Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
2318 tanulószerződés megkötése kötelezővé válik. Emellett a tanulónak kötelezően járó juttatás mértékét is megemeljük. A tanulószerződés alapján gyakorlati képzést folytatók adminisztratív költségei elszámolhatóvá válnak a Munkaerőpiaci Alap terhére, és a szakképzési hozzájárulás teljesítésénél átalányként elszámolható összeget is megemeljük. A törvényjavaslat értelmében átalakul a felnőt tképzési normatív támogatás rendszere. 2007. év második felétől a kormány e forrás terhére a munkaerőpiacon leghátrányosabb helyzetben lévő, fogyatékkal élő felnőttek számára képzési támogatási lehetőséget biztosít azért, hogy piacképes szakképesítést szer ezhessenek, egyéni boldogulásukat leginkább biztosító kompetenciák birtokába juthassanak, munkaerőpiaci helyzetük stabilizálódjon, javulhasson, meglegyen rá az esély. Ahhoz, hogy elősegítsük a szakképzési hozzájárulásra kötelezett munkáltatók képzési hajl andóságának növelését és ezáltal a képzésbe bekapcsolódó munkavállalók számának emelkedését, a jelenlegi támogatási rendszert is átalakítjuk. Az elszámolhatóság feltételeként a döntéshozatal helyett az eddigieknél pontosabban szabályozott, egyszerűen telje síthető bejelentési kötelezettséget vezetünk be a forrás felhasználásának fokozottabb ellenőrzése mellett. A vállalati képzések minőségének biztosítása érdekében előírásra kerül, hogy külső képző intézmény bevonásával megvalósuló képzésekre kizárólag akkre ditált felnőttképzési intézményben kerülhet sor. Azért, hogy a mikro- és kisvállalkozások a saját munkavállalóik képzése során az eddiginél lényegesen nagyobb mértékben vehessék igénybe a hozzájárulási kötelezettség csökkentésének lehetőségét, esetükben a bruttó kötelezettség elszámolható arányát megemeljük. A törvényjavaslat számos elemével befolyásolni kívánjuk a felnőttképzési piac szereplőinek mai magatartását is. A szolgáltatások iránt érdeklődőket a minőségi képzést nyújtó intézmények é s programok igénybevételére ösztönözzük. Ezért kizárólag akkreditált intézmények részesülhetnek állami és európai uniós forrásokból ezek támogatásában. Az intézményi akkreditációs eljárás alapfeltételévé válik, hogy a felnőttképzési intézmény legalább egy, általa már megvalósított akkreditált képzési programmal rendelkezzen. A kormányzati szervezetrendszerben bekövetkezett változások miatt indokoltnak tartjuk a felnőttképzési akkreditáló testület átalakítását, költséghatékonyság szempontjából létszámának cs ökkentését is. A testület összetételét oly módon kívánjuk megváltoztatni, hogy a szakmai függetlenség növekedjen, a szaktárcák részvétele helyett a gazdaság szereplőinek bevonása erősödjön. A felnőttképzés megfelelő színvonalának biztosítása érdekében a ja vaslat kiegészíti a nyilvántartásban szereplő felnőttképzési intézmények ellenőrzésével összefüggő szabályokat, meghatározza a munkaügyi központok ellenőrzési jogkörének a kereteit is, az ellenőrzés tárgyát és tartalmát. Ehhez kapcsolódva a felnőttképzési intézmények jogszerű működésének ellenőrzése érdekében részletesen előírásra kerül, hogy a képzést szervező, lebonyolító intézménynek az adott képzéssel összefüggésben milyen igazoló dokumentumokat kell vezetnie, illetve megőriznie. A felnőttképzési tevéke nységet nyilvántartásba vétel nélkül végző intézménnyel szemben a javaslat az eddiginél jóval súlyosabb szankciók kiszabását rendeli el. A törvényjavaslat biztosítja, hogy a határon túli magyarok támogatására szolgáló források átlátható, egységes döntéshoz atali és forráskezelési rendszerben kerüljenek felhasználásra. Ennek érdekében a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze terhére a határon túli magyarok képzésének, felsőoktatásának támogatására szolgáló forrás átcsoportosításra kerül a Szülőföld Alapba. Tis ztelt Képviselőtársaim! Jelen törvénymódosítás, majd ennek elfogadását követően a vonatkozó további jogszabályok módosítása biztosítja a szakképzés és felnőttképzés irányításának átláthatóvá tételét, a munkaügyi és az oktatási tárca közötti egyértelmű fela datmegosztást, a szakképzési és felnőttképzési intézményrendszer költséghatékony működtetését. A javaslat elősegíti a felnőttképzési és szakképzési támogatási rendszer összehangolását, a támogatásra szolgáló források célzottabb felhasználását, hozzájárul a gazdaság szereplőinek bevonása révén a piacképes tudást adó szakképzés rendszerének kialakításához.