Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
2482 ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Tízperces időkeretben Béki Gabriella képviselő asszony hozzászólása következik. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr. Néhány dolgot szeretnék m ég elmondani, amire az első megszólalás alkalmával nem volt időm. Én a bizottsági ülésen adatokat kértem a minisztériumtól, amit kaptunk is a rendszeres szociális segély alakulására vonatkozóan. Tájékoztatást kaptunk azzal kapcsolatban, hogy mintegy 40 szá zalékos lakossági minta alapján készült a statisztika, hiszen a tárca megkérdezte az önkormányzatokat, hogy hogy működik az új rendszer, és az önkormányzatoknak, illetve a lakosságnak mintegy 40 százaléka válaszolt. Ebből a táblázatból az derül ki, hogy va lóban nincs 5 százalék az, ahol az 50 ezer forint feletti nagyságrendű szociális segélyek keletkeznek, és egészen bizonyos, hogy ezek a magas gyerekszámmal élő családok. (21.30) A többség, a 60 százalék a 2030 ezer forint közötti mezőbe esik. Ha a régi ad atokat is elővesszük, akkor azt látjuk, mindez azt jelentette, hogy az átlagosan 18 ezer forint összegű rendszeres szociális segély a változtatások következtében átlagosan 27 ezer forintos nagyságrendűvé vált. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintve, hogy most nem egy főre jutó segélyösszegről van szó, hanem családi alapú 27 ezer forintról, kérem szépen, ítéljék meg, hogy ez tényleg olyan horribilisan nagy, hogy itt a baj? Itt kell keresni a bajt? Megmondom őszintén, elolvasva ezeket az információkat, én nem ny últam volna most hozzá a rendszeres szociális segélyhez. Valószínűleg vártam volna még további tapasztalatokat, illetve azzal a technikával próbáltam volna segíteni a szegények helyzetén, amit - még egyszer hangsúlyozom - a mai hatályos törvény is előír, h ogy ilyen programokat kell számukra működtetni. Lehet ezt természetbeni segítségnyújtásnak nevezni. Valóban, az alkoholizmus ritka nagy probléma Magyarországon. Engem nagyon sokszor bosszant, hogy sokkal több szó esik a drogról, ami pedig a lakosságnak egy nagyon pici rétegét érintő probléma, míg az alkoholról pontosan tudjuk, hogy százezres, sok százezres nagyságrendű, hogy olyan 600700 ezerre lehet becsülni azokat az embereket, akik esetében az alkoholizmus mint betegség van jelen. Azt gondolom, hogy enn ek nagyon súlyos kihatása van a családra, a család jövedelemszerző képességére, és a többi, és a többi. Valószínűleg a szociális gondoskodásnak ehhez a kérdéshez is érdemben hozzá kellene nyúlnia, természetesen liberálisként nem gondolom, hogy a kényszer e rejével, hanem a segítségnyújtás eszközével. Amiről még nagyon szerettem volna szólni, az a szociális alapellátások változtatásának kérdése. Ebben a törvényben a szociális rászorultság mint szempont már hozzá van kapcsolva a törvénymódosításban az egyes al apellátások igénybevételéhez. Alapellátásként most hármat emel ki ez a módosítás: a házi segítségnyújtást, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást és a támogató szolgálatot. Furcsa mód mind a három szolgáltatás vonatkozásában másképp definiálja a szociális rászorultságot. Már a javaslat indoklásában megjelenik, hogy nagyon súlyos probléma Magyarországon, hogy ezek az alapszolgáltatások sokszor éppen a legszegényebbekhez nem jutnak el, mert azt a kapacitást, amit mondjuk, az önkormányzat kiépít, elhasználja, és a legszegényebbek adott esetben hozzá sem férnek ehhez a szolgáltatáshoz. Az indoklással maximálisan egyetértek, a szándékkal maximálisan egyetértek, hogy úgy kellene az alapszolgáltatást változtatni, az alapszolgáltatás igénybevételét szabályozni, hog y a végektől felfelé haladva, szükség szerint. Az a kérdés, hogy ha például a házi segítségnyújtásnál a szociális rászorultságot úgy definiáljuk, hogy csak az egészségi állapot szerepel indokoltságnak, akkor ez elégségese ahhoz, hogy tényleg az egészségi állapot és a szegénység összefüggésében jusson el a gondoskodás az érintettekhez. Mert ha