Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 19 (5. szám) - „Reform vagy megszorítás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. LUKÁCS TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
42 önkormányzatok rovására, de, tisztelt képviselőtársaim, ez még nem reform. Kérdés, biztosítható lesze a működőképesség ezekkel az intézkedésekkel, vagy egyszer s mindenkorra elsorvad a vidék egy jó része, és végleg lemarad a versenyben. A vidéken születe tteknek minimális reménye nem lesz arra, hogy valaha a társadalom húzó élmezőnyéhez tartozzanak. A Fehér könyv bizonyítja, tisztelt képviselőtársaim, hogy bajaink forrása a Medgyessyféle száznapos program és mindaz, ami utána következett. Ezt azért fontos nyomatékkal aláhúzni, mert újabban ezt a négy évet, ezt a mögöttünk hagyott négy évet előszeretettel szeretik 16 évre kiterjeszteni, 16 évre elvonatkoztatni. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár az Új Egyensúly programot a kormány a retorikájában reformoknak ne vezi, igazából egyetértek azzal a képviselőtársammal, aki mindezt pénzbehajtásnak fogalmazta meg. Ideje volna változtatni a retorikán. Sajnos, ez a mostani programból nem sejlik föl. Emlékeztetünk: késésben van a kormány a maga szabta menetrendhez képest a II. nemzeti fejlesztési terv kidolgozásával is. Bár a szövegtervezet elkészült, be lehetne nyújtani Brüsszelben, talán nem kellene kormánypárti képviselőtársaimnak vitatkozni, hanem fel kellene gyorsítani, hogy minél hamarabb ennek az eredményeit is élvez hessük. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindaz, amit itt csak dióhéjban tudtam vázolni, mindaz, ami erről a programról elmondható, azt bizonyítja, hogy ez a program szociálisan nem igazságos, ezért azt mi nem támogathatjuk. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. ( Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) (15.40) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Lukács Tamás képviselő úrnak, parancsoljon! DR. LUKÁCS TAMÁS , a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Há z! Tisztelt Miniszterelnök Úr! - ha itt lenne, mondanám, hogy nincs szerencséje. Nincs szerencséje, mert mi itt maradtunk, akkor is, ha ön a fiatalokat külföldre küldi, akkor is, ha a vállalkozókat más országba küldi, mi maradunk. Maradunk azért, hogy kérd éseket tegyünk fel önnek, és azt várjuk, hogy ön a kérdésekre konkrét válaszokat ad. (Dr. Géczi József Alajos: Ez már nem olyan jó!) Tessék figyelni, a miniszterelnök úrtól vártam a választ, de öntől is elfogadom, ha konkrét. Most szemantológiai vitát foly tatunk, hogy vajon kiigazításról, egyensúlyteremtésről, reformról vagy megszorításról beszélünk, és az emberek kapkodják a fejüket, mert nem tudják, hogy miről van szó. Engedjék meg, miniszterelnök úr, ha itt volna, én bevezetnék egy új fogalmat. Ön mondta a miniszterelnöki vitában, hogy farba. Az az álláspontom, hogy ön előjött a farbával. A farba pedig egy olyan típusú csomag, ahol nem számít, hogy korábban mit mondtunk, nem számít, hogy kinek mit ígértünk, ugyanilyen magabiztossággal előadtuk a jóléti re ndszerváltás programját; ugyanilyen magabiztossággal előadtuk a száz lépés programját; és ugyanilyen magabiztossággal előadtuk a száznapos programot. Soha, semmikor hatástanulmányok és különösképpen nem társadalmi hatástanulmányok ezen programok mögött nem voltak. Nehezen is nevezhető programnak, amelyikből nem tudjuk, hogy milyen társadalmi csoportokra milyen hatással van, milyen a társadalmi szerkezetre gyakorolt hatása. És amikor ön erről a farbacsomagról beszél, akkor engedje meg, hogy elmondjam, hogy 1 5 évvel ezelőtt, amikor az utolsó szovjet katona elhagyta Magyarországot, a Somló hegyen Antall