Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 24 (37. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - SZABÓ LAJOS (MSZP):
2550 Szabó Lajos következik. SZABÓ LAJOS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Teszek egy kísérletet arra, hogy elnök úr felszólításá nak eleget téve a részletes vitát folytassuk a parlamentben, ezért én a 162., 174., 201., 207. és 208. módosító indítványokhoz kapcsolódó ajánlási pontokról kívánnék beszélni az elkövetkezendő időszakban. Ezek az ajánlási pontok tartalmazzák nagy vonalakba n az ellenzéki képviselőtársaink által beadott módosításokat. Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy örvendetes dolog, hogy az ellenzék szavakban egyetért a kormánnyal és a kormánypárti frakciókkal abban, hogy a hiány mértékét csökkenteni kell. A kormány á ltal benyújtott konvergenciaprogram, a jövő évi költségvetés ezt a célt szolgálja. Az ellenzék benyújtott egy csomagot, amely átcsoportosításokat hajt végre a költségvetésben körülbelül 200 milliárd forintos összegben. A csomagban megjelenő célok nagy rész ével még egyet is lehet érteni. De nézzük meg talán a tartalmát, mert ha azt mondom, hogy a célokkal egyet lehet érteni, és módosítások vannak, akkor nézzük meg, hogy mi a valós forrása azoknak a benyújtott módosításoknak, amelyek alapján ezeket a célokat ellenzéki képviselőtársaink el akarják érni. Már a pénzügyminiszter úr által is említett Magyar Televízió Közalapítvány támogatásának 110 százalékát csoportosítják át és jelölik meg célként. A lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadásoknál körülbelül kil encszer költik el ugyanazt a pénzt, ami a költségvetésben eredetileg rendelkezésre áll. A miniszterelnökségen belül a Központi Szolgáltató Főigazgatóságnál egynegyedével költenek el többet, mint ami van. A kormányzati személyügyi juttatásoknál több mint a felével, majdnem a kétharmadával költenek el többet. Ennél az amúgy jó célra menő pénznél meg kell jegyezni, hogy csak egy módosító indítványon belül a rendelkezésre álló 250 millió forinttal szemben 410 millió forintot jelölnek meg forrásként. (9.40) Info rmációs rendszerek az Igazságügyi Minisztériumnál: itt szintén kétharmadával van több megjelölve, mint ami rendelkezésre áll. Vagy éppen másfélszeresét költik el a magyar EUelnökségre való felkészülésnek, ami a Külügyminisztériumnál rendelkezésre áll. Kam atkiadások: gondolom, központi témája lesz a költségvetés részletes vitájának, hogy mi a valós forrás, és mi nem valós forrás. Sajnos, ebben a túlpolitizált magyar belpolitikai helyzetben tényleg nagyon nehéz szakmai vitát folytatni, mert előbbutóbb minde nkinél előjönnek a politikai érvek, ami a szakmaiságról nagyrészt elviszi a hangsúlyt. Én valóban úgy érzem, ahogy tegnap is mondtam, és amire Varga Mihály bizottsági elnök úr is utalt, hogy ennek a mértékét nagyrészt a piac határozza meg. Természetesen a magyar gazdasági és politikai életnek is van olyan szereplője, például a monetáris tanács, amely a kamatokon keresztül tud befolyást gyakorolni, de ő is csak a piaci hatásokat figyelembe véve tudja mindig a kamatot változtatni, és ebben már benne van a kor mánynak a jó vagy rossz megítélése, hogy hogyan változnak ezek a kiadások. Az azonban biztos, hogy nem kedvünk szerint alakítjuk a kamatköltségeket a költségvetésben. Én a magam részéről azt a 10 százalékot megközelítő kamatkiadáscsökkentést nem tudom val ós forrásként értelmezni, ami a legnagyobb ellenzéki párt 200 milliárdos csomagjának csaknem a felét, 98 milliárd forintot tesz ki. Ha a folyamatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy kedvező hatást gyakorolt a kamatpályára a konvergenciaprogram, illetve a kö ltségvetés kedvező fogadtatása, és úgy gondolom, inkább rontották a kamatpályát, növelték a kamatfizetési kötelezettséget azok az események, amelyek október 23. környékén bontakoztak ki Magyarországon. Durván 200 milliárd forintos növekedést mutatott abban az időszakban a kamatpálya változása. Ezért én semmiképp nem tudom elfogadni, hogy ez valós csökkentés lenne. Azt mondják ellenzéki képviselőtársaink, hogy nincs olyan módosító indítvány, amely a hiányt növelné. A 207. számú módosító indítvány - ahogy öss zeadtam - 38,5 milliárd forinttal növeli a hiányt úgy, hogy nem jelöl meg lábat, hogy ezt mire költenék el. Amúgy a megjelölt célok - csángó