Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 6 (28. szám) - Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP):
1302 Mivel fogjuk kompenzálni a gyermekorvosokat? A gyermekorvosok hatéves korig a jelenl egi törvény szerint nem kapnak vizitdíjat a gyerekekért, a felnőtteket ellátó orvosok pedig minden esetben megkapják a vizitdíjat; ha egyáltalán kap, mert arról van szó, hogy kaphat, ha egyáltalán a vizitdíj befizetésre kerül. Ezeket az egyenlőtlenségeket hogyan kezeli a rendszer? Kezelhetie reálisan? Hogyan kezeli a rendszer? Azt gondolom, hogy a kórházak a jelenlegi állapotukban, de még a családi orvosok is gyakorlatilag nem tudják kezelni a vizitdíj problémáját, mert nincsenek rá felkészülve. Hogyan tör ténik a vizitdíj beszedése? Én a saját intézményemben, amelyikben több mint harminc éve dolgozom, nem tudom a jelenlegi helyzetet elképzelni. Három fém százast odaadnak az asszisztensnőnek a rendelésen, és azután az ad egy papírt, amelyiken azt mondja, hog y ő befizette, és akkor egy begyűjtő kocsi jár körbe a kórházban, amelyik összegyűjti a sokszor húsz rendelésen összegyűlt maximum öthatezer forintot? Hogyan fog ez működni? Megkérdeztem néhány kórházigazgatót, hogy vane elképzelésük róla. Azt mondták, h ogy halvány segédfogalmuk sincs róla, hogyan fog ez működni, ez számukra teljesen irreálisnak tűnik. Hogyan fog működni annál a családi orvosnál - mint például a feleségem , aki este majd elmegy ötnyolc beteghez, amikor influenzajárvány van, még több: És akkor legalább ott a diósgyőri területeken a sötétben tudni fogják róla, hogy na hát, ez a doktornő sokat jár a betegeknél, egy kis pénz biztosan van nála? Hogyan működik ez? Fog adni ott is papírokat, aztán beteszi, begyömöszöli az orvosi táskájába a viz itdíjat? Tényleg csak azt kérem, hogy próbáljunk a realitás talaján maradni, és próbáljunk megfogalmazni ezzel kapcsolatosan olyan dolgokat, amelyeket a miniszter úr se akart, hiszen a törvénynek a leiratában benne van az esélyegyenlőtlenségeknek a kiküszö bölése. Ebben a formában ez az esélyegyenlőtlenségeknek az újratermelése, nem kiküszöbölése, hiszen megint azok járnak sokkal jobban, akik olyan területén élnek az országnak, ahol ez a kérdés nem kérdés, hogy háromszáz forintot kifizessenek az orvosnak. Ig azából az a törvénynek a kiindulópontja, a szellemisége, hogy valamit elkezdjünk és bevezetjük, és akkor ebben az a fajta ráció van, hogy kiváltunk vele egy sokkal súlyosabb problémát, ezt a hálapénzkérdést, amelyiket, meg kell mondanom őszintén, Kránitz k épviselő úr teljesen naivan fog meg, abszolút naivan. Ami Magyarországon van a betegorvos találkozásnál, az nem kevésbé etikus, mint ami a világ más területein van. Kedves Kránitz képviselő úr, NyugatEurópában vagy Amerikában kegyetlenül kifosztják a bet eget, aki bekerül a kórházba, kegyetlenül kifosztják. (0.00) Kérdezze meg a miniszter úrtól, hogy egy intenzív osztályos ápolás mennyibe kerül az Amerikai Egyesült Államokban egy nap. Ötszáz dollár körül lengedezik az összeg. Tudják önök, hogy mit váltanak mire? Valós ez az igény? Hogy nincs mögötte társadalmi támogatottság, az majdnem biztos, mert ezt tudom, érzem. Egyszerűen azért nem értem ezt, mert ahhoz, hogy egy ilyen jellegű dolgot meg lehessen ítélni, végig kell menni bizonyos fokozatokon ebben a fo glalkozásban. Ami pedig az erkölcsi kérdést illeti: egyszer már rettenetesen kikaptam Vojnik Mária képviselő asszonytól, amikor az erkölcsöt bekevertem az orvoslás jogi problémáiba. Mégis visszatérek erre egy bizonyos fokig. Az erkölcs az orvoslásban nem d efiniálható, de olyan törvényt sem lehet hozni, amelyik majd abszolút definiálni fogja az orvos és a beteg viszonyát. Ez egyszerűen nem létezik. Ezek a szabálykeretek bizonyos fokig jók, de amit most a magyar orvosláson, a magyar orvosokon alapvetően számo n kérnek, az azért rettenetesen rossz, mert van egy csomó ember - többek között én is , akik végigjártak egy pályát, és egy csomó embert meggyógyítottak. Néha olyanok ugranak a nyakamba, akikre abszolút nem emlékszem. És megkérdőjeleződik az értelme, hogy miért csináltam. Miért csináltam ezt az egészet? Nagyon veszélyes egy komplex társadalmi jelenséget úgy értékelni, hogy az Magyarországon egy borzalom; bezzeg NyugatEurópában tökéletesen mennek a dolgok, vagy Amerikában nagyszerűen mennek a dolgok. Ez ab szolút nem így van!
