Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - A Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János):
2857 Tehát ez az az ügy, amely valóban csak a fővárosiakat érdekli, hiszen semmilyen vonatkozása nem érinti a többi települést, ez kezdettől fogva vitaforrás. Az egy dolog, hogy az első néhány évben a fővárosi önkormányzatok túlnyomó többsége egy párthoz tartozott, tehát akkor nem a sajtón keresztül zajlottak a viták, de viták akkor is voltak. Kezdetben a főváros tulajdonképpen a kerületek egyetértése vagy többségi döntése nélkül is meghozhatta ezt a döntését; voltak egyeztetések, de ez állandó vitát jelentett, ami a helyzet sajátossága miatt az országos napilapok hasábjain zajlott. Az első szakaszban ez a forrásmegosztás a kiadásokat figyelembe véve zajlott, majd '99 körül a fővár os egy szakmai munkacsoportot kért fel, amit egy akkori SZDSZes polgármester, egy volt fideszes polgármester és egy akkori MSZPs pénzügyi bizottsági elnök vezetett, és ez kidolgozott egy olyan javaslatot, amiről azt gondolták a javaslattevők, hogy az öss zes addigi kritikát figyelembe véve, tehát szélesebb körben veszi figyelembe a kiadásokat; nemcsak az országos normatívák között megjelenő működési normatívákat, hanem a többi területet is megpróbálja figyelembe venni - például a lakásgazdálkodás területét is , illetve nemcsak a kiadásokat, hanem a vagyonértékesítési bevételeken kívüli bevételeket is. Ezáltal próbál egy igazságosabb rendszert kialakítani. A rendszert elfogadtuk, a viták nem nagyon szűntek, és amikor ez 2003ban törvényi szintre emelkedett, tulajdonképpen az sem csökkentette a vitákat, hiszen azt a módszert, ami addig működött, és úgy gondolom, hogy nagyon sok hasznos meg értelmes dolgot tartalmazott, ezt ültette át a törvény szövegébe, és sajnálatos módon azokat a kanyarokat is belefogalmaz ta, amiket igazából egy jobb megfogalmazással ki lehetett volna hagyni. Tehát kialakult egy olyan rendszer, aminek az eredményeként a viták tulajdonképpen még fokozódtak is, hiszen nem évente egyszer, hanem évente kétszer kerülhettünk a sajtóba, és ennek e redményeként volt például, azt hiszem, a tavalyi vagy az idei évben, hogy volt olyan kerületi önkormányzat, amelyiknek 900 milliós mínuszt kellett júniusban kigazdálkodnia. Mondanom sem kell, hogy ez teljesen ellehetetleníti a felelős gazdálkodást. Ezúttal nem magamról beszélek, de a 900 millió rettenetesen nagy összeg. Úgyhogy ehelyett ez a rendszer végül is egy csökkentett célkitűzéssel indul ki, de ahhoz nagyon ragaszkodik, hogy átlátható legyen. Márpedig ez most átlátható, hiszen a paragrafusok számát t ekintve is rövidebb, és csak olyan fogalmakat használ, amelyeket külön előzetes tájékozódás nélkül is meg lehet érteni. Kettő. A viták egy része abból adódott, hogy nagyon furcsa tényszámok kerültek elő, illetve egyegy tényszám egyik évről a másikra nagyo n furcsán tudott megváltozni. Itt most azok a tényszámok szerepelnek, amelyeket gyakorlatilag az önkormányzatok szolgáltatnak az országos önkormányzati költségvetés kialakításához. Megszűnik ez az évközi korrekció, ami kezelhetetlen, és egy olyan helyzet a lakul ki, amivel gyakorlatilag, ha egy önkormányzat ősszel nagyjából ki tudja számolni, hogy az önkormányzati szféra, vagyis ezen belül Budapest milyen forráshoz jut, akkor körülbelül meg lehet saccolni, hogy a következő évben vagy években az adott kerület milyen forráshoz jut. Úgyhogy úgy gondolom, maga a módszer nagyon világos, egyszerű; azokat a tényezőket igyekszik számításba venni, amelyeket az országos forrásszabályozás is figyelembe vesz. Természetesen vannak benne százalékok (Az elnök a csengő megko cogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , amin lehetnek viták kerületek és főváros között vagy kerületek között, de úgy gondolom, az a részletes vitára tartozik, és egyegy százalékmódosítással ez a törvény remélhetőleg megszületik, mert a törvény váza, m ódja mind a 24 önkormányzatnak érdeke. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (dr. Áder János) : Arra kérek mindenkit, hogy a továbbiakban az időkereteket azért legyen szíves betartani. Azt gondolom, hogy elég méltányos voltam, mert messzemessze túllépett az öt perce n a képviselő úr.