Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz):
2481 bonyolultabb, még összetettebb lesz, és a kitűzött szociálpolitikai célok elérését is akár negatívan befolyásolhatja az, ha ennyire sok szereplő van. Lassú, nehezen áttekinthető, az ü gyfél számára is nehezen érthető struktúra ez. Ma sem tudják, az ügyfelek jelentős része viszonylag kevéssé képzett és az élet más problémáival elfoglalt ügyfél, ma sem tudja átlátni ezt a struktúrát. Így is, ha valamit helyben nem tud elintézni, akkor a m egyéhez megy, most ehhez képest még más szervek jönnek be. Még mi is gyakran nem tudjuk pontosan, hogy mely szervnek mi a neve, hát még az egyszerű emberek! Ezzel mindenképpen komoly gond szakad a nyakunkba. Egy másik dolgot is szeretnék érinteni, mégpedig azt, amit Farkas Imre képviselőtársam mondott, hogy az ellátásokat egyre többen kívánják igénybe venni. Ennek nyilván van egy politikai oldala is, mert a nagy jólét után egy kicsit hideg zuhany ez, amikor valaki azt mondja, hogy többen kívánják igénybe ve nni, de nem ez az igazi pontos megfogalmazás. Egyre többen szorulnak oda, hogy kénytelenek igénybe venni a különböző szociális szolgáltatásokat, illetve lehetőségeket. Egyre több a szegény ember, egyre több a tájékozatlan, társadalmi kapcsolataiban megzava rt, helyét a világban, társadalomban nem találó ember, aki a munkanélküliség növekedése, az elszegényedés, a különböző ígéreteknek történő bedőlés áldozata, és ők az önkormányzatokat rohanják meg. Tömeges, tumultuózus sorban állások figyelhetők meg, tehát egy olyan szűk keresztmetszet kezd kialakulni az önkormányzati vonalon, ami különböző, orvoslást igénylő megoldásokat követel. Azt hiszem, hogy itt az önkormányzatoknak is van mozgásterük, mert tudnak létszámot átirányítani a polgármesteri hivatalon belül adott területekre, de itt a támogatások jelentős része pénzbeni, esetleg természetbeni, ugyan erről majd biztos, hogy fogunk hallani. Ezek egyszerűen a pénzkérdés kategóriájában vannak. Most ismerve azt, hogy a költségvetésben milyen lehetőségek lesznek, a zt hiszem, hogy nem szabad hagynunk, hogy megnyíljon egy olló a különböző rászorultsági igények és az önkormányzatok lehetőségei között. Ráadásul az emberekben kialakul az a képzet, hogy kétszer kell fizetni mindenért, tehát vonják utána a társadalombiztos ítást, és fizeti a vizitdíjat vagy az ágydíjat, így aztán inkább háromszornégyszer sorba áll azért az egy támogatásért is, aminél abból indul ki, hogy ez neki jár. Ez megsokszorozza az ügyfélforgalmat, az állami, az önkormányzati területeken egyaránt. Teh át érdeklődéssel várom, hogy erre a kormányzat milyen felkészülést gondol, mire számíthatnak az önkormányzatok, milyen segítségre számíthatnak. Ráadásul minden bonyolult, összetett jogalkotás meghosszabbítja az ügymenetet, minden egyes jelentősebb törvényh ozási változás kiemeli a dolgozókat a normál hétköznapokból. Őket el kell küldeni újra képzésekre, meg kell tanulniuk a joganyagot, meg kell tanulniuk annak az értelmezését, az alkalmazását és így tovább, és így tovább - már sokadjára. Ez nemcsak a jogalka lmazásnak úgy általában veti fel a bizonytalanságát, hanem egy csomó olyan téves határozatot hoz, amelyet megfellebbeznek, egy csomó felháborodott ügyfelet eredményez, akik mást hallanak a televízióban, mást hallanak a rádióban, mást hallanak a szomszéd üg yféltől. Azt hiszem, hogy mindenképpen alapos végiggondolást igényel részben az, hogy most ilyen rövid idő alatt ilyen jelentős változások történnek a törvényben, mind az egész konstrukció, amely, ahogy említettem, kaotikus és áttekinthetetlen, és a mostan i kormányzati politika olyan cikcakkjainak a sorába illeszkedik, amelyet a társadalomnak igencsak nehéz lesz majd követni, a jogalkalmazókról nem is beszélve. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet, és örülök annak, hogy elismerő szavakat hallhattunk a korábbi vitában elhangzott ellenzéki álláspontokról. Remélem, hogy ezt majd az államtitkár úr is meg fogja erősíteni, és ezáltal azok a módosító indítványok, amelyek majd a joganyagot szeretnék eredményesebbé, hatékonyabbá tenni, nagyobb mértékben fognak m eghallgatásra találni, mint a korábbi időszakban. Köszönöm.