Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF):
1849 Vagyis Magyarországon adó- vagy járulékcsökkentési intézkedéseket addig nem lehet végrehajtani, míg a hiányt le nem faragjuk a kívánt szintre. Almunia biztos már többször kifejtette, ha mégsem ennek megfelelő politikát foly tat Magyarország, ha a költségvetési kiigazítást nem viszi maradéktalanul keresztül, és az államháztartás fenntartható egyensúlyának megteremtése elmarad, akkor a Tanács ezt kénytelen lesz szankcionálni, amivel kockáztatnánk az uniós támogatásokat. Joaquín Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa azt is megerősítette, hogy Magyarország érdeke, hogy a kormányzat hosszú távú, stabilitásorientált gazdaságpolitikáját valósítsa meg, és emellett elkötelezett legyen. Ehhez az Európai Bizottság támogatást nyújt. A Fidesz népszavazási kezdeményezése, amelynek nem leplezett célja egy demokratikusan megválasztott kormány programjának felülírása, hamis képzeteket kelt a választókban, és lehetetlenné teszi a konvergenciaprogram végrehajtásá t. (Moraj a Fidesz soraiban.) Ahelyett, hogy javaslatok benyújtása által egy másik, valódi alternatívát tálalna, inkább konzerválja az állapotokat, és veszélyezteti hazánk felzárkózását. Orbán Viktor október 23án azt mondta: “Mi, 2006os magyarok, be fogj uk bizonyítani, hogy a demokrácia, amelyet mi alkottunk, képes a legsúlyosabb gondok megoldására is.” Orbán Viktornak igaza volt abban, hogy a demokrácia megoldást nyújt az ország jövőjének biztosítására, a probléma azonban abban rejlik, hogy maga Orbán Vi ktor és a Fidesz nem hajlandó az alkotmányban foglalt demokratikus kereteken belül, az ország érdekében dolgozni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Ivanics Ferenc: Messziről jöttél!) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a költségvetés a magyar politika nagykor úvá válásának első jelentős lépése. Kérem önöket, hogy támogassák, és megvalósítását teljes felelősségükkel segítsék elő. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban. - Vincze László közbeszólása.) ELNÖK (dr. Áder János) : Csáky András ké pviselő urat illeti a szó, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjéről van szó; őt majd Persányi Miklós követi, az SZDSZ részéről. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! 2007ről beszélünk, már pedig ha a 2007. évi költségvetés van előttünk, akkor az egészségügyet illetően azt mondhatjuk, hogy félidőhöz érkeztünk. Azért mondom, hogy félidőhöz érkeztünk, mert a 2002ben megalakuló szocialistaliberális kormány programjában azt írta, hogy meghirdet tük és megkezdjük az egészség évtizede programját. Amikor számszerűleg próbáljuk analizálni a jövő évi költségvetést, nem árt egy pillanatig visszatekinteni, hogy az akkor megfogalmazódott elképzelésekből mi valósul meg. Azt ígérték önök, hogy a szolgáltat ásokat igénybe vevő állampolgárok egyéni választása, önállósága kiteljesedik, méltóságuk és személyiségi jogaik nem sérülnek az átfogó konszolidációs program során. Azt most csak zárójelbe teszem, amit az ÁSZ is említ, hogy jóllehet, a korábbi költségvetés ekhez képest valamivel megalapozottabbnak tekinti úgy általában a költségvetést, az egészségüggyel kapcsolatban árnyaltabban, nagyon cizelláltan fogalmaz akkor, amikor azt mondja, hogy egy csomó tárgyalás alatt, illetve benyújtás előtt álló törvényjavaslat módosíthatja a jövő évi pályát. Emlékezzünk csak a gyógyszergazdaságossági törvényre, aminek a végszavazása elméletileg hétfőn lenne, és még mindig nem tudjuk azt, jóllehet a módosító javaslatok szavazásán túl vagyunk, hogy mit fog jóváhagyni a kormánypá rti többség; nem tudjuk, hogy milyen háttéralkuk, milyen egyéb megállapodások fogják módosítani azt a törvényt, ami az egyik jelentős tételét adja, illetve befolyásolja az egészségügyi költségvetésnek. Mint ahogy nem tudjuk azt sem, hogy jövőre a költségve tés, mondjuk, hány ággyal számol. Az ÁSZjelentésben még azt olvashatjuk, hogy 3800 aktív ágyat fognak krónikus ággyá alakítani, közben az úgynevezett kapacitástörvénynek a szamizdatban közforgalmon lévő példányai 16 ezer