Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 6 (18. szám) - A kormány iránti bizalom kinyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök, a napirendi pont előadója:
14 hogy teremtsünk egyensúlyt a gazdaságban, hogy stabilizáljuk az orszá got mély változások sokaságával, azt szoktuk mondani, hogy nagy reformokkal. Hogy az egyensúly, a növekedés, az egyensúly, a reformok és a fejlesztések politikájával teremtsünk egy új országot, ennek nagyobbik részét foglaljuk bele a konvergenciaprogramba - ez helyes. Ezért nemcsak hogy nem kell semmilyen fajta kritikát vagy önkritikát gyakorolnunk, ki kell állni e mellett a program mellett. Egyensúly kell, reformok kellenek, és fejlesztések kellenek ennek az országnak. Nem általában, hanem konkrét programo k mentén. Azaz az, hogy mit csinálunk, a dolog leglényege szerint, azt gondolom, abban bennünk és bennem személy szerint is nincsen kétely. Helyes célokat követünk. De van ok a kritikára. Van ok kritikára a miniszterelnökkel szemben. Tudtam, hogy változtat ni kell. Átéltem annak a - hát, ha hiszik, ha nem - történelmi felelősségét, hogy vagy elindulunk, és van esély megváltoztatni az országot, vagy maradunk egy régi vágányon, ami sehova nem visz. Tudtam, hogy nem lesz sok időnk; akik vártak a kormányzás elej én, előbbutóbb elbuktak. Volt bennem egy talán - utólag mondom - oktalan hitbuzgóság, egy ehhez társuló túlzott magabiztosság; menni, menni, menni előre, elővenni annyi ügyet, amennyit csak lehet, meggyőzni a társaimat, hogy muszáj menni, meggyőzni a dönt éshozókat. És mindeközben sokakban az az érzés keletkezett, hogy a miniszterelnök érzéketlen, nem érzi, hogy milyen nehéz a változásoknak ez a sora, hogy nincs benne elegendő megértés és empátia. Ez okkal vethető a miniszterelnök szemére, ráadásul, aki ezt akarja tenni, talál, ha nem is egész mondatot, de felet mindenképpen, amely ezen állítás igazolására alkalmas. De van a miniszterelnökön túlmutató felelősség is, amiben persze szintén a miniszterelnöknek a legnagyobb a felelőssége, de ami ennél szélesebb: a kormányé. Sok olyan kérdést tettünk az asztalra az elmúlt hónapokban, hogy összességében a kérdések sokaságával, a dilemmák, a gondok sokaságával a végén már maga a kormány sem bírt. Ezért nyitott kérdések sokasága helyenként dühítette az embereket; nem csak a szükséges változások okoztak bizonytalanságot, hanem azok a kérdések is, amelyek anélkül kerültek a kormány napirendjére és a kormány látókörébe, hogy pontosan tudtuk volna, mindjárt milyen megoldást is javaslunk. Ez a kapkodás és a rögtönzés látsza tát keltette sokakban, hogy nincs végiggondolva mindaz, amit a kormány csinál. Egyfajta túlzott reformlelkesedés és bizonyítási vágy uralkodott el a kormányon, hogy na, mi most aztán megmutatjuk Magyarországnak. Mi nem várunk tovább, mi megyünk előre! Mi, ha kell, akkor ától zig egyszerre mindent! Mert ez fontos, mert ez történelmileg kikerülhetetlen. Ebből aztán az derült ki, hogy túl sok kérdést, túl sok dilemmát okoztunk, és ennél lényegesen kevesebbre adtunk választ. Igen, érteni kell, hogy ahogyan va n teherbíró képessége egy embernek, ahogyan van teherbíró képessége egy tantestületnek, van teherbíró képessége egy kormánynak és egy országnak. És muszáj ehhez igazodni. Sem a kormány, sem a kormányfő nem diktálhat nagyobb tempót, mint amit maga is elbír, és főleg nem, mint amit az ország elbír. Voltak, akik erre bennünket figyelmeztettek, korábbi miniszterelnökök, jobb- és baloldalról egyaránt. Akár meg is hallhattam volna szavukat. De mint mondtam, talán épp a hitbuzgóság, az ügybuzgóság túlzott magabizt osságot kölcsönzött. Természetesen lehet azt mondani, hogy van más út is, mint amit a kormány javasol. Így van, lehet más út is. Más, kidolgozott programot egyelőre nem látunk. Látjuk a magunkét. Látjuk azt a programot, amely 2007ben és 2008ban bizony ne m könnyű éveket fog hozni. 2007ben az átlagos jövedelmek vásárlóereje csökkenni fog, nagyjából 23 százalékkal, a bérek ennél nagyobb arányban. Mert nem növekednek annyival a jövedelmek és a bérek, mint amennyivel növekedni fognak az árak. És ez akkor is fájdalmas, ha hozzátehetjük, hogy az előző hat évben pedig összességében 40 százalékkal növekedett a vásárlóerő. És mondom ezt, bár nem szoktuk mondani, hogy nem kis részben ez is oka annak, hogy meg kell állnunk most egykét évre. Mert az előző években a jövedelmek növekedése, amelyek mögött bár volt szociális szükség, de volt politikai indíttatás is, lényegesen meghaladta azt a mértéket, amivel a gazdaság növekedett. A gazdaság lehetőségei és jövedelmeink növekedése elvesztette az arányt. Ennek a helyreál lítása csak egy módon történhet: meg kell állnunk egy évre. Tudom, hogy egyetlenegy forint elvesztése is
