Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 6 (28. szám) - Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP):
1304 megfogalmazták - ennek egy része vagy bejön, vagy nem jön be, és egy 1500 milliárd forintos tétel mellett mekkora előrelépést jelent. Nyilván az 1500 milliárdhoz képest a statisztikai hibah atáron van, de ha a 30 milliárdot külön megszámolgatjuk, és valami értelmes célra használjuk fel, akkor húsz kórház címzett támogatásával ér fel - ez megint kiskunfélegyházi példa , ilyen szempontból tehát jelentős összeg lehet, ha valóban ott marad az eg észségügyben, és a forrásokat más módszerekkel nem csökkenti a finanszírozó. A vizitdíj felmerülése és az orvosbeteg találkozások száma egyfajta egészségügyi kultúrát is tükröz a mai Magyarországon, ami nem biztos, hogy jó. Nem biztos, hogy egy rossz hely zetre, egy rossz kérdésre a legjobb választ adja meg a törvényjavaslat, de az kétségtelen, hogy valamit kell csinálni. Abban többi képviselőtársam is egyetértett, hogy ez a helyzet sok szempontból - szakmai és finanszírozási szempontból is - tarthatatlan. Azzal kapcsolatban is elhangzottak különböző vélemények, hogy ez mennyiben csökkenti az orvosbeteg találkozások számát. Megmondom őszintén, mint gyakorló orvos sem tudnék egyértelműen pozitív választ adni arra, hogy ez valóban csökkentie az orvosbeteg t alálkozások számát, vagy éppen csak az indokolatlan megkeresések számát csökkenti, és ugyanakkor nem rejtie azt a veszélyt magában, hogy esetleg olyan betegek is távol maradnak, akiknek pedig érdemes volna orvosukhoz fordulni. A paraszolvenciát is említet tük ebben a kérdéskörben. E tekintetben is nagyon nehéz egyértelmű választ adni, mert mint gyakorló háziorvos azt mondom, hogy az én rendelőmbe nem úgy jönnek a betegek, hogy mindenki perkálna - bocsánat ebben a késői órában ezért a szakkifejezésért , teh át ott nincs mit kiváltani, egy szülészeti 50 ezer forintos hálapénzt pedig valószínűleg nem fog a 300 forintos vizitdíj kiváltani. Nem biztos, hogy ez mint egyfajta ideológiai láb a végletekig tartható. Ugyanakkor megemlítem a forráshiányt, az egészségügy i kultúra hiányát és még a megalázó bérhelyzetet is. Itt csatlakoznék miniszter úrhoz, mert próbálják ugyan képviselőtársaim a béremelést elbagatellizálni, de ezt azért talán ne tegyük. Utánanéztem a fizetési szalagoknak, és azt láttam, hogy egy három szak vizsgás, háromdiplomás orvos bruttó bére 2002ben 75 500 forint volt - ebben már benne volt a 400 százalékos béremelés is , ma viszont ugyanennek az orvosnak a bére bruttó 226 ezer forint. Tehát megvoltak a béremelések, és akármennyire is kínlódik a magya r egészségügy, benne van a rendszerben ez a pénz, és ezt négy éven keresztül valóban megkapták a kollégák. (0.10) Azt lehet erre mondani, hogy igen, kérem, még ez is megalázó. Nyilvánvalóan egyfajta társadalmi konszenzuskeresés utá n lehet megfogalmazni, hogy ma Magyarországon mekkora bére legyen egy szakmunkásnak, mekkora bére legyen egy pedagógusnak, és mekkora bére legyen egy orvosnak. De én azt mondom, hogy akkor is ezt a béremelést nem érdemes elbagatellizálni, vitatkozni lehet rajta, de akkor is meg kell mondani, hogy az elmúlt időszakban az egészségügyi dolgozók és az orvosok több béremelést kaptak, mint az előző 25 évben vagy 20 évben együttesen. Tehát erre adataim vannak, és ezt mindenféleképpen fölvállalhatjuk. És kérem képv iselőtársaimat, hogy ne bagatellizálják el ezt a béremelést. Visszatérve a vizitdíjra - és itt nagyon sok pontja van ennek a törvényjavaslatnak, a megfelelő paragrafusnak, hogy milyen mentességek vannak. És valóban, a miniszter úr is mondta, hogy mintegy n égymillió állampolgár esetében ez a mentesség fellelhető és érvényesíthető lesz. Én ezekkel egyetértek, de engedjék meg, hogy további lelkiismereti problémáimat osszam meg önökkel, elsősorban például az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatban. Vannak olyan o rvoskollégák, akiktől a szakmát tanultam, mondhatni azt, hogy az életemet is megmentették, mert 30 évvel ezelőtt megműtöttek. Tehát akármi lesz, én nem fogok tőlük vizitdíjat kérni. Nem tudom megtenni, ezért elnézést kérek, és valószínűleg valaki majd megb ocsátja nekem, de ezt én nem tudom megtenni. Hasonló a szociális szükséghelyzet, amiről már képviselőtársaim is szóltak, hogy egyszerűen mit lehet ott tenni valóban, hogy ha kimegyek terepre, vagy bejön valaki a rendelőbe, és azt mondja,
