Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP):
2805 határon túli magyaroknak juttatott forrásokat, egyre súlyosabban f enyegetve az eddig támogatott, fejlesztett intézmények jövőjét is. Ezek elsősorban a nemzetiségi oktatást érintik. Az eltérő jogcímek alapján úgy számolhatunk, hogy a 2007es költségvetésben összességében kevesebb összeg szerepel a határon túli magyarokkal , magyarsággal összefüggő célokra, mint 2006ban, pedig 2006 is fekete év volt a határon túli magyaroknak. A Szülőföld Alapról szóló törvény módosítását tartalmazó iromány mindenekelőtt egy erősen központosított, politikailag vezérelt működési rendszert ír le, ehhez rendel 1 milliárd forintos pénzalapot, és ha minden a beterjesztett javaslat szerint marad, akkor a Munkaerőpiaci Alap 2 százalékát is, amelyet nyilván csak az annak megfelelő szakképzési célokra lehet majd fordítani. A kormány igyekszik besöpö rni az összes feladatot a Szülőföld Alapba, amelyet eddig alapítványokon vagy közvetlenül a költségvetésen keresztül ellátott. Ennek eddig is, ezután is egyik döntő szelete az oktatás. A Szülőföld Alap ily módon való felértékelődése éles ellentétben áll az zal, ahogy a kormány ezt megszervezi és amennyi pénzt rendel a feladatokhoz. Pőrén áll előttünk a pénzügyileg is csontra soványodott igazság. A Gyurcsánykormány az alapot egy alibi szervezetként működteti, elhitetni, hogy tesz még a határon túli nemzetrés zekért valamit. Az előttünk fekvő javaslatot látszatcselekvésnek, pótcselekvésnek tekintjük. A kormány úgy tesz, mintha valami jót tenne, eközben pedig a törvénymódosítás mögé bújva megint megszüntet, elvesz a határon túli magyaroktól. (9.30) Ezért a Fides z és a KDNP az oktatási bizottságban a törvényjavaslatot általános vitára alkalmatlannak tartotta. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, az a jánlás szerint 1010 perces időkeretben. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Kozma József képviselő úr az első, MSZP. DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ne változtassunk, mondják sokan - de hát a vilá g megváltozik. Ráadásul most, így 2006ban módunk van arra, hogy a változó folyamatok jelentős részét mi magunk is alakítsuk. Nem elszenvedői, hanem valódi, érdemi befolyásolói vagyunk mindannak, ami velünk történik, mindannak, ami a magyar nemzettel törté nik akár határokon belül vagy kívül is. Mert amiről vitatkozunk, az elválaszthatatlan attól, hogy milyen időszakban és milyen körülmények között, a magyarság számára milyen adottságok, milyen gazdaságitársadalmi körülmények között történik. Volt itt olyan képviselőtársam, aki mármár a nemzethalál vízióját vetíti elő a kormány javasolt intézkedése, törvénymódosítása kapcsán. De azért jó lenne, ha pontosan szót tudnánk érteni itt egymással a parlamentben. Világos lenne, hogy egy bizottsági ülésről elhangzó kisebbségi vélemény legalább nyomokban igyekezzék tükrözni azt, ami egy bizottsági ülésen elhangzik. Gondolok itt a külügyi bizottság ülésére. S az sem lenne haszontalan, ha a tárgyhoz ragaszkodva próbálnánk a tényekhez és az igazsághoz is ragaszkodni. Mer t itt van a kezemben egy üzenet arról, amelyben a határon túli magyarság meghatározó szervezetének, az RMDSZ egyik vezetőjének az álláspontja van a számára megküldött törvényjavaslatról, miszerint - szó szerint idézem - “a törvényjavaslat többi rendelkezés ével kapcsolatosan nincs észrevételünk, azokkal egyetértünk”. Egy módosító javaslatot - egy módosító javaslatot! - tett a kollégiumokban való reprezentáció során, amelyet képviselőtársam ide, a parlamentbe be is kívánt nyújtani.