Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 24 (37. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KATONA KÁLMÁN (MDF):
2551 magyarok támogatása, egyházi alapítvány működése, közoktatáskiegészítő hozzájárulás, oktatási normatíva, központil ag kezelt lakástámogatási előirányzat, ÁNTSZ működési költsége, Vöröskereszt működési költsége - olyanok, amelyekről szakmailag lehet vitatkozni, hogy ezek hogyan oldhatók meg ezek között a költségvetési keretek között. De amikor azt látjuk, hogy a lakossá gi tájékoztatásra szánt összegnek - amire 3 milliárd forint van a költségvetésben betervezve - több mint a kilencszerese van elköltve, akkor még ha azt is elfogadjuk, hogy ez a 3 milliárd forint felesleges, marad még nyolc 3 milliárdos stock, amiről el kel l dönteni, hogy melyiket nem gondoljuk komolyan, melyiket nem akarjuk megvalósítani. A módosító indítványok között vannak, lesznek olyanok, amelyeket a szocialista frakció is támogatni tud. Mi is gondolkodunk azon, hogy az ÁNTSZ megnövekedett feladatait ho gyan lehet a költségvetésen átvezetett módosítóval úgy alátámasztani, hogy tényleg el tudja látni a feladatait - ezt azért emelem ki, mert ellenzéki képviselőtársaim javaslataiban is bent van a Vöröskereszt , a Vöröskereszt társadalmilag hasznos tevékenys égét hogyan tudjuk még valós források bevonásával a költségvetésben megerősíteni. De azok között a módosító indítványok között is, amelyekről Vojnik Mária képviselőtársam elsőként szólt, vannak átfedések a legnagyobb ellenzéki párt és a mi gondolkodásunk k özött, és a terembe most bejött Jauernik képviselőtársam által képviselt önkormányzati módosítások is olyanok, amelyek tárgyalás alapját képezhetik a jövőben. Összefoglalva azt kell mondanom, hogy a módosító indítványok számában, összefogottságában van elő relépés az ellenzéki képviselőtársaim által beadott módosító indítványoknál, a források tekintetében azonban ma is csak vitatni tudjuk azok megalapozottságát, így nem tudjuk valós forrásként értékelni a 98 milliárd forintos kamatcsökkenést, nem tudjuk való s forrásként értékelni a 48 milliárd forintos tartalékcsökkenést, nem tudjuk valós forrásként értékelni azt, hogy - most csak kiemelve - a lakossági tájékoztatás 3 milliárdjára több mint kilencszeres pénz lett elkötve, és nem tudjuk valós forrásként értéke lni a láb nélkül beadott és az egészségügyet érintő 38,5 milliárd forintos módosító csomagot. Ezért azt tudom mondani, hogy azokban a célokban, amelyekben egyet tudunk érteni, partnerek vagyunk, hogy közösen találjuk meg a forrásokat, azokban a célokban vi szont, amelyeket önök megjelöltek, de nem valós forrásokat állítottak melléjük, a költségvetés egyensúlyának megtartása érdekében nem tudunk partnerek lenni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : MDFes képviselő következi k, Katona Kálmáné a szó. KATONA KÁLMÁN (MDF) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Általában azt gondolom, abban nem lehet vita köztünk, hogy a második nemzeti környezetvédelmi program ha nem is teljesíthetetlenné vált a költségvetés kö vetkeztében, de hogy megtorpan, az biztos. Komoly finanszírozási gondok jelentkeznek e tekintetben. Államtitkár úr az előbb azt mondta, hogy a nemzeti park nem szűnik meg, csak átszerveződik. Nos, a bajok általában úgy szoktak kezdődni, hogy egy nemzeti pa rk irányítását elviszik 160 kilométernyire, aztán utána a távol lévő park ebben a formában szépenlassan megszűnik. Úgy látom, a költségvetés ezekre a kérdésekre nem gondolt kellő alapossággal. A módosító indítványokat látva - és nemcsak a sajátunkat, hane m az egész vastag kötetet átlapozva - az a határozott véleményem, hogy ellenzéki oldalról nem lehet megoldani egy költségvetés átstrukturálását, de megfelelő együttműködéssel azért sok mindent meg lehet oldani. Elsőként említeném a már többször hangsúlyozo tt Wesselényi Alap kérdését. Elmondtuk mi is, most elolvastuk a számvevőszéki jelentésben is, de mindenki, aki ezzel foglalkozott, látja, hogy ez nem alapként működik, és ezt a funkciót nem tudta, nem tudja betölteni. Aki ehhez a pénzhez nyúl, aki ebben go ndolkodik, az megalapozottan teszi. A másik fontos kérdés a Központi Nukleáris Alap kérdése. Ez egy alapként működő pénz, amelynek a hozzáférése költségvetésszerűen történik. Idén a költségvetés kevesebb pénzt kíván