Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 31 (27. szám) - Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP):
1116 Még egyetlen észrevételem és meg jegyzésem lenne. Az egy sajnálatos körülmény, amit én is egy kicsit nehéz szívvel veszek tudomásul, hogy a harmadik kamara egészen gyermekcipős, nemrég jött létre, 2003ban, az előző kormányzati ciklusban; együtt örültünk neki, hogy az egészségügyi szakdol gozóknak is megszületett egy önálló köztestületi kamarája. Tekintve, hogy ebben a kamarában jelenik meg a legnagyobb létszám, mert közel 100 ezer fő az, akit ez a kamara elkezdett regisztrálni, nyilvántartani, elkezdett az ügyesbajos dolgaikkal foglalkozn i, továbbképzéseket szervezni és a többi, és a többi, tehát elindult erre a lélekszámra, erre a létszámra egy komoly előkészítő, tervező munka, az ő életüket, azt gondolom, hogy nagyságrenddel drámaiabban befolyásolja ez a törvényi változás vagy befolyásol hatja ez a változás, mint akár az Orvosi Kamara, akár a Gyógyszerész Kamara működését. Úgyhogy már csak az ő példájuk miatt is őszintén remélem, hogy feladat- és hatáskör vonatkozásában lehet olyan kompromisszumot találni, meg is mondom, néven is nevezem, hogy mit tekintenék ilyen kompromisszumnak, merthogy módosító indítvány formájában is megírtam és beadtam, például ha a kötelező jelleggel ott hagyott köztestületi feladatok közül a nyilvántartás, a területen dolgozók nyilvántartásának feladatkörét továbbr a is a kamarák láthatnák el. Ezen túl is készültek kormányoldalon is módosító indítványok, és azt remélem, hogy mire a zárószavazásig eljutunk, addigra lecsillapodnak a kedélyek, és közösen tudjuk elfogadni az új kamarai törvényt. Köszönöm a figyelmet. (Ta ps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Puskás Tivadar képviselő úrnak, KDNP. DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Kollégák! Jó dolog, ha három köztestületi kamarát valahogy úgy próbálunk összehozni, úgy próbálunk közös nevezőre hozni, hogy csinálunk egy olyan formulát, amelyben mind a három működhet. (17.50) Reméljük, erre tesz kísérletet a nevezett törvénytervezet is - vagy reméltük. Elolvasván a törvénytervezetet, úgy látsz ik, ez ennek nem egészen felel meg. Ha végiggondoljuk, hogy 1991ben létrejött a Magyar Orvosi Kamara - de nem a köztestületi, hanem az egyesületi , nagy eredmény volt, amikor 1994ben köztestületként sikerült a kötelező tagságot elérni, jó néhány feladat ot a kamarának címezni. Ezek az önkormányzati, a szakmai, az érdekvédelmi, a hatósági feladatok. Időközben aztán ment előre az elképzeléssor megvalósítása, és valamikor 2000 tájékán a szakmai feladatok közül a korábban oda delegált szakmai kollégiumi működ tetés annyira szűnt meg, hogy a szakmai kollégiumi választások lebonyolítása még a kamaránál maradt, de a működtetés költségeit, a működtetés mindenféle egyéb dolgát máshova delegálták. Tehát ez a Magyar Orvosi Kamara szakmai tevékenységének a megnyirbálás át, kiüresítésének a kezdetét jelentette. Bocsánatot kérek, nem 2000ben volt, hanem emlékeim szerint 2003ban. A következő, mostani törvénytervezetben az új kamarai tervezet az önkormányzati, a szakmai, az érdekvédelmi funkciókat meghagyja, de a hatósági feladatok már nem szerepelnek ebben, elvonja a hatósági feladatokat. A köztestület nagyszerűen működött a kötelező tagsággal, most azt kívánja végrehajtani a törvénytervezet, hogy a kötelező tagságot megszünteti. A kötelező tagság megszüntetésének egyik in doka - azt, hogy az oka mi, nem tudom, de az egyik indoka, ami ebben szerepel - az, hogy a kamara túlzottan az érdekvédelemre, az érdekek képviseletére összpontosított, és az egyéb funkcióit nem teljesítette olyan mértékben. Azt hallottuk a miniszter úrtól , hogy azért érdemes az önkéntes kamarai tagság bevezetése, mert így az érdekképviseletre több és jobb lehetőség nyílik. Annak megválaszolását kérem tisztelettel, hogy most akkor a két dolog - bár az én fejemben igencsak összeütközött - közül melyiket tart suk egyértelműnek és igazságosnak.