Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GÚR NÁNDOR, a MSZP képviselőcsoportja részéről:
2324 pozitívumait is, amelyek benne vannak a törvényben. Ezek közül tal án egyet prezentációként hadd említsek meg: a szakképzés rendszere egy együttműködési megállapodás alapján történik az oktatási miniszterrel, tehát egy szabályozási rendszer módosítása történik. Ennek én magam is híve vagyok, de ugyanakkor a szakképzésért felelős miniszterek és minisztériumok hatásköre ebből az egész szabályozási rendszerből kiesik, súlytalanná válik. Azok a minisztériumok, amelyek igazából a tananyagtartalmakat meghatározzák és igyekeznek a jövő generációját képeztetni, kimaradnak. A minis zter úr említette, hogy ne az utcára képezzünk. Éppen ezért a képző rendszernek olyannak kell lennie, amit ilyen ars poetikusan is megfogalmazhatnánk, hogy nem feltétlenül abszolút tudást kell biztosítani egy oktatóintézménynek - ez legyen felnőttképző vag y iskolarendszerű képzőhely , hanem a tudás megszerzésének képességére kell ennek az oktatási rendszernek felkészíteni, és ehhez ezek a szabályozási formációk némileg csorbultak egykét helyen. További kifogásként hangzott el a bizottsági ülésen, hogy a t örvényben szereplő modulfogalom nem azonos a jelenleg OKJfelülvizsgálatban használatos modulfogalommal. (9.10) Ez a törvény mellékletét képező szómagyarázatban egyértelműen tematikus egységet takar, míg az OKJfelülvizsgálat kapcsán - aki ebben a körben d olgozik és dolgozott, tudja - ez egy gyűjtőfogalomként szerepel, és ez a gyűjtőfogalom tartalmaz tananyagegységeket, tematikus egységeket, amely tulajdonképpen azonos ezzel a modul fogalommal, tehát a más helyen folyó szakmai fejlesztésekkel nincs kellő sz inkronban ezen a ponton a törvény. Továbbá, ugyan a kérdésre megnyugtató választ kaptunk a bizottsági ülésen, de a törvény szövegéből nem derül ki az a probléma, ami elhangzott a bizottsági ülésen, hogy akkreditált felnőttképzési intézmények férnek csak ho zzá azokhoz az állami és európai uniós forrásokhoz, amelyek ezt a fajta képzést támogatják. Ehhez képest viszont az úgynevezett alanyi jogon - nincs időm kifejteni, de mindenki tudja, aki a teremben ül - képző intézmények a törvény szövege szerint nem férn ek hozzá; majd felszólalásomban ezt kifejtem bővebben. Felmerült az első szakképzés problematikája, nem kezeli helyén a részszakképesítéseket és az első szakképzés viszonyát a törvény továbbra sem, illetve nem ad lehetőséget a törvény vége felé, a 31. § tá jékán az 50 év felettiek képzési támogatására. Ezek voltak dióhéjban azok a problémák, amelyek a kisebbség részéről tömören megfogalmazódtak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, ké pviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági vélemények ismertetésének végére értünk. Az előbb tévesen jeleztem, hogy a gazdasági bizottság is meg kíván szólalni. A forgatókönyv hibája volt ez, elnézésüket kérem. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszóno ki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 1010 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, ké pviselő úr. GÚR NÁNDOR , a MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, amikor a szakképzésről, a felnőttképzésről beszélünk, akkor olyan típusú törvénymódosításokat tárgyalunk, amelyek meghatá rozó jelentőséggel bírnak a magyar gazdaság életére vonatkoztatva is. Miért mondom ezt? Alapjaiban azért, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy egy tartós szakmunkáshiány milyen problémák sokaságát vetheti fel az országban. Szembesültünk vele nemcsak az elmúlt es ztendőkben, hanem most már évtizedes múltra nyúlik vissza ez a problematika, mármint az, hogy az elmúlt másfél évtizedben olyan értelemben alakult ki Magyarországon a képzés rendszere - ebbe nemcsak a