Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 24 (16. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP):
1399 kormányé, mégis ennek a felelősségnek a súlya más, ha érezteti a kormány, hogy az ellenzéknek, jelesül a képviselő úr pártjának is olyan elgondolásai vannak, amelyek beépíthetők. Azt a készségünket szeretném kifejezni, hogy abban az esetben, amennyiben ezek a javaslatok, amelyek majdan javaslattételre kerülne k, összefüggésben és az ország hasznára levőnek minősülnek a kormány meglátása és belátása szerint, egy közösen lefolytatott vita után szívesen fogjuk képviselni és együttesen ezt a felelősséget viselni. Nem kétséges, hogy az ősz elején, amikor benyújtásra kerül a konvergenciaprogram, nem egyszerűen csak egy, az Európai Uniónak szánt néhány gondolat, hanem az országunk középtávú sorsa is, legalábbis annak európai uniós elbírálása a tét. Mi ennek a konvergenciaprogramnak az elkövetkező hetekben történő megvi tatását, majd a benyújtás utáni sorsát itt, a magyar parlamentben, személy szerint a kormány egésze és a kormány feje, a miniszterelnök a képviselő úrnak, a frakciójának és az egész Magyar Országgyűlésnek a tudomására fogja hozni. Állunk tehát a vita elé ú gy a benyújtás előtt, mint a benyújtás után. Ehhez kérem a képviselő úr, a frakció és a Magyar Országgyűlés konstruktivitását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képvisel őtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Vidorné dr. Szabó Györgyi frakcióvezetőhelyettes asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából: “Hurrá, nyaralunk!” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes asszony. DR. VIDORNÉ D R. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A parlament által elfogadott kormányprogram több ponton is kitér a társadalmi felelősségvállalás, illetve a szolidaritás jelentőségére, de egy szociáldemokrata értékeket valló kormánynak az intézkedéseivel is példát kell mutatnia a társadalmi összefogás, a rászorultakat illető gondoskodás tekintetében. Meggyőződésem, hogy a rászorultak támogatása nem lehet csupán egy intézmény vagy személy, eset leg egyegy jogszabály feladata, hanem ezt a humánus tevékenységet csak nagyon széles összefogással, közös gondoskodással, a társadalom valamennyi szereplőjének tenni akarásával lehet megoldani. Ma már a szolidaritás nem csak az alapvető szükségletek kielé gítését kell hogy célozza. A társadalomhoz való tartozást fejezi ki az is, hogy a rászorultak számára a kikapcsolódás, a pihenés lehetősége ugyanúgy biztosított. Minden módon törekedni kell arra, hogy a szolidaritás ne csak egy fogalom, ne csak üres szó le gyen, hanem a mindennapok valóságában érzékelhető tett. Ennek a törekvésnek a legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása az üdülési csekk. Ez egy olyan utalvány, amelynek fejében utazni, nyaralni, pihenni, egyszóval kikapcsolódni lehet. Az üdülési csekk rendszere ott, ahol élnek vele, eredményesen működik, ezért a lehető legszélesebb körben ismertté kell tenni. Az üdülési csekk nemcsak a belföldi turizmus motorja és a szolgáltatások színvonalának emelője, de fontos eszköze az egészség megőrzésének, a regenerálódásn ak, a szabadidő kellemes és eredményes eltöltésének, és ezzel a lehetőséggel a legszerényebb anyagi körülményekkel rendelkező is élhet, ugyanis az utalvány felhasználójának lényegesen kevesebbe vagy akár semmibe se kerül, mint amilyen értékhez hozzájuthat általa. És ez a tény adja a szolidaritás lényegét. Amikor azt halljuk, hogy belföldi turizmus, hajlamosak vagyunk hátizsákos fiatalokat képzelni magunk elé, esetleg kiránduló családokat, de a belföldi turizmus ennél többet jelent.