Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SIMON GÁBOR, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója:
2319 A törvényjavaslat előkészítése során széles körű társadalmi és szakmai egyeztetést folytatott a kormány. Ennek során a törvényjavaslat egyeztetésére és elf ogadására került sor az Országos Felnőttképzési Tanács, az Országos Szakképzési Tanács, az Országos Érdekegyeztető Tanács, az Országos Közoktatáspolitikai Tanács, illetve az Országos Köznevelési Tanács és az Országos Kisebbségi Bizottság, valamint a gazda sági kamarák által egyaránt. Mindezek alapján tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslatot vitassa meg és fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, minisz ter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 55 perces időkeretben. A foglalkoztatási bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott . Először megadom a szót Simon Gábornak, a bizottság előadójának. SIMON GÁBOR , a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizotts ága jelen törvényjavaslatot, az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a bizottsági ülésen megtárgyalta, azt 10 igen és 9 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta. A vitában, amely egyébként e gy szakmailag rendkívül sokrétű, rendkívül mély, átfogó vita volt, elhangzott részben a kormányzati oldal képviselői részéről, hogy a kormányzati struktúra feladatmegosztásának a változása új együttműködéseket jelenít meg a kormányon belül, jelen esetben a z Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium között. Ez egyébként a módosítás egyik oka is, hogy a szakképzés és a felnőttképzés ügyében egy újfajta együttműködés, egy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium általi na gyobb feladatellátás történik meg. Az eddig különálló szakképzési és felnőttképzési rendszer felülvizsgálata és racionalizálása történik meg ezen módosítás segítségével is. Fontos szándék egyébként a törvényjavaslatban, hogy a gazdaság képviselőinek a beka pcsolása a rendszerbe, amely megjelenik a szakképzés, felnőttképzés területén, sokkal intenzívebben, sokkal tudatosabban történjen meg. Ezért szorgalmazzuk például ennek a megjelenését a tanulószerződésben, a gyakorlati képzés ügyében, a felnőttképzésre vo natkozó javaslatokba történő bekapcsolás területén is. A törvénymódosítási javaslat tíz tárgykört érintett, erről a bizottsági vitában részletesen szóltunk, én ma itt most nem mondanám el, majd az általános vita keretében bőven van lehetőség, hogy képvisel őtársaimmal ezeket a területeket érintsük. A felnőttképzésnél egy dolgot meg kell említenem, amely szándékként megjelent, és ez a vitában is szerepelt a bizottsági ülésen, hogy a képzésben részt vevő intézményekkel szemben támasztott követelmények szigorít ását tegyük meg, különös tekintettel azon esetben, amikor állami pénz, közpénz felhasználása történik meg a felnőttképzési intézetben. A többségi álláspont képviseletében elhangzottak az alábbiak még. A jelen módosító javaslat támogatja azt a kormányzati c élt, amely a tudásalapú, versenyképes gazdaság megteremtésére törekszik. Mindez egyébként igényli a versenyképes munkaerő képzését is, ezzel együtt a szakképzés modernizációjának az elindítását, ennek a végrehajtását és ezen keresztül a szakképzésnek és a munkaerőpiacnak az összehangolását, az elvárások összekapcsolását és ezen ügyben egyfajta kimenetorientált szemléletnek a megvalósítását. (8.50) Azaz olyan piacképes tudással rendelkező munkavállalók legyenek, akik képesek elhelyezkedni a munkaerőpiacon, é s munkájukkal Magyarország versenyképességéhez hozzá tudnak járulni.