Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 16 (32. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1666 A költségvetés tehát értékválasztás is, és nemcsak diagnózis. Az ért ékválasztás a mi szempontunkból, a szocialista frakció szempontjából nem változott, csak talán most követhetőbb eszközöket találtunk ezeknek az értékeknek a megvalósítására. Egyszóval, az útirány, az értékválasztás, amit mi eddig is és ezután is - remélem, hogy ezután megalapozottabb tervezéssel - tudunk szolgálni, az a felzárkóztatás. Szívesebben mondom a konvergencia szó helyett itthon ezt nemcsak azért, mert magyarul van, hanem mert hitelesebben jelzi, hogy mit akarunk: emelkedést és felzárkózást társada lmi és gazdasági értelemben egyaránt. Az elmúlt évek - most már úgy szoktuk mondani, én is nyugodtan mondom - elrontott költségvetési tervezései is ezt a célt szolgálták. A hiba az volt, hogy túlságosan arra összpontosítottunk, hogy siessünk előre a társad almi felzárkóztatásban, az életnívó javításában, és kevés figyelmet, a szükségesnél sokkal kevesebb figyelmet sikerült arra fordítanunk, hogy hogyan párosul ehhez a gazdasági felzárkóztatás, mi ennek a vágyott társadalmi felzárkóztatásnak a gazdasági alapj a és realitása. Ma már tudjuk, meg kellett tanulnunk, az országnak is, nekünk is, hogy a társadalmi felzárkóztatás, az életnívó felzárkóztatása nem megy gazdasági felzárkóztatás nélkül; hogy a foglalkoztatásban, a versenyképességben és a költségvetési fegy elemben éppúgy fel kell zárkózni, hogy társadalmilag és az életnívó tekintetében előrehaladjunk, különben törékeny lenne az - törékeny is lett , amit a társadalmi felzárkóztatásban elértünk, pedig sokat elértünk. 2003 volt - ha már belőlem kihozta Varga M ihály úr szintén a történészt, ezt az egy percet engedjék meg nekem , 2003 volt az első esztendő a rendszerváltás óta, amikor legalább magunkhoz képest felzárkóztunk, amikor például a nyugdíjak reálértékének színvonala először érte el a rendszerváltás elő tti utolsó év reálnyugdíjának színvonalát. Ezt elértük. Elértük azt is, hogy hosszú évek óta először 2005 táján kezdtek csökkenni a társadalmi különbségek. Jó, hogy elértük. De ahhoz, hogy ez a fajta eredményrendszer ne boruljon fel és stabillá válhasson, igen, bizony elismerjük, nem tagadjuk, egy kicsit csökkenteni kell a tempón, sőt vissza kell lépni az eddig elérthez képest. De mennyivel? És ez a valódi vita köztünk. Az elmúlt négy évben - ha már a társadalmi felzárkóztatásról beszélek - körülbelül 30 sz ázalékkal nőtt a nyugdíjak és a bérek, jövedelmek reálértéke. (10.10) Igen, igaz, jövőre 4 százalékkal csökkenni fog. 30 százalékból 4et vissza kell venni; ez még mindig negyedével több, mint ahogy önök átadták az ország gazdaságát, és ahogy 2002ben állt a reáljövedelmek és a reálnyugdíjak színvonala. Mit jelent 4 százalékos visszaesés? Sokat. És ha szóbotlásként azt mondtuk, hogy nem fáj, tévedtünk. 4 százalék is fáj. Még az is fáj, hogyha nincs olyan ütemű emelkedése az embernek, mint amit az előző évek ben megszokott. Nekem volt annak idején egy öreg fogorvos bácsim, aki mindig, ha szenvedő képet vágtam a fogorvosi székben, azt mondta, hogy “nem fáj az, csak magácska úgy érzi”. Nem mondhatjuk, hogy nem fáj, mert úgy fogják érezni a 4 százalékot is - jogg al , hogy fáj. Na de én a fogorvosi székben azért a kezelést sose tévesztettem össze a fejlevágással, és az arányok szempontjából most is óriási a különbség. 4 százalékos visszaesés azt jelenti, hogy a magyar családok újra olyan életnívón fognak élni, min t 2005 közepén éltek. Jobban, mint 2002ben, jobban, mint 2000ben, jobban, mint a 90es években. Még egyszer mondom: a 2005ös vásárlóérték és életszínvonal szintjére kell visszamennünk. Ez nem jó, de azért távol áll attól az indulattól és attól a nemzets iratástól, amit olykor a mértékek, a fájó mértékek eltúlzásával hallunk. 4 százalék sok, pont 4 százalékkal több, mint amit én igazán kibírhatónak tartanék, de arra nem ad okot, hogy most jobboldalról vonuljanak az utcára az egykori mozgalmi dalokat énekel vén, miszerint éhhalálra ítélt ez a rend. Erről nincs szó és nem lesz szó. 2005ös életnívóról lesz szó, ami köztudomásúlag magasabb, mint a 2002es volt. Ugyanez a helyzet az adócsökkentés terveivel is, és itt joggal kaptunk kritikát Varga Mihály képvisel ő úrtól. Elhamarkodott volt töretlen és nagymértékű adócsökkenést ígérni. Varga Mihály úr lelkesen bólogat; cserében én is lelkesen bólogattam arra, hogy Varga Mihály úr, ha nem is itt, de
