Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz):
2483 csak az egészségi állapot szerepel mint kritérium, akkor ebbe fizetőképes rétegek is természetesen beleférnek. Van ugyan egy másik bekezdés, amelyik arra utal, hogy a feltételek fennállását külön jogszabály pontosítja, vélhetően egy rendelet pontosítja. Ennek jobban utána lehet menni. A jelzőrendszernél új elemként bekerül a 65 éves korhatár. A régi szabályozás már szólt a jelzőrendszeres szolgáltatásról, de csak az eg yedül élést, az időskort, a pszichiátriai vagy fogyatékos betegséget említette. Ehhez képest merőben új ez a korhatár, és lehet, hogy indokolatlanul szűkíti be az igénybevételi lehetőséget. A jelzőrendszerrel kapcsolatban van még egy észrevételem a 116. § kapcsán, amely az igénybevételhez kapcsolódó térítési díjakról szól. Részben megnyugvással láttam, hogy ezek ugyanazok a nagyságrendek általában, ami a hatályosban is van, tehát házigondozásnál, étkeztetésnél a 2520 százalékos nagyságrendek, de éppen a je lzőrendszeres házi segítségnyújtás esetében itt 2 százalék szerepel. Őszintén szólva nem tudom, hogy ez elírás vagy valóban 2 százalék, valóban azt jelentie, hogy a szociális rászorultság alapú ingyenes jelzőrendszer biztosítása megszűnik, és egy ilyen cs ekély térítési díj ellenében, de mégiscsak díjtételhez kötött. Nem vagyok benne biztos, hogy ez nem egy sajtóhiba itt a szövegben; erre majd szeretném, ha reagálna az államtitkár úr. A harmadik pedig az alapszolgáltatások körében a támogató szolgálat, ahol megint csak indokolt, hogy elsősorban azokhoz jusson el, akik miatt létre lettek hozva ezek a szolgálatok, azok a fogyatékossággal élő emberek vehessék igénybe, akiknek ez nagyon komoly segítség az életükben. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindabból, amit elm ondtam, bizonyára érzik, hogy nagyon sok problémám van. A szociális törvénymódosítással oly sok, hogy ezúttal meg sem kíséreltem - valószínűleg energia híján - módosító indítványokat gyártani a javaslathoz. A szabad demokraták képviselőcsoportja vélhetően tudomásul veszi ezt a módosítást. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. Két percre megadom a szót Fazekas Sándor képviselő úrnak, Fidesz. DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz) : Köszönö m a szót, tisztelt elnök úr. Némileg megszólítva érzem magamat, illetve magunkat a tisztelt képviselőtársam részéről. Hogy soke vagy kevés a segély összege, attól függ, hogy mire fordítják azt a segélyt, hogy soke, vagy kevés. Mire sok, vagy mire kevés? Ha az indokolt célra fordítják, ami egyébként benne van a jogszabályban is, akkor azzal nincs gond. De ha indokolatlan célra fordítják a segélyt, akkor lehet, hogy az sok, mert kárba vész. Én most ennek a taglalásába nem akarok belemélyedni, van ennek egy hatalmas irodalma. Azt hiszem, a vita, ami zajlik, nem az összegről szól, hogy ha szakmai vitának tekintjük, hanem az elvekről és a szemléletmódról. Nem fontos egy mondaton belül vagy egy gondolatmeneten belül váltogatni a szempontokat. Ami a másik kérdést illeti, hogy a legkiszolgáltatottabbakhoz eljutnake a szolgáltatások a szociálpolitika eszközén: azt hiszem, ebben azért nem állunk olyan rosszul. Szófordulatként ez nem hangzik - hogy is mondjam - rosszul, hogy eljutnake tényleg a legszegényebbekhez az eszközök, de legyünk afelől nyugodtak, hogy Magyarországon 16 évvel a rendszerváltás után az a szociális ellátórendszer, amelynek részei az önkormányzatok, az egyházak, a civil szervezetek, azok elég alaposan feltérképezték ezt az országot. Jelentős részü knek törvényi kötelezettsége is volt, különböző koncepciók készültek, és környezettanulmányok milliói vannak ezen a területen. Azt hiszem, hogy bár teljes nem lehet a kép, de azért elég nagy mértékben sikerült eljutni a legszegényebbekhez, illetve jönnek a legszegényebbek maguktól. Ott melegednek a hivatalok folyosóin, ott melegednek a plébániákon, ott állnak egy kis kenyérért, egy kis meleg ételért vagy egy ruháért sorba. (21.40)