Országgyűlési napló - 2006. Az Országgyűlés alakuló ülése
2006. május 16 (1. szám) - A miniszterelnök-jelölt felszólalása: - ELNÖK (Dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt:
35 miniszterelnöki tisztségre. Tájékoztatásuk szerint a megválasztáshoz szükséges parlamenti többséget a két párt biztosítaná. 2006. május 3án Gyurcsány Ferenccel is megbeszélést tartottam. A miniszterelnök úr meg erősítette, hogy vállalná a jelöltséget, kész a kormányzásra, és ehhez képes biztosítani a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselőinek a támogatását. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A fent ismertetett tárgyal ásaim eredményét szem előtt tartva, az alkotmány 33. § (3) bekezdése alapján javasolom, hogy az Országgyűlés Gyurcsány Ferenc urat válassza meg miniszterelnöknek. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Budapest, 2006. május 16. Üdvözlettel: Sólyom Lászl ó, a Magyar Köztársaság elnöke. (Taps.) A miniszterelnökjelölt felszólalása: ELNÖK (Dr. Szili Katalin) : Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most pedig megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnökjelölt úrna k . (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) GYURCSÁNY FERENC miniszterelnökjelölt : Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Azt kívánjuk, hogy Magyarország erős és sikeres legyen. (Taps az MSZP és az S ZDSZ soraiban.) Erős és sikeres, olyan ország, amelyet polgárainak tehetsége, szorgalma, tenni akarása és tenni tudása táplál. Nagyszerű kihívás! Olyan kihívás, amely lehetőséget és feladatot ad nemcsak keveseknek, hanem sokaknak, nemcsak sokaknak, hanem m indannyiunknak, határon belül és határon kívül. Igen, 10 millió nevében és 15 millió érdekében kívánjuk végezni azt a munkát, amellyel Magyarország azt bizonyíthatja, hogy érti, mi a helye ebben a világban. Érti, hogy a szabályokat tán nem ő alkotja, de ha okos és tehetséges, akkor a maga javára használhatja. Érti, hogy a szabályokat talán nem ő alkotja, de kellően erős és tehetséges ahhoz, éppen polgárai alapján, hogy ezen szabályokat igazítsa, mert nemcsak elfogadni, hanem változtatni kívánjuk a világot. Olyanok lakják ezt az országot és a Kárpátmedencét, akik nem akarják beérni kevéssel. Azt akarják megmutatni maguknak, gyermekeiknek és unokáiknak, azt akarják megmutatni a világnak, hogy képesek leszünk sikeresek lenni, hogy nem elmenekülni akarunk a kih ívások elől, hanem felvesszük a kesztyűt. Ilyen világot szeretnénk. Menekülni a gyenge is tud. De mi azt hisszük, hogy erősek vagyunk, és még erősebbek szeretnénk lenni. Olyan világot szeretnénk teremteni, amelyben az az igazi hazafias tett, hogy ebből az országból büszke, öntudatos, igazi hazát teremtünk sok millió számára, hogy ne csak büszke lehessen valaki arra, hogy magyar, hanem magyarként úgy érezhesse, hogy helye van abban a világban, amely világot egy kicsikét a magunk képére, igen, a magyarok képé re is tudtuk formálni; hogy nem csak azon búsongunk, hogy milyen nehéz volt az elmúlt pár évszázad. Persze, hogy nehéz volt! De ennél többre vagyunk képesek: azt mondani, hogy de a következő, amit mi csinálunk, az sikeres lesz. Ilyen világot akarunk teremt eni! Ebben van dolga sokaknak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kinek?) Miniszterelnökjelöltként azt gondolom, hogy sor adósságunk van az elmúlt 16 évből, és azt is mondhatom (Zaj az ellenzéki padsorokban.) , hogy talán nagyon sok még az azt megelőző idősza kból is. Pontosan tudni fogom mindig, hogy a demokratikus felhatalmazás az aktív kisebbségre támaszkodik. Pontosan tudni fogom mindig, hogy ha megválasztanak, akkor miniszterelnökként nem a nemzet kiválasztott vezetője, hanem a köztársaság parlamentjének f elelős, számon kérhető, ellenőrizhető, demokratikus politikusa vagyok. Pontosan fogom tudni, hogy bár a kormányzás mögött pártok állnak, de a kormányzásnak az a dolga, hogy törekedjen mindenki számára nyitott módon gondolkodni és cselekedni, hogy