Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 24 (16. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
1400 Jelenti például azt is, h ogy azok a nyugdíjas honfitársaink, akik végigdolgozták az életüket, és talán még a közeli fürdőhelyre sem jutottak el, most megtehetik. Most megtehetik azt is, hogy bejárják és megismerik az egész országot; mert, kedves képviselőtársaim, nem elég csak arr a törekednünk, hogy hosszú életet éljünk, hosszú ideig éljünk, hanem ezeknek az éveknek tartalmat, programot és egészséget is kell adni. (14.30) Szerencsére társadalmunkban az üdülés már újra nemcsak a kiváltságosoknak és a jómódúaknak adatik meg, hanem a társadalom szereplőinek mind szélesebb összefogása révén immáron azok is kikapcsolódhatnak a napi terhek alól, és kipihenhetik a fáradalmaikat, akik ezt egyébként önerejükből nem tudnák megtenni. Nem olyan régen többséggel elfogadtuk az egyes pénzügyi tárg yú törvények módosításáról szóló törvényt, amelyben rendelkezés szól a munkavállalók és családtagjaik, valamint a szociálisan hátrányos helyzetben lévők pihenésének, felüdülésének kedvezményes lehetőségéről is. A kihirdetett törvény úgy biztosítja a szociá lisan rászorultak támogatott üdülését, hogy továbbra is kedvező adózási feltételeket teremt ezen üdülési csekkek forgalmazásához. Örülök annak, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány figyelme az utóbbi időben nemcsak a munka világának szereplői, de a szo ciálisan rászorultak felé is fordult. Örülök azért, mert az alapítvány kuratóriumában megtestesül a társadalmi partnerség, hiszen tagjait a szociális partnerek és a kormány közösen jelölte ki, illetve kérte fel. Úgy vélem, fontos, hogy ne csak a Parlament falain belül, hanem a sajtó segítségével a legszélesebb közvélemény figyelmét is ráirányítsuk a rászorultak ilyen módon történő támogatására. A kormány egy nemrégiben tartott ülésén is napirendre vette a szociálisan rászorultak támogatásának ügyét, s tudto mmal megtárgyalták a 2006. év második félévének lehetőségeit. Kedves Képviselőtársaim! A szociális és szolidáris Európa megteremtésének irányában mindannyiunknak együtt kell lépnünk, és több felelősséget kell vállalnunk azért, hogy a rászorultaknak ne csak a megélhetésre, hanem az életminőségük javítására is lehetőségük nyíljon. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes asszony. A kormány részéről megadom a szót Csizmár Gábor államtitkár úrnak. Államtitkár úr! CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A hat hete megalakult kormány egyik legfontosabb felada tának tekinti, hogy Magyarország polgárainak életminősége javuljon, hogy megteremtődjön mindenki számára az esélyek egyenlősége. Tudjuk, hogy a szociális Európa létrejötte nem szólamokban, deklarációkban válik valósággá, hanem a mindennapi szolidaritásban. Tudjuk, hogy a társadalmi összefogás érvényesülésében a kormánynak kitüntetett felelőssége és szerepe van, hiszen törvények kezdeményezésével, rendeletek alkotásával, pozitív kezdeményezések felkarolásával és támogatásával, a nyilvánosság biztosításával m intát ad mindenki számára. A kormány a legutóbbi ülésén - ahogyan képviselő asszony is említette - áttekintette a szociálisan hátrányos helyzetben lévők pihenését, kikapcsolódását, felüdülését biztosító támogatott üdülési rendszert. Megvizsgálta azt a gyak orlatot, hogy miként tud egy, a szociális