Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 24 (37. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter):
2549 van a költségvetéssel. Talán nem véletlenül állította le az előrejelzéseket a Pénzügyminisztériumból erre az esztendőre. De ami a lényeg: én idéztem egy állami számvevőszékes véleményt. Emlékszik rá, amikor a költségvetési bizottság ülésén meg is kérdeztük öntől ezt a tételt, ön erre nem válaszolt. Most próbál nekünk magyarázatokkal szolgálni. Ezek a magyarázatok nem kielégítőek, miniszter ú r. Továbbra sem látjuk pontosan, hogy ez a 37 milliárd forintos összeg mire fog fordítódni. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ismét Veres Jánosé a szó. DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Szeretném megismé telni, Varga úr: tessék elolvasni a benyújtott költségvetés II. kötetét! Részletezetten benne van, hogy pontosan milyen célra, milyen projektgenerálási célra kívánja fölhasználni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt a forrást, amit az Európai Unió nem másra , csak erre a célra ad, amit nem másért, szigorú ellenőrzéssel csak ezért használhat föl Magyarország. Ilyen értelemben tehát teljesen nyilvánvaló, azt gondolom, hogy okszerű, célszerű felhasználás van. Egyébként pedig azt gondolom, hogy szükséges is, szük séges azért, hogy Magyarország minél nagyobb arányban le tudja hívni az Európai Uniótól számunkra rendelkezésre álló forrásokat. Olvasni kell a költségvetést, akkor tudni fogja. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : K ét percre Szabó Zoltáné a szó. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hogy még a vita egy korábbi szakaszára kanyarodjak vissza: Soltész képviselő úr bizonyára meg fog lepődni, előfordul velem, hogy villamoson vagy metrón utazom, továbbá szoktam az utcán is járni, meg előfordul, hogy lemegyek a sarki boltba vásárolni, ahol valóban meg szoktak szólítani, és szoktam beszélgetni emberekkel. Ami a négy évvel ezelőtti ígéreteimet illeti: ezeket nyugodtan számon lehet rajtam kérni. Én n égy évvel ezelőtt a választási kampányban egy garancialevélnek nevezett tízpontos vállalási sort küldtem el minden választómnak azzal, hogy legyen kedves ezt eltenni, és négy év múlva kérje számon rajtam. Én vettem elő ebben a választási kampányban, és szá moltam el velük: a tízből kilenc teljesült, egészen pontosan nyolc és kettőnek a fele teljesült. Úgy gondolom, ez egészen jó arány. Ami pedig a fél évvel ezelőtti ígéreteimet illeti: ezeket jó lenne, ha nem most kérnék számon rajtam, hanem majd három és fé l esztendő múlva, amikor az elszámolás ideje elkövetkezik. De megjegyzem, a fél évvel ezelőtti ígéreteinket nyugodtan számon lehet rajtunk most is kérni, tekintettel arra, hogy ha képviselő úrnak nem tűnt volna fel, ebben a választásban az, aki nem nagyon ígért semmit, a két kormányzó párt volt. Elsősorban azt ígértük, hogy az európai uniós fejlesztési pénzekhez minden önrész rendelkezésre fog állni, és ennek következtében az európai uniós fejlesztési pénzekből sikerül hét év alatt Magyarországon olyan fejl ődést elérni, amilyet utoljára a kiegyezés és a dualizmus kora után sikerült. Én azt gondolom, akik itt, ebben a választási kampányban szénné ígérték magukat, azok nem mi voltunk, tisztelt képviselő úr, úgyhogy ez a bírálat vagy ez a szemrehányás, azt gond olom, nem jó helyre címeztetett. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel több kétperces jelentkező nincsen, lehetőségünk adódik, hogy visszatérjünk a költségvetési törvény részletes vitájához. Bár elképzelh ető, hogy a mellékletben szerepelnek például a képviselő úr választási ígéretei, de én még nem találkoztam vele.