Országgyűlési napló - 2006. évi tavaszi ülésszak
2006. június 8 (3. szám) - „Új Magyarország - szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010” című kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP):
164 Mindenekelőtt egy kérdést szeretnék kiemelni, a térségi integrált szakképző központokat. Az elmúlt időszakban már tizenhat ilyen jött létre. A következő időszakban 3035öt szeretnénk még létrehozni. Egy térségi integrált szakképző központban önmagában is 68 intézmény van. Gyakorlatilag olyan formákat alakítanak ki, amely korszerű technikai, tárgyi feltételeket teremt, erre támogatásokat tudunk biztosítani, másrészt korszerű tananyagfejlesztésre, a legmodernebb oktatási m ódszerek bevezetésére is lehetőség van, tréning típusú oktatásra. Úgy gondolom, rendkívül fontos a halmozottan hátrányos helyzetű rétegek képzésben való megtartása, gondolok a cigány, a romalakosságra és mindazokra, akik fogyatékkal élők, és azok, akik ha nem foglalkoznánk velük fokozottan, lemorzsolódnának. Úgy gondolom, a képzésben ez komoly gond. A szakiskolai képzésben ma Magyarországon körülbelül 30 százalék, amely létszám lemorzsolódik. Szeretnénk - a kormányprogram is tartalmazza , ha ez az arány a felére csökkenne. Szeretnénk elérni a négy év során azt, hogy a képzőintézményeink 80 százaléka, de inkább úgy fogalmaznám, a tanulóink 80 százaléka a XXI. század igényeinek megfelelő, korszerűen felszerelt oktatási intézményben tanulna. Ugyanakkor itt sz eretném szóba hozni azt is, hogy a tiszk, a térségi integrált szakképző központ nem mindenre gyógyír, orvosság, tehát további finomítások szükségesek egy integrált képzés megvalósítása vonatkozásában. A kamarák szerepét szeretném hangsúlyozni, a szakmai sz ervezetekét. Ilyen vonatkozásban a teljesség igénye nélkül amit kiemelnék, a képzés tartalmának meghatározásában, úgy gondolom, a szakmai szervezeteknek nagy szerepe kell hogy legyen a szakmai vizsgáztatásban, a képzés minőségbiztosításában. Az ötszáz fő f ölötti iskolákban tanácsadó testületek jönnek létre, illetve a térségi integrált szakképző központokban is. Ezt feltétlenül javítani kell abban a vonatkozásban, hogy a gyakorlatnak beleszólása legyen a képzésbe. A normatív finanszírozási rendszer átalakítá sa gyakorlatilag a hiányszakmákban a képzést kívánja segíteni. Ilyen értelemben, úgy gondolom, a minőségi képzés irányába mozdulunk el. A gazdálkodókat is még jobban érdekeltté kell tenni, hogy szakmunkástanulókat foglalkoztassanak. Ennek ma az adminisztrá ciója is bonyolult, itt egyszerűsíteni kell. Ugyanakkor örvendetesnek tartom, hogy a tanulószerződések aránya ma már 30 ezer, és ezen az úton tovább kell haladnunk. Az előző kormányzati ciklus utolsó esztendejében előre tudtunk lépni a 910. osztályban a g yakorlatorientált képzésben. Úgy gondolom, ezt tovább kell folytatnunk, oda kell figyelnünk még inkább erre a területre. A gyerekeknek, a tanulóknak nagyobb sikerélményre van szükségük. Itt a pályaorientációra, a gyakorlati oktatásra gondolok. A 910. évfo lyam során erre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. A moduláris rendszer bevezetésére mondhatom azt önöknek, aki ezt figyelemmel kíséri, tudja, hogy Európaszerte felfigyeltek a magyar kezdeményezésre, a módosításra, amely valójában a Nemzeti Szakképző Inté zetben került kidolgozásra. Nagyon sokan részt vettek ebben a programban. Valójában az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák száma 807ről már 416ra csökkent, és ebben nagy jelentősége van annak, hogy részszakképesítést, elágazó és ráépülő szakképe sítést is meg tudunk valósítani. Szeretnénk kitörni a szakiskola zsákutca jellegéből, és itt is szeretnénk felkészülni az élethossziglani tanulásra. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Avarkeszi Dezső, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Öné a szó, képviselő úr. Parancsoljon! DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A modern állam című fejeze t két kérdéskörével szeretnék foglalkozni, a jogalkotás és a szűkebb értelemben vett jogalkalmazás, az igazságszolgáltatás kérdéseivel. 1990 óta visszatérő probléma, és mindig, amikor a kormányprogramot, kormányprogram tervezetét olvassuk, akkor mindig fel merül, hogy túl sok a