Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 19 (5. szám) - „Reform vagy megszorítás?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
26 megoldja a kétharmados törvények dolgát? Akármilyen fontos véleményező szerepe van egy ilyen testületnek, egyet nem tehet: nem nyomhat gombot a Fideszfrakció helyett a kétharmados törvényeknél, és nem is vehet részt ezek vitájában. Az ellenzék oldaláról tehát természetesen szétválasztható és sz ét is választandó, miben viselik a döntés felelősségét - ezt csak a reformokhoz kérjük , és miben nem, ezt nem kérjük a kényszertakarékossághoz. Az ország és a kormányoldal szempontjából azonban a költségvetési egyensúlyt célzó kényszerintézkedések és a társadalmi egyensúlyt segítő reformlépések már összefüggenek. A költségvetési lépések - még a legjobban utáltak és a legkevésbé örömteliek is - feltételei, szükséges, bár természetesen önmagukban nem elégséges feltételei a nagy reformoknak. Van egy bölcs m agyar közmondás: aki szivárványt akar, az az esőt is elviseli. Nincs költségvetési, szilárd egyensúly nélkül semmilyen jövőbe mutató reformlépés. Az ellátórendszerek új formája csak akkor lehet stabilan fenntartható és kiszámítható, ha biztos költségvetési háttér áll mögötte, ha soha nem kerül veszélybe, hogy az állam becsülettel kifizeti és ki tudja fizetni az emelkedő nyugdíjakat és családtámogatást és a gyerekek, a munka nélkül lévők, a nyugdíjasok után a tbjárulékot. Ehhez karbantartott költségvetés, j obban mondva: kordában tartott költségvetési hiány kell, mert futóhomokra nem lehet házat, pláne új házat építeni. A stabil, hosszú távra kiszámítható államháztartás és az ugyanilyen ellátórendszerek egyébként elsősorban azoknak az érdeke, akik az állami o ktatás és a szolidáris egészségügyi rendszer nélkül nem boldogulhatnak. Mert az én gyerekem és az önök gyereke akkor is tud majd megfelelő oktatásban részesülni, ha a költségvetési rendbetétel elmaradása miatt csökken az állami oktatás színvonala, legfelje bb majd alapítványi vagy egyházi iskolába járatjuk, úgyis sokan ezt tesszük, vagy különórát fizetünk neki. És önök meg én is akkor is megszerezzük majd a betegségünkre, ha van, a megfelelő gyógyszert és a megfelelő orvost, ha biztos költségvetési háttér hí ján tovább mállik az egészségügy rendszere. De sokan vannak, nálunk jóval többen, akiknek életét ezek a rendszerek teszik elfogadhatóvá. Az ő biztonságuk miatt kell sietnünk. Mert nekik sem öröm az áfaemelés, szidják is hangosan. De még nagyobb baj lenne, ha elvesztenék maradék biztonságukat az értékálló nyugdíjban és a családtámogatásban. Miattuk kell gyorsan lépnünk. Amíg önök a “monnyon le!” torgyáni taktikájával, javaslat nélküli kritikával múlatják a drága időt, addig elmegy a vonat, nem a mi vonatunk, az ő vonatjuk, a szilárd állami ellátórendszerekre szorulók vonatja. Szili Katalintól hallottam a múlt héten egy népi bölcsességet, hadd plagizáljam magától, elnök asszony. Így szól: ha el akarod érni a gesztenyefa tetejét, két lehetőséged van, vagy felmá szol rá, akármilyen izzasztó és kockázatos is a mászás, vagy kényelmesen ráülsz egy földbe dugott gesztenyére, és megvárod, amíg kihajt és felnő alattad. (Derültség az MSZP soraiban.) (14.30) Utóbbira most nincs idő: má szni kell, mozdulni, lépni. Aki a politikai erők közül jön, az jön, a többi meg tovább üldögél a gesztenyén. Mi biztos, hogy elindulunk. Persze, tudom, ez nem ennyire egyszerű, még ha a lényege, a haladás vagy a maradás dilemmája így igaz is, ahogy mondtam . De van, amiben mégiscsak kell az ellenzék támogatása a haladáshoz, amelyben kérnünk kell, hogy segítsenek mászni, és ne üljenek tovább a gesztenyén: ez a kétharmados törvények, az önkormányzati reform ügye. Ha a többiben nem is kérjük az ellenzék támogat ását, kérnünk kell és kérjük is az ország, a kormánypárti és ellenzéki szavazók támogatását és megértését.
