Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 9 (19. szám) - A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
162 Majd 2000 táján itt, az Országgyűlésben tárgyaltuk a biztosítókról szóló törvénymódosítást. Itt kiabáltunk ötenhatan minden oldalról egyébként, hogy ez olyan hatalmas pénzügyi alapot követel meg a kereskedelmi biztosítóktól, hogy ki fogn ak esni az önsegélyező biztosítók, nem lesznek képesek a törvényi feltételeknek megfelelni, magyarul a tevékenységüket nem tudják majd folytatni. Ennek ellenére elfogadta az Országgyűlés ezt a törvényt, méghozzá elég nagy többséggel, és mit ad úristen, eze k a kis biztosítók beolvadtak a nagyokba, vagy megették őket, vagy egyszerűen megszűntek, mert nem voltak versenyképesek. Hiszen nem is az volt a profiljuk, ezek nem kötögettek életbiztosítást meg négy ászt, meg mit tudom, én micsodát, amiből mindenki óriá si hasznot húz, csak éppen amikor a biztosítási esemény bekövetkezik, akkor vannak különböző viták. De nem akarok itt most rossz példákat mondani, nagyon sokan jól működnek, de bizony ezek a kis egzisztenciák, akikről mi beszélünk, nem ügyfelek ezeknek a b iztosítóknak. Nem ügyfelek, nem érdeklik őket. No, hát akkor nézzük meg, milyen elemi károk szoktak lenni! Van ez az úgynevezett időnként visszatérő árvízkár, amire ilyenolyan biztosítások vannak. Tóth képviselő úr nagyon helyesen utalt a Wesselényi Alapr a, megcsináltuk. Mennyi folyt be a Wesselényi Alapba az elmúlt évben? 12 millió. Nem milliárd - 12 millió forint! Ez, mondjuk, két víkendháznak, ha az árvíz eltakarítja, a kárenyhítését fedezheti esetlegesen, mert maguk az érdekeltek sem voltak annyira köt öttek ehhez. Most előjövünk ezzel, amivel abszolút egyet kell érteni. Elő kell jönni adott helyzetben egy ilyen kárenyhítési alappal, csakhogy ehhez a kárenyhítési alaphoz, hogy működőképes legyen, két dolog kell. Az egyik: legyen egy érdekeltsége a termel őnek, hogy ebbe belép. A másik - itt némileg ellentmondanék Tóth képviselő úrnak , hogy ha ez jól működik, akkor ne kapjon azonos kompenzációt politikai nyomásra az, aki nem száll be, mert nézzük meg, az árvíznél is így van ám! Most nem a szociálisan szer encsétlenekre gondolok, mert a vályogházak elmennek, és azoknak a kompenzálására próbálunk pénzeket szedni, hanem vannak komoly értékek. Ezt sem akarom nevesíteni, most volt nemrégen, egy falurészt elvitt egy hirtelen érkező víz, és a biztosított, aki szer encsétlen kifizette a pénzt, majdnem kevesebbet kapott, mint azok, akiknek politikai nyomásra - mert uraim, hölgyeim, hát itt vagyunk a parlamentben, segíteni kell! - fölépítgettük állami pénzen a házukat. Innentől miért lenne ösztönözve arra, hogy biztosí tást kössön? Tehát ha ebbe az alapba valamit akarunk, akkor azt ki kell mondanunk, hogy aki ehhez nem csatlakozik, és ilyen elemi kár éri, az bizony ne menjen se az FMhivatalba, se a miniszterhez, meg ide a parlamenthez se, mert nem fog ebből látni semmit , mert az öngondoskodásra szükség van. De egyetértve itt a képviselőtársakkal, talán jó lenne, ha a végrehajtási rendelet irányába mozdulnánk el; mondjuk ki azt, hogy megcsináljuk, és mindazokat, amiket itt problémaként fölvetettek, hogy mennyi legyen a be fizetés, mi legyen a térítés mértéke, milyen szántóföldi növénykultúrát érintsen, ezt az FVMrendeletben szabályozzák le. És én, államtitkár úr, még ezt a megkötési határidőt sem írnám ide, hogy február 28ig vagy meddig - menjen ez a rendeletbe, minden me njen a rendeletbe! Megcsináljuk ezt az alapot, a garanciákat kijelöljük, azokat a cövekeket lepakolásszuk, ami egy kicsit ösztönzi is a termelőt. Mert ha én, mondjuk, öt hektáron gyümölcsöst tartok fenn, akkor azt fogom mondani, hogy énnekem az az ezer for int, már bocsássatok meg, gyerekek, kevés ahhoz, mert azért az ezer forintért nekem majd a rendelet alapján nem ajánlanak a káromhoz képest annyit - főleg ha egy alföldi fagykárt bepakolunk, vagy egy aszálykárt a homokhátságon, ami soha nem zárható ki, akk or a gyümölcsösök bizony ott elég szépen kapnak a kárból, vagy nem is beszélek olyanokról, ami még ebben a kármechanizmusban megjelenik , hogy nekem legyen egy olyan garancia, hogy érdemes befizetni. Nagyon egyetértek azzal a fölvetéssel, amit többen mond tak, hogy terjesszük csak nyugodtan ki a halastavakra, az erdőre, és ezeket az alapokat is próbáljuk elkülönítetten kezelni. Aki a halastavas, az a halastavas, tehát ha érkezik egy olyan aszálykár, ami mindenkit érint, akkor a halastavasnak ne kelljen kunc sorogni abból a nagy alapból, hogy neki, mit tudom én, mennyi jut, mert arányosan csökkentjük, hanem a halastavasoké a halastavasoké, az erdősöké az erdősöké, a szántóföldieké a
