Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - IVANICS FERENC (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - RÁBA LÁSZLÓ (MSZP):
2950 Két percre megadom a szó t Ivanics Ferenc képviselő úrnak, Fidesz. IVANICS FERENC (Fidesz) : Köszönöm szépen. Puskás Tivadar kiigazítását köszönöm, ezentúl soha nem két hetet fogok mondani, hogy eddig működött a lövői mentőállomás - az ígéretekhez híven , hanem két hónapot, ezentú l ezt be fogom tartani. A másik, azt gondolom, nyilván az államtitkár asszony itt van, és tényleg becsülettel helyt is áll, ha nem értünk egyet, az másik kérdés, illetve örülnék, ha több kérdésben meg tudnánk egyezni. De mégis, azt gondoltam, azért került ilyen későre ennek a törvényjavaslatnak a vitája, hogy mindenki úgy tudjon itt maradni, hogy tudjon időt szánni rá, speciel az a miniszter is, aki ezt az egyik legfontosabb törvénynek tartotta a bevezetés során. Szívesen beszélgettünk volna vele erről a ké rdésről. Rába képviselőtársamtól pedig megkérdezném, hogy Kőszeg milyen messze van Szombathelytől. Ha átkiabálja, azt megköszönöm, most elnézzük, nem fog felzúdulni az ellenzék. (Rába László: Majd kérek szót. - Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: 17 km.) Tizenhét kilométer. A másik város - gondolom - Csepreg lehet a választókörzetben, ez 20 kilométerre lehet. A két város összesen nincs olyan messzire Szombathelytől, mint Kapuvár akár Soprontól, akár Győrtől, és a probléma nemcsak kétszeres, hanem többször ös, amikor az ember bajban van. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Mikola István képviselő úr következik két percre, Fidesz. DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Rába László képviselő úrnak szeretném mondani, hogy ne védjék annyira ezt a törvényt, mert a végén még a 31ből is visszalépünk, a 31 kiemelt kórházból. De nem ezért kértem szót, hanem korábban többször elhangzott, hogy az egész átalakítás forrása az Európai Unió fejlesztési, felújítási forrása lesz, amelyet ugyan nem láttunk, csa k bízni tudunk abban, hogy lesz ilyen pénzforrás. Csak szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy egy ilyen nagy léptékű rendszerátalakításhoz akkor kell a pénz, amikor az ember ezt megcsinálja. Primer invesztíció kell minden ilyen átalakításhoz, ezt nem l átjuk. A másik, amire felhívnám a figyelmet, hogy az európai pénzek - ha egyáltalán jönnek, mert nem fogják olyan könnyen ideszórni - nem a működtetésre szolgálnak, azok fejlesztési források, amelyeknek kemény működtetési vonatkozásai vannak. Ez azt jelent i, hogy az ágazatban most meglévő súlyos hiányok, ha erre fejlesztésekkel élünk az európai forrásokkal, és azoknak a működési vonatkozásait is beleszámítom, akkor ez dupla hiányt jelent. Tehát nagyon végig kell ezt gondolni, nem felel meg a valóságnak az a vélekedés, miszerint az európai forrásokból ennek az egész nagy rendszerátalakításnak az invesztíciós szükségletét finanszírozni lehetne. Ez a forrás nem arra szolgál, még ha lesz, akkor sem. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Vi lágosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Rába László képviselő úrnak, MSZP. RÁBA LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Remélem, meg fogom tudni tartani az elkövetkezendő három és fél évben, hogy ne kiabáljak át a másik oldalra, hanem inkább kérek szót, úgy el tudom mondani. A választókörzet 98 kilométer hosszú, és tényleg úgy van, hogy Kőszeg, Csepreg és Répcelak a másik, de azért ne azt feltételezzük, ami a térképeken fel van rajzolva, a 17 kilométer, mert ha Kőszeg Ausztria felé eső oldalán ütnek el valakit, és azt be kell vinni a Markusovszky Kórházba, már majdnem 30 kilométerre esik onnan. Tehát azért így is kellene gondolkodni, nem biztos, hogy ez