Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 4 (12. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - TATAI-TÓTH ANDRÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
930 vonatkozik, a másik meg a másikra. Ezek összeadásából messzemenő következtetéseket ne m célszerű levonni, mert téves lehet az eredmény, miután nem ugyanarra a tanévre vonatkozik az óraszám. Ami a 6+6os kötelezővé tételére vonatkozik: ilyen nincs a beterjesztett törvényjavaslatban, tehát az abból levont következtetések sem lehetnek helyesek . Az oktatási jogok miniszteri biztosára vonatkozóan valószínűleg tovább kell finomítani a véleményünket, hiszen képviselő asszony is ombudsmannak nevezte. Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Hivatalában van a helye az ombudsmani feladatoknak. A tö rvény lehetőséget ad arra, hogy az ombudsmanok foglalkozzanak az állampolgári jogokkal. Nagy valószínűséggel az okozza a zavart, hogy egy minisztériumba, egy végrehajtó szervezetbe van beépítve egy ilyen hivatal, ezért ez intézkedéseket kíván. (11.30) Tilk i Attila képviselő úr is számtalan olyan kérdést vetett fel, amelyről hosszan kellene beszélni, de egy elemre hívom fel a figyelmét. Az idén bevezetett kompetenciamérés figyelembe veszi azt, hogy milyen társadalmi, szociális háttérrel rendelkezik a gyermek . Tehát ha az általa említett roma tanulók esetében az adott pedagógus az adott iskolában az elérhető szintet eléri, akkor kitüntetést fog kapni, nem feddést. Tehát a mérési rendszer figyelembe veszi a gyermekek körülményeit. Ennyit szerettem volna előrebo csátani, csak a legsúlyosabb félreértésekkel és hibás megjegyzésekkel kapcsolatban. Egyébként, ha az oktatási reformokról beszélünk, akkor el lehet mondani, elvileg mindenki egyetért azzal, hogy reformra van szükség a magyar oktatásban, úgy a közoktatásban , mint a felsőoktatásban. Ugyanakkor, hogyha konkrét intézkedésekre kerül sor, akkor ezzel már általában – főleg az érintettek – nem értenek egyet. Átvizsgáltam a sajtóban az elmúlt hetekben megjelent nyilatkozatokat, és a mai tanácskozás is igazolja ezek tapasztalatát, mely szerint mindenki reformot vár, de mindenki mást. Mást várnak a pedagógusok, akik – egyébként jogosan – a stabilitást, a kiszámíthatóságot, a munkafeltételeik javítását tekintik igazi reformnak. Mást várnak a szülők, akiknek ez a gyermek eik számára színvonalasabban működő iskolát és kevesebb költséggel járó ellátást jelent. Az intézményfenntartók elsősorban az állami támogatások növelésében látják a reform lényegét, vagy esetleg a feladatok csökkentésében, de elképzelhetőnek tartják, és s ok esetben támogatják a pedagógusok kötelező munkaidejének a megnövelését is. A pedagógiai kutatóműhelyek a saját kidolgozott rendszerük azonnali bevezetését szorgalmazzák, hiszen meg vannak győződve arról, hogy az általuk kialakított módszer az egyedüli ü dvözítő. A kisebbségi képviselők, szociálpolitikusok – akár hatósági eszközök bevetésével is – az elkülönülés, a szegregáció azonnali felszámolását követelik. Ebben is sok igazság van. Az oktatási rendszerben érdekeltek egy csoportja az oktatás visszaállam osításában látja a kiutat, másik csoport az állam szerepének a csökkentésében. Van, aki azt mondja, hogy az államnak csak a feltételek biztosításában lehet szerepe, van, aki azt, hogy az állam elsődleges feladata annak ellenőrzése, hogy a gyermekek, a fiat alok alkotmányos jogai érvényesülneke a közoktatás és az oktatás rendszerében. A gazdasági élet szereplői azt várják el az oktatási rendszertől, hogy azonnal a gazdasági élet számára kész szakembereket bocsássanak ki. Lehet igazság az ő kívánságukban is. A pénzügyi, közgazdasági szakértők azt várják az oktatási rendszertől, hogy a befektetett források, a befektetett pénz a gyerekek tudásában, műveltségében hasznosuljon. Jogos ez az elvárás is. A szakképzést végző intézmények azt szeretnék, ha a gyermekek k orábban kezdhetnék
