Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 24 (37. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ):
2553 A Szigetköz kérdésében én magam beadtam egy módosító indítványt, remélem, hogy támogatást nyer, ugyanis a szigetközi térség kárainak mérséklése ponton szerepel egy sor. Azt a választ kaptuk, hogy a szigetközi vízpótlás üzemeltetése megszűnt. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy ehhez a címhez csoportosítottak pénzeket. El tudom fogadni, ha át kell értelmezni a fogalmakat, ugyanakkor arra kérem a tárcát, hogy gondoljon a hágai perre. Nagyon fontos lenne, hogy ezen a soron a környezeti monitoring működtetése megjelenjen, ugyanis a pernek egy nagyon fontos eleme, hogy folyamatosan mérjük a hatásokat. Ez az indítvány tulajdonképpen annyiról szól, hogy “a szigetközi térség kárainak mérséklése” után - itt lenne a pont - egy vesszőt tegyünk, és “a környezeti monitoring működtetése” kerüljön oda, mert később ez egy olyan hivatkozási alapot ad a perben, hogy megszüntettük a monitoringot, és függetlenül attól, hogy ezt megtettük vagy nem tettük meg, ha a költségvetésből ez kikerül mint önálló sor, akkor magyarázkodnunk kell. Bízom benne, hogy ez megkapja a támogatást. A másik, ami nekem egészen megdöbbentő volt, az, amikor azzal találkoztam, hogy a társadalmi szervezetek kormányzati támog atására a környezetvédelmi tárca nem szán pénzt. Megnéztük a más tárcáknál lévő hasonló célokat, egészen magas, 10 milliárdos összegnél kezdődik; a tárcák többségénél megjelenik valamilyen keret a társadalmi szervezetek működtetésére, és ha valahol, akkor a környezetvédelemben a civil szférára való támaszkodást a kormány nem nélkülözheti. Ennek pedig anyagi feltételei is vannak. Tehát arra kérem - és közben bővülőben van az indítványtevők száma, remélhetőleg egy bizottsági indítvánnyá növi ki magát ez a kez deményezés, csak a pontosítást meg kell tennünk , hogy legalább a 2006. évi szinten, mértékben 2007ben is legyen a tárcánál lehetőség arra, hogy a környezetpolitikai célok teljesüléséhez a társadalmi szervezetek az állampolgárok önkéntes munkájára alapoz ódva ki tudják fejteni a tevékenységüket. Ehhez pedig a Környezetvédelmi Minisztérium költségvetésében a 200 millió forint legyen betervezve. A javaslatunk szerint az egyik megoldás a tárcán belüli átcsoportosítás lenne. Kérem ennek az indítványnak a támog atását. Egy közlekedéssel kapcsolatos, de nem kizárólag közlekedési módosító indítványra szeretném még a figyelmet felhívni. Ez pedig az, hogy a kormány gazdasági minisztere sokszor, sok helyen hangoztatta a kerékpárutakkal kapcsolatos elkötelezettségét. A zt is mondotta, hogy az útpénztár 3 százalékát kívánja erre fordítani. Ezt nem találjuk a költségvetésben. Beadtam egy módosító indítványt, ami azt mondja, hogy az útpénztáron belül jelenítsenek meg egy külön sort, nem kizárólag kerékpárutakra - és itt az államtitkár úr figyelmét felhívom erre , hanem: kerékpárút és intézményei. Tehát nem feltétlenül arra gondolunk, hogy mindig új utat kell építeni - ezt mindenki tudja, aki kerékpárútban gondolkodik , hanem a kerékpárút kijelölése, megfelelő nyomvonalak, akár járdák, de főleg alacsonyabb forgalmú utak biztonságos kijelölése is ebbe a körbe tartozik, nem beszélve az esetleges kerékpártárolóépítésekről. Ezért ezt az indítványt kérem támogatni. Egyelőre ennyit, köszönöm a figyelmet. (Taps az MDF padsoraiban. ) (10.00) ELNÖK (Harrach Péter) : Bőhm Andrásé a szó, SZDSZ. DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ) : Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés általános és részletes vitájának is meghatározója, hogy determinált költségvetésről beszélünk abban az ér telemben, hogy minden parlamenti képviselőnek, de akik felelősségteljes módon kell ellássák a dolgukat, azoknak feltétlenül minden költségvetési oppozíciójukat, igényüket alá kell rendelniük annak az egyensúlyi követelménynek, ami az ország közelebbi és tá volabbi jövőjét egész egyszerűen meghatározza. Igyekszem házszabályszerű lenni, noha ebben a helyzetben nem könnyű, ezért valamennyire elnök úr megértését is kérem. Mert képzeljenek el egy olyan költségvetési vitát, amelynek részletes vitája során jelentős tekintetben lennének módosító javaslatok, lennének indokolt módosító javaslatok, ugyanakkor az az elsődleges