Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2509 elegendőnek bizonyultak, hogy egy elismerő mondatot sikerült erről az adócsomagról mondania. De ha jól számoltam, sokkal több mondattal nem foglalkozott ezzel az adócsomaggal. A másik kérdéskör az illetékek. Ezt Herényi képviselő úr, Gegesy képviselő úr is jelezték. Itt mondanám, hogy ezek a mértékek vannak jelen pillanatban az illetéktörvényben. Az nagyon jó példa, amit Gegesy képviselő úr mondott, mert az olyan eszközöknél, amiknek hatóságilag elfogadott nyilvántartásuk van - ingatlan, gépj ármű , ott eleve ismertté vált, és rögtön az illetékhivatalhoz ment illetékkivetés céljából, amikor ilyen típusú dolog történt, mert ingatlant szerezni másképp nem is lehet, csak jogcímmel, adásvétel, öröklés, hatósági árverés és például ajándékozás, és a z ennek megfelelő illetékmértéket az illetékhivatal alkalmazta is. Ezt nagyon jól látta Herényi képviselő úr, hogy most, hogy az illetékhivatal és az adóhivatal egyesült, azon eszközök ilyen térítésmentes átadása is szem elé kerül, amelyek nem hatósági nyi lvántartásokból ismerhetők meg; tehát akár egy sima pénzeszközátadás is. Erre próbáltam azt jelezni, hogy mivel jelentősen megváltozott az akkor feltételezett helyzethez képest az ajándékozó viszonya, ezért visszakérheti a pénzt, vagy visszakérheti az eszk özt, az ugyanúgy térítésmentesen visszaszáll, és válasszon a gazdasági környezethez, a tőkeemeléshez, a tagi kölcsönhöz vagy bármilyen más olyan technikához, ami a gazdasági életbe jobban illeszkedik, olyan módszert, és ezt ingyenesen, vagy egy jóval alacs onyabb illetékmértékkel tudja megtenni, mint ami a 40, illetve 25 százalék lenne. Elnök úr, köszönöm szépen a szót. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom szót Pettkó András képviselő úrnak. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönö m a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként itt a késő éjszakai órákban egy nézőponton, egy szemüvegen keresztül szeretnék hozzászólni az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításá hoz, mégpedig az információs társadalom szemszögéből. Nagyon örülök, hogy a törvényjavaslat több ponton is támogatja az információs társadalom kiépítését. De megnéztem a benyújtott törvényjavaslatot abból a szemszögből, hogy az általam oly sokszor már hang oztatott adózás rendjéről szóló törvénymódosítást tartalmazzae, ami azt tenné lehetővé, hogy az APEHirodákban kártyaleolvasó terminál segítségével, a XXI. század technikájával lehessen befizetni az adózó állampolgároknak az adójukat. A miniszter úr ezelő tt három és fél, négy évvel ezelőtt ezt az általam felvetett ötletet támogatta, majd benyújtottam egy törvénymódosítási javaslatot, ami az adózás rendjéről szóló törvényt módosította volna. Sajnos, a mai napig ez a törvényjavaslat nem került a kormánypárti képviselők részéről támogatásra. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy ha ma meg akar szerezni egy nullás papírt, akkor elmegy az APEHhoz, megállapítják, hogy mennyi adótartozása van, kiállítanak egy sárga csekket, elmegy a postára, sorba áll, majd visszamegy az APEHhoz. Nos, ezt lehetne megoldani, ez a költségvetésnek nem kerülne egy fillérjébe sem, vagyis 20 millió forintjába kerül, ami néhány hónap alatt megtérülne. Nem láttam ezt a benyújtott javaslatban, ezért az MDF képviselőjeként néhány napon belül ezt a törvénymódosítást ismét be fogom nyújtani. A másik, amit szerettem volna mondani Karsai József képviselőtársam hozzászólásához: azt, hogy hány tbkártya van kinn az országban, 10 millió, 11, 12, vagy 13, vagy ki tudja, mennyi, egész egyszerűen úgy lehetne megoldani, ha ezek a kis kártyák nem papíralapúak lennének, hanem a XXI. század technikáját használó kártyák lennének, amiket sok minden másra is fel lehetne használni, például vércsoport regisztrálására és egyéb kérdésekre, és akkor már ebben a kérdésben is előrébb tudnánk járni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.