Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 27 (38. szám) - Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
2775 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az ajánlás 2. pontj ához, azaz a T/1306/8. számú módosító javaslathoz szeretnék néhány mondatot hozzáfűzni, és előrebocsátanám, hogy államtitkár úr már az ezt megelőző vitában is többször említette a kényes ízlésemet, és ezt összefüggésbe hozta előző kormányzati ciklusokkal. Felhívnám a figyelmét, hogy én ebben a ciklusban vagyok képviselő, tehát én most, a jelen körülmények között fejtem ki véleményemet. Ennek a jogszabálynak az általános vitájában felhívta arra a figyelmemet, hogy a célszervezeteknél van olyan szakszervezet, amely kifejezetten megváltozott munkaképességűek érdekvédelmét vállalja magára. Ezzel szemben, nem kívánva beleavatkozni a szakszervezetek önként vállalt feladataiba, hogy kiknek és hogyan látják el a feladataikat, de egy ágazati rendszerben, hiszen ez a javaslatunk összefügg a másik törvényben foglaltakkal, nem tartjuk azt egészen jó megoldásnak, hogy en bloc a munkavállalók közül, bár elfogadva és méltányolva a jó szándékot, hogy ezt a területet kiemeltebben kívánja kezelni a kormányzat már a javaslatába n is, nem tartjuk célszerűnek, hogy kiemeljük a megváltozott munkaképességű embereket az érdekképviselet tekintetében az egyéb más munkavállalók közül. Hiszen akkor ezen logika alapján lehetne balkezesek szakszervezetét vagy egyéb más, enyhén szólva diszkr iminatív megkülönböztetési alapon szakszervezeteket alakítani. Ezért azt gondoljuk, hogy nem célszerű ezt abban a másik jogszabályban kezelni, ugyanakkor egyetértünk azzal, hogy ennek a több száz ezer embernek a problémáját, gondját kiemelten kell kezelni, ezért javasoljuk azt, hogy ez kerüljön országos érdekegyeztetési szintre. Hiszen a megváltozott munkaképességűeket, annak ellenére, hogy vannak célszervezetek, nem különkülön, egyegy ágazatban foglalkoztatjuk. Minden ágazatban vannak ilyen emberek, anna k ellenére is, hogy most csoportosulnak bizonyos célszervezetek köré, de ezek sem tipikusan egyegy ágazatban működnek. Tehát általánosabb annál a probléma, és célszerűbb integráltan kezelni már az elejétől fogva. Megértve az államtitkár úr múltkori indokl ását is, hogy úgy gondolják, ez az első lépés, és később majd tovább lehet terjeszteni az integráltabb megoldás felé, azt gondoljuk, hogy lehet itt egy nagyot lépni. Hiszen mostanában a nagy lépések szemtanúi vagyunk az államigazgatásban és minden egyéb má s ténykedésében a kormánynak. Itt eleve lehetne ezt a fontos kérdést egy nagy lépéssel kezelni, és eleve egy integrált megoldásba építeni az ő problémájuk megoldását, egyeztetését, különféle fórumokon való megjelenését. A háromoldalú megegyezések mindig na gyobb garanciát jelentenek egyegy probléma megoldására, hiszen akkor közösen határozzák meg az eszközöket, közös a felelősségvállalás, és nyilván közösen vállalnak felelősséget a végrehajtásért is vagy az eredményért is. Ezért javasoljuk azt, hogy fontolj uk ezt meg. Ha úgy gondolják, hogy nem ebben a szövegkörnyezetben vagy nem e szerint a szöveges megfogalmazás szerint, akkor egy egyeztetett álláspont alapján nyilván partnerek vagyunk abban, hogy esetleg kapcsolódó módosítóval javítani lehessen. Köszönö m. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két olyan módosító indítványra kívánom felhívni a tisztelt Ház figyelm ét, amelyek nem annyira az érdekegyeztetés szerkezetét, mint a felsőoktatás alrendszerét érintik. Jelesül a felsőoktatás területén működő két jellegzetes testületről, a Felsőoktatási Tudományos Tanácsban, illetőleg a Magyar Akkreditációs Bizottságban törté nő részvételről van szó, ahová az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói és munkavállalói oldala a Felsőoktatási Tudományos Tanács esetében, és a munkáltatói oldala a Magyar Akkreditációs Bizottság esetében delegálna képviselőt.