Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 4 (12. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
942 tapasztaljuk mindannyian, akik tanítunk. (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Kicsit szerényebben!) Akkor is így van ez eg yébként, ha a pedagógiai szakemberek véleményével teljesen szembemennek ezek a vélemények. Most itt a világbajnokság idején kézenfekvő, hogy a focit hozzam példának, természetesen az egészségügy is, nemcsak a foci tartozik oda, amihez mindenki ért, hanem a z oktatás is. Tehát azt várhatjuk, hogy bármilyen reformfolyamat, bármilyen módosítás nagy társadalmi hatást vált ki. Ráadásul az oktatás esetében van egy olyan tényező, amit mítosznak neveznék legszívesebben, mert szerintem az, ez pedig az, hogy a magyar közoktatás és a felsőoktatás kiválóan teljesít. Különböző felmérésekből tudjuk, és sajnos az országban tanulók későbbi versenyteljesítményéből tudjuk, és az ország versenyteljesítményéből tudjuk, hogy ez nem így van. (12.30) Ez a mítosz úgy alakulhatott ki talán, hogy valóban igaz az, hogy Magyarországon nagyon sok a tehetséges diák, nagyon sok a tehetséges tanár, tehetséges oktató, tehetséges kutató, és nagyon sok a jó iskola. De ezért még önmagában nem mondhatjuk azt, hogy a teljes magyar oktatási rendsze r jól teljesít. Minden adatunk azt mutatja, hogy ez nem így van. De ehhez persze erő és bátorság kell ismét csak és a kognitív disszonancia leküzdése - ami nem egy egyszerű dolog, ezt tudjuk mindannyian szintén , tehát az kell, hogy szembenézzünk a tények kel és az adatokkal, és ne a mítoszokon, a berögződéseken és a sztereotípiákon alapuló véleményeknek próbáljunk megfelelni, politikusként sem, hanem vegyük tudomásul a tényeket, mert javítani csak ekkor tudunk. Egy harmadik elem, ami miatt szintén bátorság kell ahhoz, hogy az oktatáshoz hozzányúljunk, az az, hogy a politikai ideológiák - és itt most természetesen nem minősíteni szeretném egyiket vagy másikat, csak megállapítani - meglehetősen eltérnek egymástól abban, hogy a sikeres oktatási folyamatot hogy an képzelik el. Ez így is van rendjén, hiszen azért tartozunk különböző pártokhoz, mert különböző ideológiákat, különböző értékeket érzünk sajátunknak. Az előző három elem következménye azonban az, hogy a magyar oktatás és minden oktatással kapcsolatos kér dés - legyen az közoktatással vagy felsőoktatással kapcsolatos kérdés - olyan mértékben átpolitizálódott az utóbbi időben Magyarországon, hogy gyakorlatilag ésszerű, racionális vitát erről sem lehet már folytatni. Én megpróbálok mégis szakmai szempontból h ozzászólni ehhez a kérdéshez, és nem úgy, hogy mondjuk, valami előre megírt szöveget - ideológiai műhelyek által előre megírt szöveget - elmondok. Azzal szeretném kezdeni, hogy természetesen a politikai óvatosság mindazok miatt, amiket az előbb elmondtam, soha nem árt. A politikai óvatosság azonban nem keverhető össze azzal, hogy népszerű dolgokat mondunk a mítoszoknak, az elvárásoknak és a népszerűséghajhászásnak megfelelően, tehát az óvatosság mellett mindig a felelősségtudatnak és a jó irányba változtat ási akaratnak is szerepet kell kapnia. Miért van szükség azokra a reformokra, amelyek most itt a Ház előtt vannak, és amelyek egyébként már megkezdődtek, amelyeknek az előzményeit az elmúlt években tapasztalhattuk? Ahogy mondtam, a magyar oktatási rendszer - közoktatási és felsőoktatási rendszer - nem teljesít jól. A magyar gyerekek nyilvánvalóan nem butábbak, mint más gyerekek, mégis rosszabbul teljesítenek, ha szövegértésről, ha a megszerzett tudás alkalmazásáról, illetve ha a gondolkodásról, az értelmes gondolkodásról van szó.
