Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 31 (27. szám) - Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter, a napirendi pont eladója:
1129 És egy megjegyzés még az etika szerepéről, az etika, a szakmai etika megőrzésében a kamarák szerepéről. Szeretném emlékeztetni ellenzéki képviselőtársaimat, hogy Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke ez év tavaszán emlékezetem szerint, de ebben az évben, az biztos, lemondott az Országos Etikai Bizottságban viselt tagságáról azzal az indokolással, amit nyilvánosságra is hozott a sajtó útján, hogy a kötelező tagságú Magyar Gyógyszerész Kamara etikai eljárásainak 85 százaléka sima üzleti perpatvar, konkurenciaharc volt gyógyszerészek között, és nem is látta az etikai eljárás során a gyógyszerészeket, a kötelező kamarai tagságú gyógyszerészeket, akiknek etikai ügyük volt, csak az üzleti érdekeiket képviselő ügyvédeiket. Én úgy gondolom tehát, hogy van mit javítani. Én úgy gondolom, hogy ez a törvény lehetőséget, esélyt ad erre. Én úgy gondolom, nem a hatalomnak kell garantálni az erőt, mert az a régmúlt. Én úgy gondolom, hogy az önkéntesen vállalt célok és a közösen vállalt feladatok adhatnak erőt a kamaráknak, és azt kívá nom, hogy így legyen, és erre ez a törvény lehetőséget nyújt, ezért kérem, támogassák majd szavazataikkal a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, miniszter úr. Az általános vitát lezárom. Tisztelt Or szággyűlés! Mivel a törvényjavaslathoz módosító javaslatok érkeztek, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről szó ló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése . Emlékeztetem önöket, hogy tegnap a nap irend elfogadása során úgy határoztunk, hogy ma csak a miniszteri expozéra, a bizottsági előadók felszólalásaira és a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Az előterjesztést T/1035. sorszámon, az egészségügyi bizottság ajánlásait pedig T/1035/2. sorszámo n kapták kézhez a képviselők. Megadom a szót Molnár Lajos egészségügyi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben. Öné a szó, miniszter úr. DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter, a napirendi pont eladója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A korszerű, demokratikus állam alkotmányos kötelessége, hogy polgárai érdekében biztosítsa az egészség megőrzéséhez, helyreállításához szükséges rendszerek működését, és garantálja az egészségmegőrző, beteg séget megelőző és gyógyító egészségügyi ellátásokhoz való méltányos, igazságos hozzáférést. Magyarországon mindenki által elfogadott tradicionális elv, hogy az egészségügy működése a társadalom számára kötelező felelősséget és közös kockázatviselést, erköl csi és pénzügyi szolidaritást jelent, egyben a társadalom minden tagjának egyéni felelősséget és teherviselő képességével arányos gazdasági kötelezettséget teremt. Ez a rendszer a társadalombiztosítás, ebben egyesül, testesül meg a köz felelőssége és az eg yén kötelessége. Az állam felelőssége olyan szabályozórendszer kialakítása, amely garantálja a társadalombiztosítás hatékony működésének intézményi és gazdasági alapjait. Ennek része olyan jogszabályi környezet kialakítása, amely nemcsak a felelős magatart ás és a teherviselés kötelezettségét rója az egyénre, hanem biztosítja jogainak érvényesülését is. Kötelezettségeinek