Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 10 (20. szám) - Professzor Valeriy Dimitrov, a bolgár állami számvevőszék elnökének köszöntése - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VADAI ÁGNES (MSZP):
282 törvényjavaslatot, akkor ezek kipont ozva szerepelnek, és a tárgyalás menetében készül el. Minden régi képviselő tudja ezt, meggyőződésem, hogy ön is. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Értelemszerűen, ami az egyházi finanszírozásnak ezeket az elemeit illeti, ugyanúgy hiányoznak, mint az összes önkormányzatra vonatkozó adat. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet. Elnézést, hogy túlléptem az időt. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Szászfalvi Lászlónak, a KDNP képviselőjének. Parancsoljon! SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én készséggel elhinném azt, hogy a kormánynak nincsenek ilyenfajta szándékai, de azt gondolom, már régen túl vagyunk azon, hogy a szándékok megítéléséről kellene beszélgetnünk vagy vitatkoznunk, hiszen itt a tettekről és a cselekedetekről van szó. Hogyan és mi módon cselekszik egy kormány? Felelősen teszi, vagy pedig nem? Szeretnék utalni Göncz Kinga miniszter asszonynak még előző, más miniszt eri beosztásában írott levelére, amely egyértelműen és világosan azt jelezte, hogy az MSZPSZDSZkormány az elmúlt ciklusban - és most is ezt látjuk - arra törekedett, és úgy cselekszik, tehát nem szándéka, hanem a cselekedete azt jelezte, hogy az egyházak at vissza kell szorítani, vissza akarják szorítani a magyar intézményrendszerben. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Én készséggel elismerem, hogy egy hatalmas nagy zárszámadásról szóló törvényjavaslatban nem valószínű, hogy ez a legfontosabb kérdés, viszont azt gondolom, nagyon fontos üzenetek vannak ebben a törvényjavaslatban is, és az üzenetek az egész társadalomnak szólnak, nem pusztán csak gazdasággal vagy pénzüggyel, költségvetéssel foglalkozó szakembereknek szól. Az egész társadalmi életünkről szól ez a zárszámadás. Egyébként pedig hadd jelezzem államtitkár úrnak, ön is nagyon régóta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, megerősíthetem azt, hogy tavaly fordult elő először, hogy a kormány által beterjesztett zárszámadá sról szóló törvényjavaslatban ki volt pontozva ez a rész. Előtte mindig pontosan le volt tárgyalva, és elő volt terjesztve. Most ez kipontozva szerepel. Tehát második éve gyakorlatot csinál vagy készül csinálni ebből a kormány. Csak ezt kívántam jelezni. K öszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Megadom a szót Vadai Ágnes képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt. Öné a szó, képviselő asszony. DR. VADAI ÁGN ES (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit békésebb vizekre szeretnék evezni, a haza védelmének kérdésével szeretnék foglalkozni. Abban általában egyet szoktunk érteni ellenzéki és kormánypárti képviselők, hog y a hadsereg, a rendőrség és a polgári titkosszolgálatok fokozott figyelmet igénylő területek, és konszenzust is igényelnek. Éppen ezért eléggé meglepő volt számomra az, amikor az ellenzéki képviselők kisebbségi véleményét olvasva arra a mondatra találtam, hogy a 2005. évi költségvetés nem volt elégséges a haza védelmére való felkészüléshez. (16.50)