törvények tárgyalását, amelyek az egészségügy átala kítását célozzák majd. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Felszólalásra következik Katona Béla frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoport jából. Frakcióvezetőhelyettes úr! DR. KATONA BÉLA (MSZP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor Navracsics frakcióvezető úr azt mondta, hogy egy költségvetéstől néhány dolgot el lehet várni, például azt, hogy egy stabil pénzügyi helyzetet biztosítson az ors zág számára, egy stabil és a szükségesnél egyetlen fővel nem nagyobb államigazgatást és egy stabil közszolgáltatást, akkor például ez az a pont, amiben tökéletesen egyetértek frakcióvezető úrral, és azt hiszem, ha erről folynának itt a Házban viták, az nag yon jó lenne. Persze, most azért van még egy speciális helyzet a következő néhány évben, hogy az is abszolút közös érdek, hogy azt a 8000 milliárd forintot, amit a következő időkben az ország fejlesztésére fordíthatunk, a lehető legjobban hajtsuk végre, a lehető legjobban használjuk föl. A konvergenciaprogramról úgy beszélünk sokszor, mintha ez egy uniós előírás lenne, és azért lenne szükség rá, mert egyébként az Unió nem fog szeretni minket. Szeretném mondani, hogy alapvetően az ország érdeke, a tízmillió magyar ember érdeke az, hogy ezt a hiánycsökkentési programot a lehető leggyorsabban végrehajtsuk. Amikor a költségvetési kiadásokról beszélünk, amikor majd azt a vitát le kell folytatni, amit a miniszterelnök úr az előbb említett, hogy 300 milliárd