Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter:
1852 beszélnek, hogy a magyar egészségügy költségvetése elég sok úgynevezett szociális problémát hurcol magával. Ennek a változtatására a kezdő lépések - gondolok a harmadik csoportos rokkantnyugdíjakra - megtörténnek, habár anyagi vonzatában nem, mert az Ealaptól rakják át az ehhez szükséges pénzeket. De azt hiszem, összehasonlítani az egy főre eső egészségügyi kiadások tekintetében lehet a külö nböző országokat, és itt általában az OECDországokat tekinthetik mérvadónak. Az OECDátlag - és ez egy 2003as adat - 2745 dollár, Magyarország pedig 1259 dollár, a rangsor hátulján kullog. Minket Szlovákia és Lengyelország követ. De itt azért meg kell je gyezni, hogy főleg Lengyelországban, de Szlovákiában is a demográfiai viszonyok, a korfa teljesen másmilyen. S egyet ne felejtsünk el: most lépnek a ’40es évek végén, ’50es évek elején, az úgynevezett Ratkókorszakban született honfitársaink abba az élet korba, amikor tömegesen jelentkezik az egészségüggyel szembeni igényük. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Mindig reménykedünk, hogy a következő év valamivel többet, valamivel jobbat fog hozni a magyar egészségügynek. N em merem azt mondani, mert azzal vádolnak minket, hogy itt sötét képet vetítünk fel, hogy riogatjuk az embereket - hihetetlenül kemény év elé néz a magyar egészségügy. Bizony a szolgáltatásokhoz való hozzáférés csökkenni fog, hiába mondják, hogy kiemelt kó rházak lesznek. A magyar belső infrastruktúrát is figyelembe véve ki lehet jelenteni, hogy csökkenni fog, és ami már sajnos érződik, az ellátás színvonala, az egész ellátórendszer moralitása is csökken. Ez pedig iszonyú gazdasági károkat fog okozni. Köszön öm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm a képviselőtársaimat. Kettő percre szót kért Puskás Tivadar, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről. DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP) : Köszönöm, visszavontam. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Akkor következik Persányi Miklós miniszter úr. Öné a szó. DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság, így a Környezetvédelmi és Víz ügyi Minisztérium költségvetése, a 16. fejezet is a számok tükrében mutatja be a kormány terveit, számszerűsíti a programokat. Ezért sajátos módon nem olvasható belőle elég jól ki az az átfogó reform, amely mellett a kormány elkötelezte magát. Ezért engedj ék meg, hogy néhány aspektusra külön is felhívjam a figyelmet. A környezetvédelem és a vízgazdálkodás területén is átfogó reformok kell hogy megvalósuljanak az országban a következő esztendőkben, így 2007ben is. Ilyen a komplex hulladékgazdálkodás bevezet ése, a vízi közművek szolgáltatásainak új szabályozása, a környezettudatos gondolkodás kialakítása vagy a nemzeti parkok új szemléletű működtetése. Tárcánk szinte valamennyi területét érinti ez. A 2007es költségvetés - ahogy az már többször is elhangzott a vita során - a felelősség költségvetése. Ez azt jelenti, hogy a szigorú állami gazdálkodás mellett figyelmet és forrást biztosítunk minden olyan ügyre, amelyre Magyarországon éppen a jövő iránt érzett felelősség miatt mindenképpen szükséges figyelmet és forrást biztosítani. Ilyen kiemelt területnek kell tekinteni a környezetügyet, a környezetvédelmet, a természetvédelmet és a vízgazdálkodást, hiszen itt olyan gondok megoldásáról van szó, amelyek a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtése érdekében elodázhatatlanok. Gondolok például az ivóvíz, a szennyvíz, a hulladék, az árvízvédelem vagy egyéb vízgazdálkodási kérdések megoldására. Ezek Magyarországon a nemzeti sorskérdés szintjeire