Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 16 (21. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
343 költségvetést, az államigazgatás stabil működését és a közszolgáltatáso k stabil üzemelését kell biztosítani. A stabil költségvetés tűnhet az első és legfontosabb feladatnak, hiszen a 2007es költségvetés vitája napokon belül itt, a Házon belül is felszínre fogja hozni az esetleges ellenérveket, meg fogjuk vitatni, ki hogyan l átja a 2007es évet. Ajánlom a kormányoldal figyelmébe a már május óta, korábban önök által sem ellenzett intézményünket, a költségvetési tanácsot, ott van most is az előterjesztés. Az önök által olyannyira óhajtott szigorú költségvetési politika egyik leg biztosabb, legfüggetlenebb intézménye lenne a költségvetési tanács, amelyet ha méltóztatnának komolyan venni, adott esetben támogatnának is a választási kampányban tett kijelentéseikhez híven, akkor talán előre tudnánk lépni a költségvetési politika szigor ításában és fegyelmezettségének betartásában. Ajánlom figyelmükbe a miniszterek anyagi felelősségét a költségvetési irányzat túllépéséért, amely, akárcsak a gazdasági életben bevett megoldások szerint, úgy gondoljuk, hogy az eddigieknél szigorúbban tudná é rvényesíteni a költségvetési előirányzatokat. Mindannyiunknak, azt hiszem, az a célja, hogy egy egyensúly közeli költségvetés legyen a jövő időszakban már a domináns; amikor költségvetést alkotunk meg, akkor nagyjából a bevételek és a kiadások egyensúlyban legyenek. Ehhez azonban szükség van ahhoz, hogy az államigazgatás stabilan működjön, szükség van arra, hogy a minisztériumok átalakítása, amit elkezdtek öt hónappal ezelőtt, végre befejeződjön, lehessen már tudni, hogy melyik köztisztviselő hol dolgozik, melyik feladatkör hova tartozik, és az adott jogalkotási feladatokat is éppen melyik minisztériumnak kell ellátnia. De jó lenne tudni például azt is, hogy a konvergenciaprogram végrehajtása kapcsán a konvergenciatanács kape valami feladatot, egyáltalán a konvergenciatanács létezike még vagy már megszűnt, illetve mik lesznek a jövőben a hatáskörei. Jó lenne tudni azt, hogy az államigazgatás valóban igényt tarte a társadalmi párbeszédre. A napokban hallottuk, hogy a II. nemzeti fejlesztési terv operatív pr ogramjainak a társadalmi vitája már meg is kezdődik, úgy, hogy csak holnap lesz a parlamentben magának a nemzeti fejlesztési terv IInek az általános vitája, vagyis önök úgy kezdik el az operatív programok vitáját már a társadalmi párbeszéd keretében, hogy igazán az ellenzékkel vagy más politikai pártokkal még meg sem vitatták az NFT IIt, illetve annak célkitűzéseit. Tudjuk, hogy az lesz majd az ellenérv, hogy már nincsen idő arra, hogy bármit is átalakítsanak benne. És szükség van stabil közszolgáltatások ra. Arra kérem önöket, amikor az elképzeléseiket megfogalmazzák, ne az országot szabják a kormányzati elképzelésekhez, hanem ha lehet, a kormányzati elképzeléseket az ország adottságaihoz. Ez egy aprófalvas ország, vannak olyan területek, ahol kimondottan jellemző az aprófalvas településtípus. Ne vonják össze ezeket a falvakat, ne vonják el onnan a közszolgáltatásokat (Az elnök csenget.) , ne zárják be a kórházakat a posták és az iskolák mintájára! Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kö szönöm szépen. Felszólalásra következik Semjén Zsolt frakcióvezető úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. Frakcióvezető úr, öné a szó. (13.30) DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP) : Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Gyurcsány Ferenc úr elmo ndta a költségvetési beszédének, illetve Molnár Lajos miniszter úr költségvetési beszédének a felvezetését, elmondta a százszor hallott paneleket, amiben egyetlenegy új elem nem volt. Ennél még talán az is érdekesebb lett volna, ha ifjúkori verseiből olvas fel szemelvényeket. (Kuncze Gábor hangosan felnevet. - Derültség a kormánypártok soraiban. - Horn Gábor: Tréfás!) Felajánlom a pohár vizemet, ha Kuncze Gábor rosszul érzi magát. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget. - Horn Gábor: Egyszerűen csak tréfás vol t! - Dr. Eörsi Mátyás: Én élnék vele! - Derültség. - Dr. Semjén Zsolt dr. Eörsi Mátyás felé emeli poharát: Tessék!) ELNÖK (dr. Szili Katalin) :