Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 16 (32. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1651 pénzüg yi reformjának már csak ezért is együtt kell járnia a közigazgatás modernizálásával, tágabban fogalmazva: államreformmal járó feladataival. Egyik a másik nélkül nem járhat sikerrel. Valószínűleg egyetérthetünk abban - és talán önök elfogadják egy szakmai i ntézménynek a számokból visszatükröződő, dokumentumokra támaszkodó véleményét , hogy úgy tűnik, nem vagyunk még felkészültek arra a paradigmaváltásra, ami a költségvetési pénzek felhasználása körében a központi és a helyi, regionális szintek gyökeresen me gváltozó feladatmegosztásában megvalósítandó. Ezért a költségvetési vitában hadd javasoljam mindenféleképpen a reflektorfénybe állítandó, hogy mind a központi közigazgatás racionalizálása, mind pedig a regionális közigazgatás kiépítése, az önkormányzati re ndszer uniós igényekhez is igazodó megújítása nem nélkülözheti a stratégiai szemlélettel hozott, konszenzuson nyugvó döntéseket. Az érdemi, rendszerbeli változásokhoz a hosszabb távú meghatározottságot jelentő kérdésekben még nem születtek meg, vagy legalá bbis nem elég ismertek a változásokat szolgáló, egymásra épülő, összehangolt lépések, intézkedések konkrét programjai. A nemzetgazdaság alkalmazkodókészségét és a versenyképességet is erősíti majd, ha az uniós döntési és finanszírozási mechanizmushoz való igazodás jegyében ezen a területen is sikerül megújulva előrehaladni. Korunk kihívásainak és a konszolidálást követő kibontakozás igényeinek való megfelelés azonban nemigen képzelhető el, ha akarvaakaratlanul bekövetkezik a közszolgálat elbizonytalanítása , az állami intézményrendszer egyoldalú és rövid távú, takarékossági szempontok által vezérelt és erre hivatkozó visszafejlesztése. Ellenkezőleg: úgy gondoljuk, hogy a felzárkózáshoz, a fejlődéshez a költségvetési biztonság és átláthatóság megteremtése mel lett éppenséggel az állam és a közszféra modernizálása, valamint a nagy ellátórendszerekkel is kapcsolatos alkotmányos alapjogok korszerű újrarendezése vezethet el, és ebben a közhivataloknak, köztisztviselőknek, közalkalmazottaknak a szerepe nélkülözhetet len; igazgatni igazgatási szervezetek nélkül nem lehet. Éppen ezért hozzászólásomat azzal zárom, hogy szíves figyelmükbe ajánlom az írásban benyújtott anyagunkban hangsúlyozott tapasztalatainkat. Ezek - nemkülönben a korábbi ellenőrzéseink tanulságai - ráv ilágítanak arra, hogy az államháztartás reformléptékű megújítása s ennek részeként a költségvetési biztonság, fegyelem és felelősség érvényre juttatása feltételezi a közösségi pénzfelhasználás szabályozásának teljes körű korszerűsítését, egy új, átfogó köz pénzügyi törvény megalkotását. Az Állami Számvevőszék a Pénzügyminisztériummal messzemenőkig együttműködve - és én is csak azt tudom jelezni, hogy a költségvetési törvényjavaslat elkészítésének folyamatában azért is tudtuk teljesíteni ezeket a határidőket, mert rendkívül korrekt, jó együttműködésben dolgozunk - el kell kezdenünk azt a munkát, ami alapján a szabályozásban eljutunk oda, hogy az Országgyűlés számára egy új struktúrában, új gondolkodásmódban, szabályokra jobban támaszkodó, különböző benchmarkok at felépítő közpénzügyi törvényrendszer legyen funkcióban. Szándékunk szerint az Országgyűlés részére az ezzel kapcsolatos javaslatokat, koncepcióvázlatokat a tavaszi időszakban át fogjuk tudni adni, és akkor ezek a kérdések megoldódnak. Szeretném jelezni, hogy a pénzügyminiszter úr jelzéseit a javaslataink hasznosítását illetően köszönettel vesszük. Úgy gondoljuk, hogy a munkánkra való támaszkodásnak a segítése… - ha nem veszik rossz néven, azzal zárnám, hogy minden szervezet számára és mindenki számára an nak van értelme, ha a munkájának van valami haszna és tudata; nem üres Ház előtt beszél, és a pénzügyminiszter figyelembe veszi azt, amit ajánl. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a Házszabály alapján a bizottságok összefoglaló véleményét a költségvetési bizottság előadója, Szabó Lajos bizottsági alelnök úr