Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VARGA MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2510 ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, Fidesz. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr, a szót. Kékesi Tibor képviselő úrnak szer etném mondani, hogy hallj, ne csak nézz. Ez arra vonatkozik, hogy több pontjával is foglalkoztam ennek a törvényjavaslatnak, többek között a lex Audi kérdésével, amelyet ön is megkerült a hozzászólásában, most, a kétperces reagálásában. Talán nem véletlenü l, hiszen a hazai kis- és középvállalkozások megint csak vesztesei lettek egy kormányintézkedésnek. Ebből a szempontból tehát azt gondolom, hogy a kevesebb néha több. Itt van előttem a bizottsági ülés jegyzőkönyve. Hadd idézzek két mondatot az ön hozzászól ásából, a bizottsági vitából. Így hangzik: “Az általános vita keretei között néhány általános megjegyzést szeretnék tenni.” Ez az első mondat. Most jön a második: “Az első az, hogy nyilvánvalóan az adójogszabályok köre egyike azon jogszabályi körnek, amely nél - mivel a pontosság éppen az adófizetés tényét vagy az adófizetés mértékét érdemben befolyásoló tényező, ha ez a napi gyakorlatból következően pontosításra, kiegészítésre szorul, akkor akármennyire is lefoglal bennünket a költségvetés, a zárszámadás va gy más reformtörvények vitája, ahhoz, hogy a költségvetés ilyen értelemben megalapozott legyen, és az adófizetők legalább e tekintetben védett vagy biztosabb álláspontot tudjanak elfoglalni az önkéntes megállapítás vagy az adóhivatali kivetés esetén - mind enképpen aktuális az év eleje előtt életbe léptetni azokat a módosításokat, amelyeket a jelenlegi gyakorlat szerint meg kell cselekednünk.” Tisztelt Képviselő Úr! Gondolom, hogy nem ilyen mondatokat várt tőlem a vezérszónoki körben. Én igyekeztem azokra a pontokra felhívni a figyelmet (Dr. Veres János Varga Mihálynak: Ehhez felkészültség is kell.) , amelyek szerintünk a magyar gazdaság, a magyar gazdaság szereplőinek érdekeit sértik. Azt gondolom, ezt egyszerű, pontos és szabatos módon fejeztem ki. Arra kére m önt is, hogy ilyen módon járjon el. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Font Sándo r képviselő úr hozzászólásához szeretnék hozzászólni. Egyetértek Font Sándor képviselő úrral, törvénygyártás és nem törvényalkotás folyik a Házban, és Kékesi Tibor képviselőtársam felszólalásával vitatkoznék ezen a ponton. Hiszen ő egy jogi megközelítést m ondott. Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy ön kormánypárti képviselőként a benyújtott törvényjavaslatokat a benyújtás előtt jó néhány nappal, egy héttel, egy hónappal, vagy ki tudja mennyi idővel előtte megkapja. Az ellenzéki képviselőknek a törvények elol vasására az az idő áll rendelkezésükre, amikor felkerül a parlament elektronikus rendszerére, érzékeli a képviselő, hogy felkerült, majd másnap már a bizottságok tárgyalják ezeket a benyújtott törvényjavaslatokat. Úgy hiszem, hogy így komoly szakmai munkát nem lehet folytatni. Nagyon kérem a tisztelt kormánypárti képviselőket, hogy próbáljunk meg egy kicsit más munkastílusban dolgozni, és hamarabb történjék meg a törvényjavaslatok benyújtása. A pénzügyminiszter úrnak az expozéjában elhangzott az elektroniku s adóbevallás kérdése, amit magam támogatok, hogy minél többen elektronikusan adják be az adóbevallásukat. Csak fel szeretném hívni a tisztelt pénzügyminiszter úr figyelmét arra, hogy önök az előző év decemberében kinyírták az elektronikus aláírást. Jó néh ány embernek elektronikus aláírása volt, és mindenkit bekényszerítettek az ügyfélkapurendszerbe. Nos, ez az ügyfélkapurendszer állandóan összedől, nagyon rossz tapasztalataik vannak a felhasználóknak.